GNL911

Néhány hete az egyik nagyáruházban nézelődtem, amikor megakadt a szemem néhány ismerős arcon, akik az Alföldi tej dobozáról néztek vissza rám. A hat arcból hármat ismertem, egy közel állt hozzám. Furcsa volt látni őket, nézni a dátumot, hogy mikor tűntek el. Olyan messzinek tűntek a dátumok, volt olyan gyermek, aki 1999. elején tűnt el. Ezek a dobozok még a 2011-es kezdeményezésről maradtak meg, amikor az Ezer Lámpás Éjszakája rendezvényre több száz liter tejesdoboz oldalára nyomtatták a gyermekek arcát. A sorok között sétálgatva eszembe jutott, hogy a hónapban lesz az eltűnt gyerekek világnapja. Szeretném nektek elmesélni az első tejesdobozra került gyermek, Etan Patz esetét. Az ügy különlegessége, hogy a nyomozás hivatalosan tizenkét éven át tartott, és 2001-ben zárták le, amikor a kisfiút halottá nyilvánították. 2010-ben, a kisfiú eltűnésének évfordulóján az aktát újra megnyitotta Cyrus Vance, Jr., Manhattan-járási bíró és azt ígérte, hogy az ügy végére járva kideríti mi történt a kisfiúval.

A történet 1979. május 25-én kezdődik. Etan Patz elmúlt hat éves, és már hónapok óta kérlelte a szüleit, hogy engedjék el egyedül az iskolabusszal, hiszen már nagyfiúnak számít, és a többi iskolatársa is egyedül jár. Kellemetlennek, sőt, mai szóval élve cikinek tartotta, hogy őt még a szülei kísérik el. A szülők belátták, hogy a kisfiúnak igaza van, így aznap reggel egyedül engedték el, hiszen nagy baj nem történhet. Maga a buszmegálló két háztömbnyire van csupán, ha az ember a tűzlépcsőn áll, láthatja a buszra váró gyermekek arcát is. A környék biztonságos, csendes, tipikus külváros. Ez a lépés pedig az első ahhoz, hogy a gyermek elinduljon az önállósodás rögös útján.

Pénteki nap volt, Memorial Day előtti utolsó munkanap. Etan boldog volt, hogy egyedül mehet iskolába. Felvette Kék Kapitányos sapkáját, és anyja óvó tekintetének sugarában belevegyült az utca reggeli forgatagába. Az édesanya ösztönös aggódásán kívül nem érzett mást, nem sejtette, hogy a kisfiú nem száll fel az iskolabuszra, és azt sem sejtette, hogy soha többet nem tér már haza. Délután fél négyig várta a kisfiút, utána az iskolába telefonált, hogy megkérdezze, milyen különórát felejtett el, melyen a fiú részt vesz és ami miatt nem tért haza. A válasz nem volt megnyugtató, hiszen Etan aznap nem ment iskolába. Édesanyja, Julie körbetelefonálta a rokonokat, barátokat, iskolatársakat és ismerősöket is, azonban senki sem látta a kisfiút. Julie következő hívása a rendőrségre érkezett, estére pedig száznál is több rendőrkutyás nyomozó kereste a kisfiút. A kutatás több hétig zajlott és eredménytelenül zárult.

A szülők a következőt nyilatkozták az üggyel kapcsolatban: "Két lehetőség van számunkra. Elfogadjuk, hogy Etan-t egy idegen megölte vagy az, hogy egy nagyon elkeseredetten gyermekre vágyó anyuka lopta el. Az utóbbi legalább azzal a reménnyel kecsegtet, hogy a kicsink jól van és mindent megadnak neki." 1982-ig a család  ebben a hitben élt, ekkor azonban a nyomozás fordulatot vett. Letartóztattak egy hajléktalant, aki a Patz háztól nem messze, egy csatornába fészkelte be magát. A rendőrség figyelmét felhívták, hogy a hajléktalan, Jose Antonio Ramos gyerekeket csal be a csatornába és ellopkodja az iskolatáskáikat. A csatornát átkutatva rengeteg szőke kisfiú képét találták meg, de a férfi tagadta, hogy a kisfiú eltűnéséhez bármi köze lenne. Egy újabb fordulat volt az ügyben, hogy Ramos volt barátnője Etan bébiszittere volt.

