kék tetovált dalok
tudom a tengeren jártál
koronázz horgonyozz
vagy szálljunk el
kék itt egy dal
tűhegynyi tinta
bűr alá szúrva
egy űr elfoglalója
oly sokan merülnek el most
gondolkozz el
e sok hullám megfelel
sav szesz dugás
tû fegyver szívás
azt mondják a pokol a legszarabb hely
nem…
egy visszafelé írt levél
kéz a fejeden
az ébredés
órája reggel
rozsdás nap
olvadt üveg
csendélet
huzat csapja be ajtómat
és az álmok felébresztenek
még maradt egy égő gyertya
(1928)
ragyog minden falevél
a madarak dalolnak
süvít minden szél
a harangok kondulnak
kérlek hadd nem mondjam
újra el
azt hittem egyedül megyek
boldogan tartok veled
ez itt egy rózsa
s ez itt egy kaktusz
ugyanazok
s mégis mások
(2002)
hogyan készülnek
a gyöngyök
a kagylót
nem kérdezik
a fájdalmas
békés
izgatásról
a homokszemet
nem kérdezik
a békés
izgatásról
csak a kagyló tud
a gyöngyöt
nem kérdezik
csak kiköhögöd
amikor kész
Gitárom felpattant ma
és ölembe ugrott, hogy játsszak
egy spanyol dallamot lábukat büszkén
verő és harsogó táncosoknak
a sors ellen, mely mindünket meggörbít
a betegség, a kor, a paranoiás
csalódások tüskés, véres koronája alatt
mit elkerülni én sem tudok.
Sajnálom, hogy eltávozik a gazdag ember és
házából kórház lesz. Szerettem a
borát fényűző szolgáit, tízéves ceremóniáit.
Szerettem kocsiját, mely hozzá nőtt, mint csiga a házához, s szerettem feleségét,
az órákat, míg belebújt a bőrébe,
a tejet, a vágyat, mindent, amit az
arcára…
itt jön a keresztes háborúk kora
az ablakon át a madarak
nem hajlandók szólni
mint az akváriumi halak
egy üzlet kirakatában
egy szép hölgy mosolyog
boldogság csak pecsétviasz vagy
átsuhanok mint egy kobold
őrök hada üldöz egy
sárgaházból szökött ártalmatlan lepkét
kezemben csipkés…
mi a szád nekem?
bús tömjén-kehely
sűrű-lombú fa
türelmetlen hajó
csodanyilak tegeze
mi a kebled nekem?
új ima virága
mindig fénylő vers
békés madárfészek
remegve feszülő íj
mi a tested nekem?
tökéletes csend színháza
vörösen szálló szekér
és ó, ősz hajú férfivágy
tétova lépte
szerettelek reggel, mély, forró csókjainkat,
álmos arany viharként párnán nyugvó hajadat
kik előttünk szerettek, tudom, sokan voltak,
városban erdőben, mint te meg én, mosolyogtak
de most elválunk utunk kétfelé halad
szomorú szelíden néz a szemed
hé, így búcsúzni nem szabad
nem keresek…
elektromos vihar
ott szemben
barométer a nullán
erdő
hó fojtogatta
szomorú szemű kutya
sivatagi vakrepülések
neon-nagybetűk
angyalok visszhangozta
elcsendesült vadon
angyal-röpte
a dohánygyárba
holnap az útszéli ivó jön
készüljetek az éjszakára
ébrednek a zajok
fokozódó…
