Az óceánon túl az ámulat földjén

Egykor boldogok voltunk te meg én

Ahol édes szél fúj és lassú a tenger árja

s mit betölt mezítlábas életálom kacagása

ahol pénznyelő zűrzavar és műanyag világ

átok-meséjüket szórakoztatják

s hol az őrült fehér ember és könnygáz öröme

holtan hever  csodás zűrzavarától eltemetve

Ezért gyűlölöm a fehér embert s műmentségét  vele

ó gyűlölöm a fehér embert s azt is ki bűnbe vitte

és a hajnal-csődör színes villámja üget

a tengerpart parázs-reggelén hol minden született

hol az értelem császára erődjét lángra gyújtja

s hasztalan gondolat tüzénél melegszik tíz lábujja

s mikor gyermekek transz-talányukkal kísértik

táncukba napforduló-csóvákkal nevetést  hajít

ahol az őrült fehér ember csontsivatagban

hever kifakulva paradicsomi tudatban

gyűlölöm a fehér embert s örökzöld mentségét  vele

ó gyűlölöm a fehér embert s azt is ki bűnbe vitte

És túl a lebegő sárga homok messzeségén

az élő szőnyeg-vadon örökre kulcsolja kezét

a menny pokolvalójára egy feléledt tűztaréjon

hol mindennél több ég el egy végtelen máglyahalmon

És  míg  Iaszón fakó gyapjáról szól számtalan ének

dalolják a semmi dalait  az időtlen remekműnek

És ott állt középen – vajh ki? – az örök mellszobor

mit az isten fehér embere emelt por-uralmáról

gyűlölöm a fehér embert s makacs tagadását vele

ó gyűlölöm a fehér embert s azt is ki bűnbe vitte

És városának beleit bezárták egy széfbe

hol a járda sok hányásfoltja hitének védelmezője

míg konyhájában a keménykalapos, hosszú hajú szent

szappannal-vízzel sikál pedig rá csak fehér festék ment

míg Gorgó-fős szennylapja napi falatját kínálja

hogy rendes hírhívőinek a fehéren tartás drogját beadja

míg túl a tisztességen, hol  mindig a fegyvernek van igaza

a hullócsillag éjjeléből a sötét halálangyalt szólítja

gyűlölöm a fehér embert s örökzöld mentségét  vele

ó gyűlölöm a fehér embert s azt is ki bűnbe vitte

s azt is ki bűnbe vitte

(1970)