GNL911

Műanyag-padsor az aluljáróban. Élő rádióközvetítés hallatszik alóla a Forma 1-ről vasárnap reggel. Valaki, nyakig betakarózva, hallgatja. Ha még hallgatja.

M.Zsigmondtól ígérnek nekem noteszt a M. Zsigmond téren, pedig soha nem akartam szociográfiát írni. Biztosan a tényfeltáró kurzusom miatt.

Puccos étteremben lófogú kekk pincérnő tengergyümölcsös koktélra vodkát akar önteni, hiába tiltakozom, azt állítja, hogy ez a szabvány és hogy a tulaj ebben a pillanatban is ellenőriz. Mivel én is hajthatatlan vagyok, kivezettetnek.

Munkahelyen. Egyik főnök kollégám előbb egy hírességről készítendő anyagot bíz rám, majd egy természetgyógyászatit. Egyiknek sem állok neki, mert szólítanak, hogy tolmácsolni kell egy üzleti tárgyaláson. Megjelenik másodmagával az én üzlettársam első munkahelyem előcsarnokában, és egy nagy térképet vesz elő, amelyen legújabb elképzeléseit vázolja. Senki nem érti, de ő váltig hajtogatja, hogy hamarosan megértjük és ez lesz a nagy gazdagság. Csak én tudom róla, hogy több milliós adósságai vannak, de nem árulom el, hátha a nekem járó részt egyszer megadja.

Életem hajnali randevút beszél meg páciensével, aki a Dunapart közelében lakik, de az elegáns házak mögött fűvel benőtt épületek között kell megtalálnunk a pincelakást. Közben nekem ugyanebben az időben lenne egy titkos találkozóm, de inkább lemondom, mert féltem ezektől a furcsa emberektől Édesemet. Egy még csaknem gyereklány ikerpár, ikerbabákkal, de az egyik az egyike, a másik a másikat szülte.

Topless német hölgyek a török tengerparton. Mellettük fátylas, hosszú ruhás török asszonyok fürdenek. A német nő testét már Leni Riefenstahl felszabadította, de korántsem e céllal. De mit tudják ők, hogy ki volt egyáltalán Leni Riefenstahl?

A Madárral kell bokszolnom edzőmeccset, már a mérlegelésnél tartunk, és azon gondolkodom, hogy úszom meg és ne derüljön ki, hogy egyáltalán nem tudok bokszolni, amikor kiderül, hogy összekevertek egy Amerikába szakadt magyarral, aki nem is hasonlít rám.

A szállodában reggelinél mindenki maga szel kenyeret. Elég megvárni néhány kört, és csupa sercli marad. Mert fogalmuk sincsen arról, hogy mi a jó.

Medóval, régi kollégiumi társammal futok össze, aki könyörög nekem, hogy mentsem meg egy dúsgazdag öregembertől, aki mindenáron feleségül akarja őt venni. Valamikor rövid ideig tetszett, gyönyörű arca, és nagy sötétbarna szeme volt, de nekem túl vékony, ráadásul amolyan eminens típus. Most azonban megteszem neki ezt a szívességet, amiért olyan hálás lesz, hogy nemcsak felkínálja magát nekem, hanem feleségül is akar jönni hozzám, nem érdekli, hogy nős és szerelmes vagyok. Vajon én kihez forduljak segítségért?

Holdfény Parador felett. Diktátorok nélkül, bár ki tudja. Török bárzenekar az ötcsillagos étterem fülledt teraszán. Három gitár, egy dob, három kopasz, három szemüveges. A Layla lassú változatát játsszák. Az úri közönség a kissé felgyorsított My Way-t többre értékeli.

J.H. híres 68-as német filozófussal vitatkozunk 68-ról lábtengó közben. Azt állítja, hogy olvasta a könyvemet, írt rá egy válaszkönyvet, amelyhez nekem nem volt szerencsém. A legfőbb vitapont, hogy csináltak-e igazi karriert a 68-asok a világpolitikában. Szerintem nem, szerinte ez nem ilyen egyértelmű. De tény, hogy sem elnök, sem miniszterelnök nem lett egyik kulcsfigurából sem, és ez a titka máig tartó varázsuknak.

Idősödő török férfi, fiatalabb, de már érett, szép török asszony. Rövid fekete haj, kedves mosoly, remek alak, telt csípő, formás, egészséges lábak. Európai turista betér egy törökkávéra. Összenéz a nővel, a nő mond valamit, amit a férfi csak sejt. A postás itt is 2x csenget.

Két lány üldöz: az egyik tizen-, a másik huszonéves. Állítólag mindkettőt megszédítettem tanárukként, de nem emlékszem, hogy jártak volna hozzám. Egyik agresszívebb, mint a másik, egymásra pedig iszonyúan féltékenyek. Így egyikükkel sem tudok normálisan szót érteni. Végül bevonulok egy egyetemi előadásra, ahol egy fejkendős fiatal nő beszél Dante Isteni színjátékának iszlám értelmezéséről.

Török Üvegtigris: a Kalóz, a Kontyos, az Értelmiségi, az Öreg, a Lótifuti. Kiváló török konyhánk van – állítják, de még a kávéért is az út túlsó oldalára szalajtják át a legkisebbet. De azért folyamatosan szétpoénkodják magukat a sok hülye külföldinek. Egy előnyük azért van: egyedül náluk szól török zene a sok agylúgozó euródiszkóval és döngöléssel szemben.

Egyszerre kellene interjút készítenem egy hajdani másodvonalú angol rock-együttes, a W.A. tagjaival, akikkel már több mint 20 éve beszélgettem a Pecsa lerobbant öltözőiben, de már akkor is nosztalgiának számítottak, ott lennem egy 45 fokban felépített híd avatásán, ahol mindenki az építés főtámogatójának szeretőjét figyeli, akinek minden öltözéke egy fényképezőgép, és mindenkit félrelök, hogy az első fotókat ő készítse el. Közben három különböző cég akarja nekem eladni Hitler és Eva Braun esküvőjének filmes jogait, és mindegyik halállal fenyeget, ha nem teszem meg. Azzal vágom ki magamat, hogy éppen egy színházi világpremierre hívtak, és már eladtam az exkluzivitás jogát egy nagy amerikai lapnak. A premier azonban összezavarodik: Az ügynök haláláról van szó, amelyben a főszerep D.H.-é, az egyik fiát J.M. alakítja, ahogyan a valóságban is volt, a másik fiú szerepére viszont bevette magát A.P. aki kora miatt egyáltalán nem hiteles, és a három nagy sztár kis híján összeverekszik a nyílt színen…

Elszórom a strandon a 12 nap alatt összeszedett tengeri köveket, amelyeket a súlykorlátozás miatt nem tudok hazavinni. Az egyik megáll függőlegesen. A többivel megpróbálom eltalálni, de csak körbedobálom. Az az egy a legfehérebb, ott marad szilárdan két kis homokdomb közé szorulva. Vissza kellett volna őket hajítani a tengerbe, de akkor már túlságosan éjszaka volt és a Hold is fogyásnak indult.