A Titanic tragédiáját sokszor filmre vitték, de azt valószínűleg kevesen tudják, hogy az elsőben a főszerepet egy igazi túlélő, Dorothy Gibson játszotta.
Jules Brulatour, a Universal egyik alapítója régóta csodálta a hollywoodi sztárt, aki 22 évesen a némafilm egyik legnagyobb csillaga volt. Azt akarta, hogy ő maga mesélje el a filmben az átélt tragédiát.
Gibson, aki csak egy héttel korábban nézett szembe a halállal, igent mond ott, de feltételt szabott: részt vesz a forgatókönyv megírásában. Annak ellenére, hogy ez az alku akkor szokatlan volt, elfogadták és mivel a megígért gázsi is a szokásosnál magasabb volt, a színésznő elfogadta a felkérést.
A Saved from the Titanic néhány hónappal a katasztrófa után, még 1912-ben elkészült. Teljes kópia nem maradt róla, egy része elégett az éclair stúdióban 1914-ben kitört tűzben. Egyesek szerint a stúdiót a Titanic áldozatainak hozzátartozói gyújtották fel.
A filmben Dorothy Gibson egy fiatal lányt alakított, aki a szüleivel szállt a Titanicra. Velük volt vőlegénye, egy Jack nevű tengerész, akit a kor szintén neves színésze, John Adolfi személyesített meg. Az ő figurája ihlette James Cameron Titanicjának férfi főszereplőjét, akit Leonardo di Caprio játszott.
Gibson számára nehéz szerep volt, mert állandóan emlékeztette a történtekre, arra az éjszakára, amikor engedetlensége mentette meg. Anyjával a szokásos bridzspartin voltak és nem törődtek a figyelmeztetéssel, hogy hangoskodásukkal zavarják az aludni vágyókat, és menjenek vissza a kabinjukba. Amikor végre elszánták volna magukat, 23 óra 41 perckor óriási csattanást hallottak. A hajó ekkor ütközött neki a jéghegynek.
Gibson hamar megértette, mi történt. Anyjával a mentőcsónakokhoz rohant. Beugrottak a 7-es számú csónakba és elsőként hagyták el a süllyedő óceánjárót.
„Soha nem felejtem el a fuldoklók segélykiáltásait” – mondta később egy interjúban. Ők nem tudtak rajtuk segíteni, mert csónakjuk, 28 utassal szintén süllyedni kezdett. A rajta keletkezett rést ruháikkal tömték be, így élték túl a szerencsétlenséget. Órákkal később mentette ki őket a tengerből a többi 712 szerencséssel együtt az RMS Carpathia.
Dorothy Gibson e film után már csak egyszer állt kamera elé, életének azonban több mozzanata is érdekes. Éveken át szeretője volt a nős Brulatournak, aki egy ideig támogatta a művésznő operaénekesi ambícióit is. Mivel a filmmogulnak politikai ambíciói voltak, rendeznie kellett nem illendő magánéletét: elvált és feleségül vette Gibsont, házasságuk azonban csupán két évig tartott. Történetük egyik ihletője volt Orson Welles Aranypolgárában, amelyben a nagyra törő sajtómágnás kormányzói álmait a bájos, de tehetségtelen Susan Alexanderrel való viszonyának leleplezése oszlatja szét. Dorothy Gibson válása után elhagyta Amerikát, Franciaországban, majd Olaszországban élt. A II.világháború idején kezdetben náci szimpatizáns volt, de 1944-ben átállt az olasz ellenálláshoz. Le is tartóztatták, a milánói San Vittore börtönbe zárták, ahonnan sikerült megszöknie a neves újságíróval, Indro Montanellivel és Bartolo Zambon tábornokkal együtt. 1946-ban Párizsban halt meg szívroham következtében.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.