szerettelek reggel, mély, forró csókjainkat,
álmos arany viharként párnán nyugvó hajadat
kik előttünk szerettek, tudom, sokan voltak,
városban erdőben, mint te meg én, mosolyogtak
de most elválunk utunk kétfelé halad
szomorú szelíden néz a szemed
hé, így búcsúzni nem szabad
nem keresek mást csak ölöm az időmet
vigyél le a sarokra, hol lépteink zengenek
tudod veled megy szerelmem s szerelmed velem marad
csak másként ver a hullám, más tenger, más part.
de ne szóljunk szerelemről, láncról, mi el nem szakad,
szomorú szelíden néz a szemed
hé, így búcsúzni nem szabad.
(1967)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.