Vége egy nagy osztálytalálkozónak, amelyen olyanok is részt vettek, akik sosem voltak tagjai az osztálynak. De senki sem nézte ki őket.
Az egyik régi (igazi) kolléga némi alkoholos befolyásoltságnak is köszönhetően, teljesen elveszíti tájékozódási képességét. Segítek neki, hívunk egy 44-es villamost, amely pontosan megérkezik a megrendelésre. (Valamikor talán Zuglóban közlekedett, ma már nem létezik). A villamos olyan kanyarokat tesz meg, amilyenek egyetlen általam ismert városban sincsenek. Egy szűk utcában, amely egy még szűkebb viaduktba torkollik, rábeszélem a kollégát, hogy itt szálljon le és én is leszállok vele. Látunk is több megálló-jelzést, egymás hegyén-hátán, legalább ötöt 50 méteren belül, de egyiknél sem várakozik senki.
Közben az egész tájra éjszakai sötétség borul, pedig minden óraállás szerint fényes nappalnak kellene lennie, és nincsenek napfogyatkozásra utaló jelek sem.
Csak rejtélyes árnyak lopakodnak, akik hamarosan vélhetően rossz szándékkal közelednek kollégánk felé, aki amúgy is arról nevezetes, hogy rendszeresen és szándékosan kihívja a sorsot maga ellen. Eddig még veretlen a Nagy Intézővel szemben és meggyőződése, hogy e sorozat soha nem ér véget.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
