GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

Mao, az utolsó „kínai császár” és a maoisták

1968-ban az M-betűs szentháromság egyike volt (Marx, Mao, Marcuse – még ha Marxon gyakran nem Karlt, hanem a nagy amerikai abszurd komikust, Grouchót értettek is: „marxista vagyok a Groucho frakcióból” – járta mondás). Joviális portréját úgy hordozták  a tüntetéseken az emberiség más nagy tanítóival egyetemben, mint a szentképeket a körmeneten.„Kis Piros Könyve” nemcsak Kínában volt a fiatalok bibliája, hanem Nyugaton is. (Én magam is rendelkezem két példánnyal, egy kínai, és egy rövidített kétnyelvű, 1967-es kiadású kínai-angol változattal – ezeket Édesapám hozta a 90-es években, történész-könyvtáram becses darabjai).

Idézték úton-útfélen Mao Ce-tung híres mondásait az imperializmus „papírtigris” voltáról, a „virágzó száz virágról”,  a félelmet, fáradtságot nem ismerő forradalomról, ami „nem díszvacsora”, és amelyben „nincs építés rombolás nélkül”; a reakciós kispolgárokról, a szellemet rabságban tartó iskolarendszerről, a tömeg erejéről, amelynek kezében fegyver a forradalmi művészet. Nincsen „establishment-ellenes” harc az „össztüzet a vezérkarra” jelszó nélkül, nincsen párizsi, római, berlini, Berkeley-i röplap és plakátművészet a kínai „tacepaók” nélkül. Jellegzetes sapkája a lázadók egyik kedvenc viselete volt John Lennontól Abbie Hoffmanig. Olyan nagy filmesek váltak Kína csodálóivá, mint Jean-Luc Godard vagy Michelangelo Antonioni. Jean-Paul Sartre, a nagy író-filozófus még a letartóztatást is vállalta maoista újságok terjesztéséért. Népszerű zenészek írtak róla dalokat, de azért itt-ott tv-kabarékban is szerepelt. És közben vajmi keveset tudtak magáról a bálványról, Mao Ce-tungról (1893-1976), a kínai népi forradalom Nagy Kormányosáról, az utolsó „kínai császárról”.

Mao, akinek érdemei elvitathatatlanok Kínának a japán megszállás (1931-45) alóli felszabadító háborújában, a félfeudális kínai rendszer megdöntésében, valójában már az 50-es évek második felétől arra törekedett, hogy Kínát harmadik világhatalommá tegye a Szovjetunió és az Egyesült Államok mellett, illetve ellenében. Ezzel is volt magyarázható a Nyitika Hruscsov vezette szovjet vezetéssel való látványos összeveszése, hiszen elvileg mindketten kommunista ideológiát vallottak. (Az USA, mint „imperialista” ország, eleve „természetes ellenségnek számított, egészen addig, amíg Peking szovjetellenessége nem csapott át a Washingtonhoz való közeledésbe). E törekvésekkel párhuzamosan alakult ki a Mao körüli személyi kultusz, amely - akárcsak Sztálin esetében a „jóságos cár atyuska” - a kínai istencsászárság ősi hagyományaiból táplálkozott.  Amikor az elnök hatalma gyengülni látszott az 1960-as évek közepén több hibás döntése miatt (pl. a „nagy ugrás” voluntarista gazdaságpolitikája, amely 20 millió kínai éhhalálához vezetett), legbelsőbb köre 1966. májusában megindította nevében a „nagy proletár kulturális forradalmat”, amelynek elsődleges eszköze a kínai ifjúság volt, fő ideológiai háttere pedig „Kis Piros Könyv”,  (hivatalos nevén: Idézetek Mao Ce-tung elnöktől – A legfőbb irányelvek ) amely minden idők könyveladási listáján a 2. helyen áll a Biblia után. Mellesleg az én két kis könyvecskémet „bibliapapírra” nyomták.

Ez a kötet Mao 1927 és 1964 között elhangzott beszédeiből és írásaiból válogatott hosszabb-rövidebb idézeteket tartalmazott 33 témakörbe gyűjtve, minden időbeli rendezés nélkül, természetesen szövegkörnyezetükből kiszakítva. Összeállítója Mao kijelölt utóda, Lin Piao, a párt alelnöke, védelmi miniszter volt (aki 1971-ben egy máig rejtélyes repülőgép-balesetben vesztette életét, majd utólag puccskísérlettel vádolták), első számú propagátora pedig felesége, Csiang Csing, a harmadrangú sanghaji színésznőből lett teljhatalmú politikus, aki az elnök eszméi és a „megcsontosodott bürokraták, retrográd értelmiségiek” elleni harc tetszetős parancsával manipulálta a „vörös gárdistákká” előlépett fiatal kínaiak millióit. A mai napig felmérhetetlen az a pusztítás, amit a „kulturális forradalomnak” álcázott hatalmi harc címén a hagyományos kínai kultúra több évezredes szellemi örökségében és tárgyi emlékeiben végeztek, a mai napig nincsenek megbízható adatok arról, hogy hány ember halt bele ebbe a „harcba” és hány élet tört kerékbe örökre, nem is szólva milliók gyógyíthatatlan agymosásáról. A kínai tv- és filmhíradók csupán a diákok fanatikus lelkesedését  mutatták a külső szemlélőknek és ezzel akár közösséget is lehetett vállalni. Évtizedekkel később olyan vezető európai politikusok ismerték el, hogy annak idején Mao hívei voltak, mint Bettino Craxi volt olasz, Lionel Jospin volt francia kormányfő, vagy José Manuel Durao Barroso, az Európai Unió bizottságának jelenlegi elnöke, korábbi portugál miniszterelnök, de nem tagadta meg „maoista” múltját Haraszti Miklós, az 1980-as évek magyar demokratikus ellenzékének egyik vezéralakja sem.

