Nem azért, hogy újra fellángoljanak a mussoliniánus viták, de Napóleon valóban olasz volt. Olasz volt a legjellegzetesebb vonása: ragaszkodott a családjához. És milyen családhoz! Az anyához, aki az igazi férfi volt a klánban, a négy problémás fiútestvéréhez és az ugyancsak problémás három leánytestvéréhez - írja némi iróniával a La Stampa abból az apropóból, hogy Párizsban, a Marmottan Monet múzeumban kiállítás nyílt „Napóleon három húga: három olasz sors” címmel.
A három húgnak, Elisának / 1777-1806 1, Paolinának,/ 17801825/ és Carolinának / 1782-1839 / olasz sorsa volt. Olaszországban uralkodtak és Olaszországban vonultak vissza békében. Mint a család többi tagját, őket is dobálta a sors egyik királyságtól a másikig aszerint, hogy bátyjuk hogyan rajzolta újra Európa térképét.
Elisa egy korzikai nemeshez ment feleségül, Felice Baciocchihoz, aki Napóleon számára mindig csak „az a hülye” volt. Elisa nem volt szép, de politikusi agya volt. A Konzulátus ideje alatt szalonja kulturális központ volt, ahol polgárjogot kapott a volt emigráns René de Chateaubriand, aki szalonképessé tette a kereszténységet, amelyet elutasítottak a jakobinusok és visszahelyezett jogaiba az első konzul, akinek a vallás és különösen a katolikus az uralkodás eszköze volt. Valószínűleg a hülye” miatt kellett Elisának megelégednie a szerény luccai és piombinoi hercegséggel és végül a toscanai nagyhercegséggel.
A három nővér közül Paolina volt a legszebb és a legkevésbé politikus alkat. Nem véletlen, hogy őt örökítette meg a kortárs olasz szobrász, Antonio Canova Győzedelmes Vénuszként. Paolina első férje, Victor Emanuel Leclerc forradalmár generális Santo Domingoban halt meg sárgalázban és Paolina később újra férjhez ment, ezúttal Camillo Borghese herceghez, aki intellektuálisan nem volt brilliánsabb Baciocchinál. Paolina prefektus lett Torinóban, de nem foglalkozott sem a politikával, sem a férjével, hacsak úgy nem, hogy felszarvazta. De az összes családtagból ő volt az egyetlen,aki nem hagyta magára detronizált bátyját, eladta ékszereit, hogy segíthesse és elment hozzá Elba szigetére. Mint, ahogy gyakran megtörténik, a könnyű erkölcsű hölgyeknek nagy szívük van.
Carolina Joachim Murat tábornokhoz ment férjül, így lett Nápoly királynéja. De sokkal okosabb volt férjénél, igaz,ez nem volt nehéz, mivel Murat a legnagyobb teljesítményét, mint egy lovassági egység parancsnoka nyújtotta. Így valójában Carolina uralkodott hét évig Nápolyban mindent összevetve, jó eredménnyel.
A gyönyörű kiállításon képek, ékszerek étkészletek hercegi öltözékek levelek, kövek mesélik el Európa történetének egy megismételhetetlen korszakát.
A látogató azt is felfedezheti, hogy, például, Elisa imádta Joseph Fouchét, testvérének rendőrminiszterét, az ördögi jakobinusvér-ivót, aki aztán jól érezte magát minden rezsimben. Nern volt viszont Elisanak problémamentes a viszonya Elisabeth Vigée-Le Brun portréistával, aki arról panaszkodott, hogy a parvenü napoleonista megvárakoztatja,, bezzeg Marie Antoinette-nél ez nem fordult elő, nem hiába, hogy született úrinő volt.
A kiállítás egy érdekes darabja Viger du Vigneau képe, amely a három hölgyet ábrázolja, amint Napóleon 1804 december 2-i önmegkoronázására készülve öltözködnek. Gyilkos hideg volt azon a napon, amely áldozatokat szedett, mivel a divat a hölgyeket abban az időben inkább vetkőztette, mint öltöztette. A nővérek dühösek voltak, mert gyűlölték sógornőjüket, Josephine-t és a gondolatot, hogy uszályát nekik kell fogniuk.
III. Napóleon, akinek egyszer a szemére vetették, hogy nincs benne semmi a Császárból, azt felelte: „Tévednek, az ő családja az enyém is...”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
