Odakint reked a tolakodó fagy,
míg egymásba tekerednek
felhevült lángnyelveink
Tisztító tavasz-nyári záporom Te
mosd össze gyöngycseppjeiddel
égig érő kőrisfa-kedvünket
Óceán-mennyeknek magasságos mélyén,
Naphold testvér-közelségében
Ikreket fogant pillanat-testünk
Kezedbe adom a végtelen életfonalát
hogy megleljük az egyetlen létező időt
az elmúlás magzatvíz-öbléig úszva
- június 12.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr8615805568
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
