Szüleimmel járjuk Európát, egy ismeretlen nyelvű, észak közeli országban járunk. Egy különleges kisvárost ajánlanak nekünk, de csak Anyámmal tudunk elmenni oda, mert Apámnak éppen valami hivatalos dolga akad.
Busszal megyünk, gyönyörű zöld, de napfényes hegyek közé érkezünk, kezünkben prospektusokkal, és egy újsággal, amely egy helyi közösségről szól. Ahogy megérkezünk, egyre-másra látjuk a hegyekből kis fahidakon lejönni a lakókat: csupa ősz, hosszú hajú, szakállas férfit, és ugyancsak fehér hajú, de nagyon szép nőket. „Ezek mind egykori hippik” – mondom, és ahogy közelebb érnek, öltözékük, saruik is erre utalnak.
A hegyoldalban nyájakat legeltetnek, mások gyümölcsöket szednek, virágokat öntöznek.
Újabb buszok érkeznek, mi próbálunk elmenekülni a tömeg elől, inkább az ősz hippik között próbálunk elvegyülni, néha beletekintünk újságunkba és a prospektusunkba. A hippik azonban észreveszik, és ettől kezdve amint egyikük elhalad mellettünk, lök egyet rajtunk, sőt, engem többször is enyhén, de azért érezhetően megütnek. Mintha árulónak tekintenének engem, akik mindig szeretett volna közéjük tartozni. Látjuk, hogy semmi esélyünk sincs, hogy befogadjanak minket, egy szivárvány alakú, és szivárvány-színű hosszú lugas felé menekülünk, amelynek a végén ott van ismét a város.
Anyám szerint minden azért van, mert Apám nem tudta lerázni magáról a hivatalos dolgokat, és megbíz, hogy keressem meg őt. Nagy nehezen megtalálom a buszt, elindulok, és megérkezem valahová Budapestre, egy jellegtelen épülethez. Apámat keresem, de azt mondják, hogy ez itt egy temetkezési vállalat, ahol folyóba való szétszórásokat rendeznek, kinézek az egyik ablakon, és látom, hogy áll a parton egy magányos csónak, amelyben evezők sincsenek. Talán sikerül megtalálni Apámat. Próbálok arra koncentrálni, merre lehet a szállodánk, a város, közben a csónak elindul a sodrásban. Segítségért kiáltok, a partról már indulnának értem, amikor a csónak egyszer csak magától megindul ár ellen a part felé.
Kikászálódom, felmegyek az egyik hídhoz, és rájövök: elfelejtettem, milyen busszal jöttem, azt is, hogy melyik városból, melyik országból érkeztem ide, nincs nálam semmi úti okmány, de pénz, jegy, telefon, de még egy szelet papír és írószerszám sem…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
