Életem azzal a hírrel fogad, hogy folytatjuk három évvel ezelőtt félbehagyott lakásfelújításunkat, mert van egy páciense, aki barterben vállalja az egészet. Megjelenik egy magas, szőke, karcsú nő, aki a 30-as évek amerikai reklámmodellekre emlékeztet, magát szobafestőnek és kőművesnek mondja, és folyamatosan dohányzik.
Áramtalanítást kér, közben Anyám hív, és hosszú perceken át olyan dolgokat kér rajtam számon, amelyekhez közöm nincsen. Közben fél kézzel próbálom valamennyi elektromos és elektronikus készülékünket áramtalanítani, de bármihez nyúlok, rögtön bekapcsol egy rádió és képtelen vagyok elhallgattatni. Pedig utálom, ha szól a rádió. Életem próbál segíteni, de neki se sikerül, bármit tesz, végül letépem a rádiót a hi-fi torony tetejéről (valójában a lemezjátszó alatt van) és kidobom az ablakon.
Kezd nagyon zavarni minket a szobafestő hölgy állandó füstölése, ezért úgy döntünk, hogy magára hagyjuk, elmegyünk sétálni és bevásárolni. Életem szerint meg lehet bízni benne. Valami azonban azt súgja, hogy nyitva hagytuk a fürdőszobában a vízcsapot. Belépek és látom, hogy a fürdőkád pereme felett legalább egy méterrel áll a víz, de nem csordul ki. Jó lenne kihúzni a dugót, mielőtt a víz elönt minket, hiába nyújtózkodom azonban, nem érem el, túl mélyen van. A szobafestő hölgy azonban egyszerűen derékon ragad és belelógat a fürdőkádba, hogy végre kihúzhassam a dugót és a víz leapadjon. De még így sem csordul ki egyetlen csepp víz sem a kádból.
Valószínűleg a napok óta tartó, panelházbeli lakásfelújítás rongyolta meg egy kissé az idegeimet. El is megyek gyorsan itthonról, mielőtt újrakezdik a falfúrást.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
