Harminchét évvel ezelőtt történt. 1976. március 15-én. Akkor március 15 még nem volt piros betűs ünnep, bár megemlékeztek róla, hivatalos szájíz szerint, munkaszünettel elvileg nem járt. Az iskolákban sportrendezvényeket, kulturális vetélkedőket tartottak, este fáklyás felvonulást, jól megszervezve, hogy nehogy valaki esetleg számon kérje, hogy mi is történt akkor valójában, vagy utánozni próbálja az egykori eseményeket.
A magam részéről nem kellett sokat gondolkodnom, hogy mivel töltsem a napot, tekintettel arra, hogy éppen a dolgozó népet szolgáltam, 11 hónapon keresztül. E 11 hónap különösen kemény időjárást hozott. Amikor előző év szeptemberében az alapkiképzést kaptuk, 30-35 fokokat mértek. Aztán már november elején leesett a hó, valahol Szabolcsban végeztünk mezőgazdasági munkát, a fagyott cukorrépákat ástuk ki a földből, szálláshelyünkön elromlott az olajkályha, mert valamelyik marha fagyállót öntött bele véletlenül, így az összes nálunk lévő ruhát magunkra vettük és a jelszó a „büdösben még nem fagyott meg senki” lett. Hetente kétszer fürödhettünk egy közfürdőben, amelynek a vége mindig az volt, hogy a hazaszállító teherautóra várva a büfében berúgtunk, mint a disznók, addig sem fáztunk.
A hideg és a hó még március 15-én sem múlt el. Aznap harcászati gyakorlatot rendeltek el a laktanya melletti mezőn, és a laposkúszást gyakoroltuk, amikor pedig felálltunk, és nem tudtuk elég gyorsan leverni magunkról a havat, világítóan kékszemű, éles hangú őrmesterünk, akiről már csak a fekete egyenruha hiányzott, ránk üvöltött: „Hogy áll magukon a szerelvény, hogy bassza meg az isten a kurva eget!”
Mi azonban már nem dühöngtünk ugyanazzal a hévvel, mint néhány hónappal korábban. Alig 13 nappal korábban ugyanis elkezdtük vágni azt a bizonyos centit, már csak 137 volt hátra és ez a szám, ha fene fenét evett, akkor sem nőtt. A hó elolvadt, a kékszemű, éles hangú őrmester ott maradt, mi pedig ismét szabad emberek lettünk, és évekkel később már csak a vicces katonasztorikat meséltünk gyermekeinknek.
Harminchét évvel később ismét hó borítja az egész országot. Jeges szél fúj, most tízmilliónak üvölt egy kisdobosból lett kék nyakkendős káplár. A centivágás késik, neki kellene már állni. Nem lassan, futásban is jó lesz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
