Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2020. április 18. 07:56 - Göbölyös N. László

Naplóféle 20/4 - 1. – Elmeél 103.

colline-val-di-sieve.jpg

Mostanában gyakran álmodom, hogy inni akarok, vagy pedig vigyáznom kell, hogy ne igyak túl sokat, mert találkoznom kell valakivel, vagy munkám van. Pedig már legalább másfél évtizede nem vonzanak a kocsmák, és az itthon levő kevés italra sem járok rá. Mostanában Kék Asszonnyal is gyakran álmodom. Az első eset talán a hónapok óta körülöttünk lévő betegség-hullámból származó feszültségből táplálkozik, a második pedig hogy ezekben a vészterhes időkben, még ha nem is látszik, aggódom kevés megmaradt barátomért.

A szabadságvágy kifejezéseként a kijárási korlátozás 3. napján Apámmal megittunk egy-egy krémcapuccinót a közeli piacon, holott elvileg a 9 és 12 óra közötti idősávban én nem tartózkodhattam volna ott.

Hónapok óta fáj a jobb vállam. Pedig nem veszem magamra a világ terheit. A bűneihez pedig túlságosan kicsi és halandó vagyok.

Április 1-én végre megszólalt a rigó reggel az ablakunk alatt. Még szerencse, hogy vannak e túl gyakran változó világban tartós értékek is.

A kijárási korlátozás 6. napján reggel 8.48-kor beléptem a Flórián téri CBA-ba. Hangszórós maszkos rendész mutatta az óráját, hogy 12 percem van még. Mondtam, oké, addigra végzek. Végül nem vettem semmit, mert a görög narancsot kétszer annyiért adták, mint a SPAR-ban szokás. Jövök kifelé, dicsérnek, hogy gyors vagyok. Kicsit szóba elegyedünk. Kiderül, hogy a rendész úr 68 éves. Akkor, kérdezem én, mit keres a boltban 9 óra előtt?

Kiplakatírozták a vásárlási korlátozásokat a kapualjban, abból megtudhattam írásban is, hogy mikor tartózkódhatok az üzletben. Így, hosszú ó-val. Nem baj, tartóz-kódom még úgysem volt…

Boltból jövet találkozom a ház karbantartójával. Máskor hosszasan szorongatjuk egymás kezét, aztán fél óráig szidjuk a rendszert. Most csak elhalad mellettem, üdvözöl és megkérdi. „Jól vagy?” Mire azt felelem. „Egyben vagyok”. És megyünk tovább. Mire jó a karantén, meg a rémhírterjesztés büntethetősége…

Apám „gettónak” nevezi az öregek 9 és 12 közötti kijárását. „Jó, hogy nem kell sárga csillagot viselni” – mondja. Persze, aki kiskamaszként átélte a vészkorszakot, amikor szintén 3 óra volt a kijárás a gettóból (aztán már annyi sem), könnyen von párhuzamokat. Még ha nem is értek egyet vele, nem tudom nem megérteni…

1981.decembere után Lengyelországban az emberek egészségügyi sétára mentek, amikor elkezdődött a tv-ben az állami híradó. Csendesen mentek, nem tüntettek, csak szabad levegőn voltak.

Apámmal április 4-én felidéztük felszabadítónk hősi nevét, amikor még a közeli ébredéstől érctorkunk volt…

Keith Richards azt mondta, hogy egy dal nem csinál forradalmat, egy koncert esetében azonban nem ilyen biztos. Én azt mondom, hogy egy FB-poszt nem csinál forradalmat, hacsak nincsen ezer kommentje és ötszáz megosztása…

Magyarországon évtizedek óta milliárdokkal támogatják az epidémonológiát, legfőbb professzora legutóbb a Szovjetunió legyőzésével vívta ki a szakma osztatlan elismerését.

Félelem és reszketés egy óbudai SPAR-ban reggel 9 előtt 5 perccel nagycsütörtökön. A vevők azért, mert kirúgják őket, és esetleg elfelejtenek valamit Húsvét előtt, és állhatnak újra sorba, az eladók azért, mert kirúgják őket a kijárási korlátozási szabályok megszegése miatt.