Mao Ce-tung mítosza azonban nem hanyatlott, miközben maga a Nagy Kormányos egyre ritkábban mutatkozott a nyilvánosság előtt.  Udvartartása mindent megtett fizikai és szellemi erejének bizonyításáról: ilyen volt például 1968-ban, hogy Mao átúszta a Jangce folyót, és amikor partot ért, a híradások szerint még rövid filozofikus verset is rögtönzött. Ennél is nagyobb világszenzáció volt Mao és Richard Nixon amerikai elnök 1972-es pekingi parolázása. (John Lennon és Yoko Ono Some Time In New York című című albumának borítóján látható „újságcímlapon” fotómontázs is látható, amelyen a kínai elnök és „Tricky Dicky” meztelenül táncolnak….). Közben a vietnami gerillák az ő „népi háborúra” vonatkozó tanításait hasznosították, míg egy másik „tanítvány”, a kambodzsai Pol Pot csak az alkalomra várt, hogy hazájában, az Amerika-barát katonai diktatúra elűzése után, megvalósíthassa azt az utópisztikus „paraszt-társadalmat”, amely – Peking nem is annyira hallgatólagos jóváhagyásával - a kínai „kulturális forradalomnál” is sokkal szörnyűbb következménnyel, egy ország egyharmadának, benne teljes értelmiségének fizikai megsemmisítésével járt 1975 és 1979 között.

Mao Ce-tung 1976. szeptember 9-én meghalt. Mauzóleuma a mai napig ott áll a pekingi Tienanmen-téren, ahol egykor a „kulturális forradalom” nagy tömeggyűléseit tartották és ahová 13 évvel később már nem felsőbb vezérlésre vonultak a diákok demokráciát követelve.  Hatására jellemző, hogy amikor halálakor megkérdezték Henry Kissinger amerikai külügyminisztert, az egykori „pingpong-diplomácia” atyját, hogy vajon Mao a mennyekbe jut-e, a neves diplomata így válaszolt: „Az túl erős kombináció lenne Istennel”.

A későbbi leleplezések sem tépázták meg dicsfényét, az előző tíz év bűnéért a Csiang Csing vezette „négyek bandáját” tették felelőssé. Bár az özvegy a perben valóságos vádlóként viselkedett, és azt állította, hogy mindent Mao utasítására tett, előbb halálra, majd kegyelemből életfogytiglanra ítélték. Csiang Csing végül házi őrizetbe került és 1991-ben öngyilkosságot követett el. A Kínai Kommunista Párt ideológiájában azonban máig kísért a múlt. Az sem véletlen, hogy az egykori fő eszmei ellenséget, Kung Fu-cét (Konfuciusz), a nagy ókori filozófust alig tíz éve „rehabilitálták” és ma is üldözik a Falunkung spirituális mozgalmat, amely hagyományos kínai test- és lelki gyakorlatokkal hirdeti a belső megtisztulást.

Manapság, ha a „maoista” kifejezés szerepel a hírekben, mindenekelőtt gerilla- vagy terrorista szervezetekről van szó. A 70-es évek elejétől főleg Latin-Amerikában tűzték zászlajukra Mao ideológiáját olyan illegális fegyveres csoportok, mint az uruguay-i Tupamarók, vagy a perui Fényes Ösvény, amely egészen 1992-ig, fő vezetőinek letartóztatásáig folytatta „népi háborúját”. Később feltűntek a Fülöp-szigeteken is, még Ferdinand Marcos elnök diktatúrája ellen, de őket az utóbbi időkben kiszorították az iszlám radikálisok. Jelenleg a legnagyobb maoista mozgalom a nepáli gerillahadsereg, amely 1996 óta harcolt a himalájai királyság megdöntése ellen, és harcát 2008-ban siker koronázta. Ekkor politikai párttá alakult és a jelenleg is kormányerő.

Az amerikai Human Events című konzervatív magazin 2005. júniusában egyetemi tanárok, politológusok és közéleti személyiségek szavazatai alapján minden idők legkártékonyabb könyveinek toplistáján a 3. helyre rangsorolta Mao Ce-tung „Kis piros könyvét”. Franciaországban néhány éve megjelent egy fotóalbum, amelynek anyagát egy kínai fotós még a „kulturális forradalom” idején készítette és évtizedekig rejtegette, mielőtt kicsempészte Nyugatra. „Az én kis piros könyvem” című műből talán ráébrednek az egykori „68-asok”, hogy miért is lelkesedtek annak idején.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr318111466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) Álmok (3) álmok (6) Álom (1) álom (128) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) Élet (2) élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) Élmény (7) élmény (8) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) emlékek (22) Emlékek (1) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) fotó (12) Fotó (11) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) Gasztronómia (1) gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) gondolkodom (42) Gondolkodom (17) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) híresség (2) Híresség (1) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) Holokauszt (6) holokauszt (12) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) Jack Bruce (1) jack bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) Kollázs (6) kollázs (13) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) Kultúrtörténet (1) kultúrtörténet (48) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) Leonard Cohen (34) leonard Cohen (2) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarország (96) Magyarorszag (2) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) Művészet (1) művészet (3) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) pillanatok (15) Pillanatok (5) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) Purim (1) purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) rock (55) Rock (18) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római birodalom (1) Római Birodalom (3) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szoció (3) szocio (60) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szűrreális (1) szürreális (11) szürrealizmus (1) SZűrtreáll (2) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) Történelem (5) történelem (72) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) tudomány (12) Tudomány (1) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) Világpoézis (57) világpoézis (73) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) zene (7) Zene (68) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása