G.évek óta gondozta nagyanyját, aki közel száz évesen is kiváló szellemi állapotban volt, de a mozgás egyre inkább nehezére esett. És bár mindig nagyon adott a tisztaságra, a fürdeni csak unokája segítségével tudott. Valóságos rituálé alakult ki közöttük, ahogyan G. beemeli az alig 40 kilós öregasszonyt a kádba, alaposan lecsutakolja, majd karjába veszi, és úgy viszi be a szobába felöltöztetni. Az idős hölgynek semmi szégyenérzete nem volt unokája előtt, de a fürdetést senki másnak nem engedte, még a rendszeresen hozzájáró ápolónőnek sem, csak az unokájának.
Így volt azon az elátkozott napon is, amikor G. már éppen elindult meztelen nagyanyjával a szoba felé. Csengettek. „Gyere be” – mondta óvatlanul G., mert azt hitte, hogy a barátnője jött meg. Csakhogy nem ő volt, hanem az egyik szomszéd, aki meglátván őket, hüledezni kezdett, majd gyorsan becsukta az ajtót.
G.egy pillanatra zavarba jött, nagyanyja még jót nevetett is a szomszéd elképedt arcán, de aztán nem is esett több szó a dologról.
Másnap azonban G. azt vette észre, hogy a házbeliek furcsán néznek rá, a liftben nem köszönnek, elhúzódnak tőle. Ő próbált ugyanúgy viselkedni, ahogy szokott, de az ellenséges elutasítás csak erősödött.
Néhány nappal később becsengetett az egyik szomszédasszony, akiről sok mindent mondtak a házban, de G. elvből nem foglalkozott soha a pletykákkal. Most azonban a nő faggatni kezdte őt a jelenetről, amelyről immár mindenki tudott a házban, és feltette neki a kérdést, hogy viselkedését helyén valónak tartja-e. G. elmondta az igazságot, de a nőt ez láthatóan egyáltalán nem érdekelte, mert mondat közben faképnél hagyta, és csak annyit mondott, hogy nem ússza meg ennyivel.
G.felhívta a barátnőjét, akit aznap estére várt. A lány azonban azt felelte neki, hogy előző nap ott járt, de találkozott néhány házbelivel, akik valósággal elállták az útját, és figyelmeztették: nem menjen fel hozzá, mert „ez az ember mindenre képes”. Amúgy is furcsállja a nagyanyjához fűződő kapcsolatát, lehet, hogy jobb is, ha nem találkoznak egy ideig.
G.egy idő után alig mert kimenni a lakásból, még akkor is, amikor dolgozni kellett mennie, nem akart találkozni senkivel a házból. Ők azonban rendszeresen becsengettek hozzá valami ostoba ürüggyel, de a vége mindig az volt, hogy talán nagyanyját biztonságba kellene helyezni, mielőtt a mentőket vagy a rendőrséget kell értesíteni. Az idős hölgy mindebből semmit sem tudott, vidáman élte gondtalan mindennapjait és élvezte, hogy unokája kétnaponta megfürdeti.
Egyik este, amikor már túl voltak a rituálén, újra csengettek. Az ajtó előtt ott állt a fél ház, fiatalok, idősebbek. Egyikük egy sokak által aláírt petíciót nyújtott át neki, amelyben azonnali elköltözésre és nagyanyja idősotthonba való elhelyezésére szólították fel. G. csak egy pillantást vetett a papírra, majd darabokra tépte és az emberek közé szórta a fecniket. Felnézett és gyűlölettől lángoló arcokat látott maga előtt. Bár még mindannyian álltak, úgy érezte, hogy egy pillanat és valamennyien rárontanak.
- a konyháig hátrált. A házbeliek még nem lépték át a küszöböt.
G.-nek eszébe jutott, hogy sok-sok évvel korábban becsengetett hozzá két hittérítő, amikor éppen főzni készült, és a húsaprító késsel a kezében nyitott ajtót, amitől a két jámbor nő hanyatt-homlok futásnak eredt. Ezen az estén is főzött, és még nem mosta el a nagy húsvágót. Felvette és elindult az ajtó felé. És látta, hogy valaki belép a lakásába, nyomában még néhányan, a többiek pedig lélegzetüket visszafojtva figyelik az eseményeket….
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.