Együtt a tiszta égbolt kékjének árnyalatait csodálni, amikor egy sóhajtásnyira körülöttük mindent gonosz villámok égetnek porig
Együtt egy óvón ránk boruló csend-harangot önteni, amikor odakint egymás torkát harapják át az ordítások
Együtt tüzelő pipacsokat nyílni látni ott, ahol minden életet lehengerelnek sikoltó acélkerekek
Együtt lágy ringatássá szelídíteni a tenger haragvó hullámait, kik befogadnak, majd eggyé válnak velünk
Együtt átélni azt a töredéknél kevesebb időt, amikor a Nap felébred a láthatár peremén, de még csak azoknak láttatja ragyogását, akik kitárták lelkük mind a hét kapuját
Együtt erős bizonyossággá hevíteni a hajnali hideget meztelen madárdal-takarónk alatt
Együtt markunkba gyűjteni régvolt csillagok újjászületésre váró, a levegő kottáira írt porát
Együtt kiválasztani a Természet bábeli leheletéből a Föld-örök boldogság illatát
Együtt meglelni a disszonanciák dimenziótlan szénakazlában a harmónia delejtűjét
Együtt táncolni a szivárvány szívritmusaira a világosság bódulatának boltíve alatt
Együtt eszmélni ész és érzés átjárójában a válaszutak előtt is elválaszthatatlanul
2012. május
(Jan Garbarek zenéjére)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
