GNL911

 Három ritkaság számba menő festményt, amelyek William Randolf Hearst tulajdonában voltak, visszajuttattak egy németországi zsidó családnak, akiket a nácik arra kényszerítettek, hogy a festményeket bagóért eladják. A műremekek visszaadása igazságtételi aktus volt, ami annál is inkább helyes, mivel kevéssé ismert az a tény, hogy Hearst fontos szerepet játszott a zsidóknak a holokausztból történő megmenekülése elősegítésében.

A XVI századi olasz reneszánsz festmények eredetileg a német zsidó Jacob és Rosa Oppenheimmer galériájának tulajdonában voltak. Amikor az Oppenheimerek elmenekültek Hitler elől 1933-ban, a nácik az elkobzott vagyonukat értékeik töredékéért elárverezték. Hearst, aki megszállott festménygyűjtő volt, két évvel később megszerezte egy másik galériából a festményeket és nyilvánvalóan nem volt tudatában azok eredetének. „Ha megtudta volna, még miután megszerezte, Mr Hearst akkor is minden bizonnyal visszaadta volna azokat „ - mondta a Hearst Muzeum igazgatója, Hoyt Fields.

Kétségtelen, hogy Hearst nem volt a zsidók természetes szövetségese. Szenzációhajhászó újságírói stílusa, támadásai Roosevelt és a New Deal ellen, a II világháború előtti elszigetelődési politikája átkozottá tette őt az amerikai zsidó közösségek nagy részében. 1934-es találkozója Hitlerrel, továbbá a 30-as évek elején és közepén a náci Németországról tett rokonszenvező nyilatkozatai nyomán  az amerikai zsidók körében megerősödött róla az a kép, hogy reakciós, sőt még lehetséges, hogy titkolt antiszemita is.

A „kristályéjszaka” azonban úgy tűnik, fordulópont volt az életében. Az 1938. november 9. náci pogrom Németországban és Ausztriában, amelynek során közel 100 zsidót megöltek, 200 zsinagógát leromboltak és zsidók ezreinek otthonát és üzleteit kifosztottak, meggyőzte Hearst-öt arról, hogy Hitler „ a nemzeti szocializmus zászlaját, a nemzeti barbarizmus szimbólumává tette”. A „kristályéjszaka” után Hearst támogatta a” Hazát a kisemmizett és üldözött zsidók számára” mozgalmat. Amikor 1941-42-ben az európai zsidók tömeges lemészárlásáról szóló hírek eljutottak az Egyesült Államokba, Hearst sajtóbirodalma kiemelkedően beszámolt róluk, ellentétben a New York Times-szal, amely csak rutinszerűen, az utolsó oldalon tájékoztatott róluk.

1943-ban Hearst tiszteletbeli elnöke lett az európai zsidók megmentésért létrehozott szervezettnek, amelyet a Bergson Csoport szervezett, s amelynek célja volt annak bizonyítása, hogy lehetséges a zsidók megmentése, válaszul a roosevelti adminisztráció véleményére, amely szerint a zsidók megmentésének egyetlen útja a háború megnyerése.

Amikor a Bergson Csoport kongresszusi határozatot kezdeményezett, amely arra kérte az elnököt, hogy hozzanak létre egy kormányhivatalt a zsidók megmentésére, Hearst vezércikkben támogatta a kezdeményezést. ” Amerikaiak, emlékezzetek! Ez nem zsidó, hanem emberiességi probléma.” Peter Bergson a Csoport vezetője elmondta, hogy neki és társainak számos bírálatot kellet elviselni Hearst-tel való kapcsolatuk miatt. „Még le is fasisztáztak bennünket, amiért Hearsthöz közeledtünk. De van-e jogunk eldönteni, hogy ki menthet zsidókat?”

Hearst 34 újságja jelentős lendületet adott a kongresszusi határozatnak, segített a közvélemény szemében napirenden tartani a menekült kérdést, és felhívta a figyelmet az adminisztráció negatív magatartására, amellyel ellenezte a mentő akciót. 1944 elején sikerült meggyőzni Roosevelt elnököt, hogy létre hozza a Háborús Menekültek Bizottságát, egy kormányhivatalt, amelynek feladata volt a zsidók menekítése Hitler elől. A háború utolsó 15 hónapjában ez a hivatal jelentős szerepet játszott abban, hogy mintegy 200 000 zsidót sikerült megmenteni.

William Randolph Hearst sok amerikai fejében örökre összekapcsolódik az Aranypolgár (Citizen Kane) című  film kapzsi és tisztességtelen jellemű emberével. Ráadásul a film elején a Hearst életútját bemutató „álhíradóban” is szerepel találkozója Hitlerrel és egy tömeggyűlés szónoka le is fasisztázza őt. http://gnl911.blogbox.hu/2012/03/16/az-aranypolgar-uzenete/. De Hearst-nek számos, nem túl hízelgő jellemvonása ellenére, voltak más tulajdonságai is, beleértve sajátos együttérzését az üldözött európai zsidókkal, és eltökéltségét, hogy segítse megmenekülésüket a holokauszt poklából.