Ezen a szálon indult el Stuart GraBois nyomozó is ezt a szálat követte, azonban nem lelt több bizonyítékot. Mivel a szülők nem emeltek vádat ellene, így Ramost elengedték, ő pedig el is hagyta a város, és közel hat évig nem került szóba a neve. Ekkor ugyanis a nyomozó érdeklődött utána, hogy merre jár a férfi. Kiderült, hogy Pennsylvaniaiban tölti a börtönbüntetését. A vád gyermekmolesztálás volt. GraBois felhozatta Ramost New Yorkban és azonnal nekiszegezte a kérdést, hogy hányszor fajtalankodott a kisfiúval. A férfi bevallotta, hogy Etan eltűnésének napján valóban felvitt egy kisfiút az East Side-i lakására, és már akkor feltűnt neki, hogy a gyermek pont úgy néz ki, mint a hírekben említett gyermek. Azonban tagadta, hogy meggyilkolta a gyermeket, állítása szerint elengedte és a legközelebbi metróállomásra kísérte, hogy meglátogathassa a nagynénjét, aki a Washington Heights megállónál lakik. A nyomozó közölte vele, hogy nem lakik a gyermeknek ott nagynénje. A férfi megtagadta a további vallomástételt és ügyvédet kért. A nyomozó ismét elakadt, hiszen senki sem látta a férfit a gyerekkel, a férfi azonban nem szabadult, hiszen jelenleg is megkezdett börtönbüntetését tölt, ahonnan legkorábban idén novemberben szabadulhat. A nyomozó bizakodik benne, hogy a beépített börtöntársak, akik a mai napig az ügyön vannak, egy nap új információval, talán hírrel szolgálnak majd, hogy megtudták az igazságot. Azonban amíg se tetthely, se holttest, az ügy nem tekinthető lezártnak.

Az édesapa minden évben, fia eltűnésének évfordulóján egy plakátot küld be a börtönbe, melye a fia kép egy az eltűnt felirat szerepel, hátulján a kérdéssel: "Mit tettél a kisfiammal?"

"Még mindig vannak barátok, akik reménykednek benne, hogy Etan egy nap előkerül. Imádkoznak értünk és azért, hogy Etan hazatérjen, de mi tudjuk, ez nem történik meg soha. Nehéz normális életet élni egy lezáratlan tragédiával a lelkünkben. Jó lenne, ha az akta újrafelvétele végre pontot tenne az ügyre. A mi történetünk nem olyan, mint azok a TV-s bűnügyi drámák, melyeket egy óra alatt megoldanak. Mi 31 éve várunk. Gyakran megvádolnak minket azóta is, miért engedtük el a gyereket egyedül. Mit tehettünk volna? Érett, értelmes gyerek volt, nem tehettük meg vele, hogy nem engedjük."

A család a történtek után nem hagyta el a lakást, a mai napig ott élnek. Hosszú ideig nem tudták elfogadni, hogy gyermekük nem tér haza többet, de kimondatlanul is él bennük a gondolat, hogy mi történik, ha egy nap mégis haza tud jönni? Nem vesztegethetik el a lehetőséget, hogy egyszer újra a karjaikba tudják a gyermeküket, aki harmincegy évvel ezelőtt boldogan veszett bele a reggeli forgatagba.

Ez az eset volt az első, mely ráébresztette a Nem Yorki szülőket, hogy a rossz szándékú emberek minden nap köztünk járnak és elég egy pillanat ahhoz, hogy a tragédia bekövetkezzen. Etan eltűnésének napja, május 25-e az Eltűnt Gyermekek Napja, ezen a napon különösen nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre.