GNL911

A Naplopó aznap is óra nélkül ébredt fel hajnali 4 órakor. Óvatosan kilopózott a szobából, hogy ne ébressze fel édesen alvó imádott Asszonyát, bevette vérnyomás-csökkentő gyógyszerét vietnami jázminos teával, majd gépiesen bekapcsolta számítógépét, hogy átfussa leveleit, az aznapi állásajánlatokat, amelyeket minden nap küldött neki azon öt portál egyike, amelyre regisztrált.

Amikor ezzel megvolt, kikeresett valamit gazdag tárházából, hogy felnyomja blogjára, amelynek jó esetben naponta volt két tucat látogatója, de a Naplopó kiszámította, hogy még így is sokkal többen olvassák, mintha kiadnák egy könyvét ezer példányban, amiből hatszázat a terjesztők eltüntetnek. Igaz, ezért egy fillért sem kap. Mint ahogyan a többi írásáért sem, amivel más portálokat gazdagít. De már kezdte megszokni. Az új bejegyzéseket természetesen rögtön ajánlotta a Facebookon, és minden látogatónak, hozzászólónak nagyon tudott örülni. Néhány gondolatot hozzáfűzött készülő regényéhez, aznap nem álmodott semmi összefüggőt, ezért arról nem született feljegyzése. Végigpásztázta kedvenc magyar és külföldi hírportáljait, az egyiken talált egy érdekes médiahírt, rögtön meg is csinálta. A több évtizedes rutin tette, azonnal ráállt az agya egy vadonatúj történetre, és onnantól kezdve már a szöveg szinte önmagát írta.

A Naplopó hajnali 6 órakor visszakúszott imádott Asszonya illatos forróságához, mert élete Párja még álmában is csodásan tudta ölelni. Egy fél óra múlva csak azért kelt fel mellőle, hogy feltegye a törökkávét, amelyre néhány éve Tunéziában szoktak rá és amelyet minden reggel rituálisan elfogyasztanak – többnyire az ágyban. Asszonyának aznap délelőttre is volt munkája, mint az elmúlt évek során szinte mindig. A Naplopó is fontos délelőttre készült.

Nem kellett sietnie, csak 11 órára várták. Addig még meditált a nagy indiai Mester zenéjére – csak egy ajándékba kapott faliórát kellett kitennie a szobából, a monoton kattogás miatt - a mellékhelyiségben tovább olvasta egy kortárs költő életrajzát, később a fürdőkádban átlapozta a következő heti tv-műsort és örömmel állapította meg, hogy most sem lesznek a tévé rabjai. Még arra is jutott ideje, hogy meghallgasson egy régi kedvenc rock-blues lemezt és aztán felöltözött elegáns holmikba, amilyeneket inkább csak színházi estékre tartogatott.

A Naplopót állásinterjúra várták 11 órára. Már 11 óra 20 volt, mire fogadták, sűrű elnézések közepette. Tv-s vetélkedő műsorhoz kerestek idegen nyelveket jól beszélő embert. Mielőtt egyáltalán szóba álltak volna vele, elétettek egy IQ-tesztet. Aki csak ismerte őt, mindenki dicsérte az agyát, de az IQ-tesztekben sosem volt jó, mert sem matematikai, sem geometrikai logikája nincsen. Közepesnél alig jobbnak érezte a feladat-megoldást, bár az eredményt nem közölték vele. Rövid beszélgetés után megköszönték, hogy eljött, és megígérték, hogy értesítik a második fordulóról, akár bekerült, akár nem.

A Naplopó első dolga volt, hogy felhívja családját, amint kilépett az utcára. Mindenki bizakodással és lelkesedéssel fogadta a hírt, a várható munka feltételeit. Asszonya azt is elárulta, hogy a várakoztatás is része az interjúnak – kíváncsiak a stressz-tűrő képességére. Talán csak ő maga nem osztotta ezt a lelkesedést. Rádöbbent, hogy, bár jól megfizetnék, teljesen idegen lenne tőle ez a munka, és még az elmúlt évek jól megszokott életrendjét is alaposan felborítaná. Közben másik fele meg arra emlékeztette, hogy hányszor keseredett el amiatt, hogy tudása, tapasztalata, munkabírása nem kell senkinek évek óta. És közben igyekezett elnyomni magában azt a gondolatot, hogy hátha nem is akar ő már soha többé dolgozni.

Aznap erősen fújt a szél, bár a nap, ha hidegen is, de sütött. A Naplopó elindult hazafelé, mintha mi sem történt volna, időnként feljegyzett folyton magával hordott kis noteszába néhány gondolatot, amelyek majd megjelennek a blogjában. És előre örült, hogy imádott Asszonya csillogó szemekkel, ragyogó mosollyal és egy pompás brokkoli-levessel várja.