Költözésre várunk, egy biztos segítséget ígérnek nekünk, akinek erejéről legendákat mesélnek.
Nagy sokára megérkezik a Lajos nevű egyén, aki rendkívül készségesnek mutatkozik, csak az első trógerolás után derül ki róla, hogy félkarú, igaz, ez nem akadályozza különösebben.
Megismerkedem egy fekete punk-frizurás informatikussal, aki lenyűgöz azzal, hogy egy amatőr számára is világosan elmagyarázza egy bonyolult szerkesztőségi rendszer működését. Lelkesen szaladok Anyámhoz, aki nem tud és nem is akar megbarátkozni a számítógéppel, hátha most végre megtörik a jég.
Anyám megadóan követ, a fiatalember udvariasan fogad bennünket, majd hosszú tirádákba kezd egy Beethoven-szimfónia értelmezéséről. Már mindketten tűkön ülünk, hogy mikor kezdi el már végre a szerkesztőségi program magyarázatát. Egy idő után nem bírom tovább cérnával, félbeszakítom és rákérdezek. Mire a fiatalember elképedve néz rám, ő a számítógépet legfeljebb komponálásra használja, nem informatikus, hanem karmester, és rögtön el is kezd vezényelni széles mozdulatokkal. Akkor látjuk, hogy a bal alkarja helyén egy türkiszzöld henger világít, és valójában egyáltalán nem hasonlít a fekete punk-frizurás informatikushoz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
