Piacról jövök haza, alaposan megpakolva, útközben az aluljáróban veszek egy kenyérlángost, megérdemlem, pláne a vásárlás előtt úsztam, gőzöltem is, és még odébb az ebéd. A római romok árnyékában egy még szét nem szedett padra leülök, csendben falatozom.
Idős hölgy közeledik, bevásárló kocsival, helyet csinálok neki, csak nehogy az őszibarackjaimra ráüljön. Köszön, köszöni és választ sem várva belekezd sirámába.
No nem a szegény kisnyugdíjas, az éhhalál szélén lévő, egész életét végigdolgozó néni szavait hallom kéretlenül, hanem egy boldogtalan mobiltelefon-tulajdonosét, akire rásóztak valami német márkájú, tv-hez kapcsolódó készüléket (nem is hallottam még ilyenről, de nem vagyok a kérdés szakértője), egyszer felhívta a lányát és azóta nem működik, hogy miért nem, ezt próbálja hosszabban ecsetelni, nem értem, őszintén szólva nem is érdekel, az pedig őt nem érdekli, hogy nem érdekel.
Majszolom tovább a kenyérlángost, elég jó, friss, ropogós, erre koncentrálok. Csak akkor szólalok meg, amikor a hölgy cigarettát vesz elő, és rá akar gyújtani. Megkérem szépen, hogy amíg eszem, ne gyújtson rá, de ha akarja, akkor elmegyek. Természetesen marasztal, megérti kifogásomat, és kapva kap a témán, ez a cigaretta, amit ő szív, ennek 3.70 darabja – úristen, még emlékszem, hogy kb. ennyi volt egy doboz Terv nevű cigaretta diákkorunkban (ennél olcsóbb csak a Munkás – a „menkesz” volt, kettő-valamennyi) – finom mentolos ízű (olyan is volt, a nevére nem emlékszem, de azt nem szívtuk, mondván az csak nőknek, meg furafiúknak való), 19 szál van benne (az 70 forint 30 fillér, tehát 70, számolom ki gyorsan), és nem is érti, hogy miért nem mennek ki az utcára a dohányosok, akiknek a szemüket kilopják a cigaretta-árakkal, ráadásul még mindenhonnan ki is tiltják őket. „Hát az jó lenne” – mondom, és beszélgetőpartnerem arca kigyúlni látszik.
Lehet, hogy az idős, bevásárlókocsis hölgynek álcázott egyén egy agitátor volt, az új forradalom hírnöke. Én ugyan a cigarettát 20 éves koromban letettem, azóta csak nagyon gyenge pillanataimban gyújtottam rá, a pipázást sem művelem már évek óta, de ha föltámadna a dohányosok tengere, élére állva a többi tengernek, elsodorván a dölyfös gályákat, biz’isten, véremet és tüdőmet adnám nekik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
