Az angyal azért szállt el felettünk, hogy a csendben meghalljuk egymás kimondatlan gondolatait is és azok összetalálkozzanak.
Álmaimban nekem már régen megállt az idő. Mindig ugyanazzal a kamaszos naivitással nézik ki a fejemből és úgy is reagálok, ahogyan 40 évvel ezelőtt tettem volna. Néha ébren is úgy érzem, hogy megállt az idő körülöttem és szeretteim körül és ez mindig így is marad. A folyamatos jelenidejűséget pedig úgy élem meg, hogy egyre gyakrabban keverem össze korábbi életem eseményeinek időrendjét.
Olyan emberrel beszéltem már, akit állítása szerint elvittek az UFO-k. Ezután körbenyalhatta őt a gömbvillám, az ajtóban állva ellenfényben megmondta bárkiről, hogy mi a baja, és megúszott egy májzsugorral kombinált agydaganatot. Olyan UFO-val azonban még soha nem beszéltem, aki bárkit is visszahozott volna. Lehet, hogy szégyellik ideiglenes útitársaikat?
Az ígéret szép szó, kár, hogy elszáll, mert írást nem adnak róla.
Bármennyire is szeretnénk, kénytelenek vagyunk szekrénybe pakolt csontvázainkat vállunkra venni és kidobni. Maguktól nem fognak kizuhanni, még kevésbé elporladni.
Ha kicsit amorf is, de azért van jövőképem. Vajon a jövőnek lesz-e képe rólam?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
