Bernáth Zsolt szűk másfél óra alatt több ízben is becsapja a nézőt. Vagy finomabban szólva, tévútra vezeti.
Az immár nemzetközileg is elismert, független író-filmrendező új alkotásának, az Aurának plakátjáról akár valami Harry Potter-féle varázslatra is gyanakodhatnak a gyanútlanok. Aztán az első jelenetek után bejöhet valami az emlékezetbe az Ideglelésből (The Blair Witch Project), az ismeretlen helyen eltévedt fiatalok kultikussá reklámozott áldokumentumfilmjéből. Majd, amikor fogságuk a felfoghatatlan közegben kezd kilátástalanná válni, előjönnek az egyéni traumák, amelyeket egyikük végzetesnek tűnő cukorkómája súlyosbít. Hitchcock Mentőcsónakja? Bunuel Öldöklő angyala? Szó sincs róla.
Az aura egy energiamező, amely körülöleli a testet. Akinek erős kisugárzása, annak esetenként látszik az aurája, de leginkább azok számára, akik fogékonyak a természet energiáira. Tehát kommunikálni tudnak vele. És számomra ez a lényege a filmnek. Egy végletes helyzetben annak van esélye a túlélésre, aki túl tud lépni saját megszokott, mondhatnánk elavult jelrendszerén, kommunikációs gyakorlatán és ezáltal képes újjászületni.
Az aura itt egy burok, mint amilyenből valamennyien jöttünk. Minden ember lebegő 0 kilométerköve. Az anyaméh, legelső oltalmunk, ahonnan kitörünk a bizonytalan világra. Ez a burok védi meg hőseinket, hogy a kellő pillanatban kitörhessenek belőle, és teljesíthessék küldetésüket. Nem azért, mert szentek, nem azért, mert valami felsőbb rendű lény által kiválasztottak, hanem azért, mert akarva-akaratlanul megtalálják a közös nyelvet egymással és a rettenetesnek, pusztítónak hitt ismeretlennel.
Bernáth Zsolt, mint mondtam, többszörösen tévútra visz minket. Ifjúsági sci-fiként hirdeti filmjét. Az Aura körülbelül annyira ifjúsági és annyira sci-fi, mint Verne legjobb regényei, a Nemo kapitány vagy az Utazás a Föld középpontjába. Bár a befejező képsorok láttán Bergman Hetedik pecsétjére épp úgy asszociáltam, mint Szent János Jelenések Könyvére, az én olvasatom csak egy a lehetségesek közül. Nem is szólok róla többet. Engedjük be az Aurát saját auránkba, hogy elgondolkodhassunk: mi dolgunk van e világban, és azon túl?
(Bernáth Zsolt: Aura – magyar film)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
