néha mikor magam vagyok
félelem dolgozik bennem
a hajnal leszáll megtörik a sötét
húzz magadra kedvesem
látom előttem egész életem
mint egy varrónő látja minden tűjét
mielőtt összetépné
a ruha-gyűrődéseket
tanultam de hiába volt
a tehetséget nem vették észre
a képzeletet a drog kölcsönvette
nem tudtam ki vagyok s mi végre
halálra rémített az élet
de a halál még jobban tette
pocsék társ elhagyott asszony
a gyereknek nincs példaképe
a nap alatt hely nem jut nekem
azt mondták gondoljak másra
boldogtalanság a részem
látod a bűn őrület
ne átkozd magad ezért
különös gyermekkor ez igaz
de ellene ne lázadj
a sors eljön mindenkiért
szembeszállunk vele ahogy tudunk
nincs semmi baj ha félünk
csak férfivá lettünk
máskor teljesen jól vagyok
éppen ellenkezőleg
érzem visz tehetségem
repítenek a szellemek
egész éjjel csak firkálom
szörnyű verseimet
azt mondják mások milyen jók
hazudnak, semmit sem érnek
de miért hazudnak? - kérdezhetnéd
és erre azt felelem
biztatnak engem biztatják magukat
a rossz hazug förtelem
azt hittem jól töltöm életem
azt hitte minden társam
hízelegtek mint egy léhának
bármerre jártam
de tudom ki vagyok át nem verhetnek
hízelgéssel dicsfénnyel
énekeljétek dalaim s higgyétek
hiábavalón nem vesztek el
(1970)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
