1.
Végső szabadság
amikor kipotyognak az időgép elaggott
fogaskerekei
és hibernálják Kronoszt hetedíziglen összes
gyermekével
és borostyán növi be az ítéletnap
sürgönypóznáit
és a ki tudja merre rohanó út előtted lustán
hömpölyög
és megvár türelmesen míg lehajolsz egy asszony-szirmú
piruló pipacsért
és szétfújod egyetlen szusszal a gyermekláncfű
pihés koronáját
és rágcsálod keser-édes szárát egyre csak
önfeledten
és galacsinná gyúrhatod múlttá morzsolod
az ügyefogyott perceket
vagy mint balsorsú nászéjszakák lepedőit kiteríted
a feledés kötelére
2.
végső szabadság
amikor bekukkanthatsz félelem nélkül minden
hívogató átjáróba
és újakat vágsz fültelen falakon remete
sziklákon
és még újabbakat vágsz fortélyos felhőkön
járhatatlan jéghegyeken
és még újabbakat vágsz orvhalászok hálójában
fuldokló szavakon
és sisteregni látod magma-agyadat a Tudás hideg
gémeskútjának legalján
és kezedet nyújtod azok felé akik alattomos lékbe szakadtak
kibicsaklott korcsolyáikkal
és utánanyúlsz annak akivel a reményvesztett Senkiföldjén
egykor együtt tépelődtetek
és jut még elegendő hő tenyeredből a
télvízi talpaknak
3.
végső szabadság
amikor a zenék lerázzák magukról a kihunyt
csillagok porait
és nem csúfítják el poharadat kísértetek ragadós
ujjlenyomatai
és derűvel teljes önmagad tekint rád vissza
a tükörből
és a büszkeség birtokán osztozik vidáman
viselt meztelenséged
és a szilárd Föld lágy keringőjét táncolja
ellazult lábad
és rémálom-emléknek is kevés már a reggeli torzszülött
tekintet
és a kánikula arculcsapását megtorlatlanul
hagyod
és lehervadnak a belső nyomor kárörvendő
nyomolvasói
és elutasítod a vezérhátrányban küzdő Halál
döntetlen-ajánlatát
4.
végső szabadság
amikor a haszontalan fecsegések elnémulnak
auránk közelében
és egymásba hatolnak kerítetlen
külvilágunk gyűrűi
és kezünk izzása megfutamítja a
settenkedő bajt
és menta-hűs kendőként itatja fel utolsó
méregcseppjeinket
amikor törzsünk platán-áramlásai szerteágaznakittlétünk gyökereiben
és mellkasunk pergetett erdei mézének ikrái megállnak
súlyos levegőnkben
és ujjunkra csavarjuk a kitakart hajnalok
elhullajtott hajtincseit
és hang-húrjaink pengetése kitölti a Végtelen
huzatos hézagait
és cinege-kedvünk megnyugvássá csipegeti a
nehézföldűek hamvait
5.
végső szabadság
amikor Molochnak fügét mutatva számoltatnak meg
szépségeink
és két tűz között is kettőnk lángja lobog
a legvörösebben
és az alászállt Mennyek tornácán hancúroznak
szívünk gömbvillámai
amikor az elemek ütközőzónája lesz ágyunk
és mi benne az oldó kötelék
Zene: Pandit Ravi Shankar
Grateful Dead: Dark Star
2007. július 19 – 31.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