„Ne szeressenek, csak féljenek tőlem” – mondta Caligula.

image.jpg

Húsvét szombatján előbb egy fakopáncs, aztán egy dolmányos varjú szállt az erkélyünkre. Egy római madárjós már biztosan meglátta volna benne a jövőt..

„A társadalom ma beteg, ne alkalmazkodj hozzá, mert megbetegít. Ne törődj a rágalmakkal, ha megvetnek, lebecsülnek, vagy csodabogárnak néznek – járj a saját utadon. Ugyanakkor tudd, hogy te sem látsz még tisztán – nem különb vagy, csak más. Félelemből, bizonytalanságból ne cselekedj. Várd meg a fényt” – olvastam Müller Péter Jóskönyvében ugyanezen a napon.

„C’est la zsizny” – mondtam Pészah utolsó napján ébredező Életemnek, majd magamat is megleptem, hogy még el tudom ragozni a „zsity” igét. A legjobb oroszos voltam annak idején a gimiben a nem tagozatosok között, hátha még egyszer hasznát is veszem.

Az egyszerű nép fiai, lányai egyre erőteljesebben szülőznek, legalább a FB-on. De a legtöbben ebben is betartják a közösségi távolságtartás szabályait, véletlenül se csoportosulnak kritikus tömegben. Csak nehogy megint Barabbás járjon jól, mint már annyiszor…

Ugyanezen a napon a piacon egy idősebb úr, mint kiderült, foglalkozására nézve pék, kikérte magának, hogy őt a nemzet miniszterelnöke segíteni akarja. Inkább, mondta, szántsák fel és vessék fel a stadionok gyepét. És küldjék oda a politikusokat kapálni – kontrázott rá valaki. És még azt mondják, hogy nincsenek válsághelyzetben használható ötletek a nép tarsolyában.

Zöldségek, gyümölcsök aranyárban. De legalább az emberélet olcsó Magyarországon.

A karantén 33. napján megtudtuk vezérlőtábornokunktól, hogy mi, karanténosok, dzsihádisták vagyunk. Allahu akhbár, támadás az ebhitűek ellen! Ugyanezen a napon délelőtt egy fiatalember egyenes léptekkel végigjárta lakótelepünk nyílt tereit és 10 méterenként tisztán zengő hangon beleordította a fenn nevezett illető édesanyjának kétes erkölcseiről alkotott véleményét.

Akik a társadalom alacsonyabb ranglétráján állnak/ülnek/fekszenek, vegyék fel a maszkjukat. Akik a társadalom magasabb ranglétráján állnak/ülnek/fekszenek, vegyék le maszkjukat, de vigyázzanak, mert arcbőrüket is letépik vele együtt. (John Lennon és az Onibaba után szabadon).

Az egyik csatorna újra műsorra tűzte a Kék Villámot és nem tudtuk nem megnézni. Az 1983-as filmben szereplő tömegellenőrzés akkor vérfagyasztónak hatott, ma már nevetséges, hiszen szinte minden okostelefonnal rendelkező bárkit személy szerint kiszűrhet, akár a szűrő és a szűrt tudta nélkül is. „Egyszer elkaplak” – jeligére.

Napok óta minden este 8 óra körül csoportos tapsolást hallunk az ablakunk alatt. A taps déli irányból észak felé halad, percekig eltart, de a sötétedéstől és a falomboktól nem látjuk, kik lehetnek. Pedig ebben a körzetben nincsen egyetlen egészségügyi intézmény sem.

Tegnap éjjel belga katolikus pap barátommal álmodtam, aki asszisztensnőjével egy termelési közösséget alapított Toszkánában, és már sikerült is önellátóvá válniuk. Váratlanul látogatjuk meg őket Életemmel, nagy szeretettel és szerény vacsorával fogadnak minket, és Paul atya kéri: gondolkozzunk, mit szeretnénk termelni, vagy tenyészteni, és megkapunk hozzá minden szükséges eszközt és útmutatást. Mi megköszönjük a felajánlást, de szabadkozunk, hogy csak egy rövid időre terveztük ittlétünket. „Bennem fel sem merül, hogy Ti innen valaha is elmentek” – mondja az atya, és elgondolkodunk…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr7415620796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai