GNL911

35.
Kővé változtattalak. Kibújtál a kőből. Vággyá változtattalak. Láttál, hogy magamhoz nyúlok. Hagyománnyá változtattalak. A hagyomány felfalta gyermekét. Magánnyá változtattalak, és ebből a hatalom korrupt motorja született. Csenddé változtattalak, amelyből vádló üvöltés lett. Ha az az akaratod, fogadd el a vágyódó igazságot a vad cselekedetek mögött. Nyiss ki, ó, Igazság Szíve, vájd ki a követ, töltsd meg Menyasszonyodat ezzel a magánnyal. Nincs más vágyam, nincs más lépésem. Ez az én tömjén-adományom. Ezt kívánom elégetni, folttalan sötétségemet, hibátlan tudatlanságomat. Kötözz akaratodhoz, köss össze a szenvedés szálaival, szedj ki a délutánból, ahol megkínoztam lelkemet húsz szörnyeteg-oltáron, mindent adtam, csak éppen magamat nem.

39.
Csak tőled csak neked, örökkévalótól az örökkévalóig, minden, ami nem te vagy csak szenvedés, minden, ami nem vagy, csak a magány, amely az elvesztett gondolatokat ismételgeti. Minden, ami nem vagy, egy ember, aki neki ütközik saját homlokának, és a homlok összetöri őt. Minden, ami nem vagy, egyre csak kifelé tart, gyűjtögeti a bosszú hangjait, learatja az igazi és szükségszerű vereségtől távoli elveszett győzelmeket. Hozzád beszélek, a magány az egyesüléshez, a veszteség a fényhez. Te vagy az, akit köszöntelek itt, amint kilépett képzeletem durva dicsőségéből e nagy éjszakába, e nagy nyughelyre, e nagy sötétségbe. Adj nekem megbocsátó álmot és nyugalmat ellenségemnek.

46.
Segíts nekem az esőben, segíts az esőben, segíts a céltalan asztalnál. Kötözz rá az esőre, és beszéltesd a sötétséget szívemnek. Áldott légy Te, aki a sötétből beszél, aki formát ad a csalódásnak. Megfékezted a szívet, mely körbeforgott a világban, berajzoltad a fájdalom határait. Megismertetted irgalmadat azokkal, akik ismerik a neved, és gyógyírodat felbukkant az elsüllyedt sírás alatt. A romok jelzik hatalmadat. Kezed által törtek le, és minden leomlik azért, hogy trónodat visszaállítsák a szívbe. Beírtad nevedet a káoszba. Visszapörgetted a koponyába a szemeket, mik elgurultak a homályban. Legyen menedéke minden embernek neved erődjében és láthassák egymást mind törvényed tornyaiból. Alkosd meg újra a világot, állíts fel minket, mint azelőtt, fényed mélyében.

50.
Elvesztettem utamat, elfelejtettelek a neveden szólítani. A nyers szív a világgal szemben dobog, és könnyek hullottak az elszalasztott győzelemért. De a világ mindent elfelejt lassan, és a szív szétszaladó utak martaléka lesz, de neved eggyé gyúrja a szívet és a világ visszahelyeztetik a helyére. Áldott legyen, aki az Utazó szívének megtérésére vár.