felettünk egy albatrosz száll mozdulatlan
mélyen a pörgő hullámok alatt
korall-barlang útvesztőiben
a messzi idő visszhangja
hajladozik a homokon
minden zöld és víz alatti már
és senki nem mutatott földet
senki nem tud holt s miértet
de valami mozog s tapogat
és a fény felé tör utat
idegenek kint az utcán
szemek összenéznek vétlen folytán
te vagy én és kit látok én vagyok
hadd fogjam meg a kezedet
hogy a földre vezesselek
és segíts hogy mindent megértsek
és senki sem szól hogy menni kell
s szememet nem takarja el
és senki nem szól meg sem mozdul
és senki sem száll fent a nap körül
felhőtlenül zuhansz le ébredező szemembe'
hívsz és izgatsz keljek fel
át az ablakon s a dalon
áradni gyertek napfény-szárnyon
reggel miljó fényes hírnöke
és senki sem dudol altatót
senki sem hoz szemfedőt
és kitárom az ablakot
és hívlak az égen át
bolygók dalolnak színről színre
élet- édes levegőre születtek
mintha minket átölelne
az űrmélység egy-tökélye
s ha egyszer mégis elengedne
hogy magunkban ragyogjunk tovább
kettős fényünk szebben dalol
mint az egy szem ragyogás
s míg egy létünkre sóvárgunk
egy fényben hunynak ki a csillagok
messzire kell tovaszállnod
keringőre hív a nap…
(1971)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
