GNL911

 Úgy tekintettek rájuk, mint a hallgatag generációra; azok a katonák, akik harcoltak az I. világháborúban ritkán beszéltek az átélt borzalmakról. Majdnem egy évszázaddal a konfliktus után, a korábban adásba nem került interjúk között megtalálták azt a felvételt, amelyben a veteránok elevenítik fel tapasztalataikat.

Az interjúkat a BBC az 1960-as években készítette a Nagy háború sorozatban, de legtöbbjüket nem használták fel, mivel a program készítői akkoriban a konfliktus történetére koncentráltak. Most 50 évvel a felvétel, és az után hogy mindenki, aki részt vett a háborúban, meghalt, a BBC vezetői úgy gondolták, hogy a mai nézők szívesen hallgatják meg a katonák érzéseiről és érzelmeiről szóló szavakat.

Az egyik legdrámaibb pillanat az volt, amikor a katonák kijöttek a lövészárokból. Richard Tobin aki a Royal Naval Divisionban szolgált meséli el:” Amikor kilépsz a lövészárokból félelem és rettegés fog el. Nem nézel, hanem látsz. Nem hallasz, hanem hallgatózol. Az orrod füst és hullaszaggal van tele. Úgy érzed, hogy vadásznak rád, mint a dzsungelben. A civilizáció köpenye lehullik.”

Egy ütközet borzalmas utóhatására emlékezett Edward W.Glendinning, arra, amikor egy nappal a csata után visszavonultak az elfoglalt területre. „Teljesen úgy nézett ki, mint amikor egy birkanyáj fekszik a mező közepén. Nagyon sokan még életben voltak, kiabáltak és vizet kértek. Megragadták a lábainkat, amikor elmentünk mellettük Egy izmos alak körbefogta mindkét lábamat és úgy tartott.” Glendinning arra készült, hogy vizet adjon neki, amikor társai sürgették, hogy menjenek tovább. „Ennek az embernek a könyörgése évekig kísértett engem” – mondta.

Benjamin Richards a Royal Engineerst-től így emlékezik: „ Teljesen megszokott volt látni az embereket, amint felugrálnak és körberohangálnak, mint a birkák, amíg nem kaptak egy aknatüzet, ami végzett velük”

Alan Bray-t 1915. júliusban kijelölték egy kivégző osztagba, amelynek négy katonaszökevényt kellett kivégezni. Ő azonban visszautasította a részvételt. „Úgy gondoltam, hogy tudom miért akartak dezertálni és megértettem érzéseiket”

John Palmer tüzér német aknatűz során sebesült meg. Amikor egy barátja segíteni akart elutasította. „Azt mondtam neki, hogy ne törődjön velem. Elegem van, hagyjon magamra. Süllyedő iszapban éreztem magam, de nem törődtem az iszappal. Olyan volt, mint egy takaró és azt gondoltam, ha ilyen a halál az nem is olyan rossz.” Azután egy hordágyon ébredt.”Hirtelen felfogtam, hogy nem haltam meg”- mondta.

A műsorban szerepeltek német és osztrák katonák is, közöttük Stefan Westmann Németországból, aki arra emlékezett, hogy szuronyával halálra sebzett egy francia tizedest. „Félrelöktem a karabélyát és a mellébe szúrtam a szuronyomat” Majd így folytatta:”Mennyire szerettem volna, ha felemeli a kezét, és én megszoríthattam volna, és jó barátok lehettünk volna. Miért volt, hogy mi katonák leszúrtuk egymást, hogy fojtogattuk egymást, hogy mint veszett kutyák rontottunk egymásra? Miért volt, hogy mi, akiknek személyesen semmi bajunk nem volt egymással, halálig küzdöttünk egymás ellen? Végtére is civilizált emberek voltunk.”

A műsor szólt traumákról is, amelyeket a háború hagyott maga után. Katie Morter például, elmondta, hogyan értesült a hírről, hogy férjet megölték három hónappal kisfiuk születése előtt.

Az interjúkban szóba kerültek a háború alatti könnyedebb pillanatok is. Charles Carrington hadnagy mesélte, hogy” amikor a háború nem volt nagyon aktív, eléggé furcsa volt a frontvonalban lenni. Volt olyan is, aki egyfajta hétvégi kempingezésnek fogta fel”

Mike Connolly a műsor producere elmondta, hogy 1964-ben több ezer katona jelentkezett, hogy elmondja emlékeit a 26 részes sorozatban. Összesen 70 órányi filmet vettek fel, amelyből 55 órányit megőriztek a Birodalmi Háborús Múzeumban.

Julia Cave mondta, aki az eredeti interjúkat vezette:” Mindig azt mondták, hogy nem akarnak beszélni a háborúról, de nagyon sokan voltak, akik akartak.”