Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2020. február 28. 06:04 - Göbölyös N. László

Naplóféle 20/2 - Elmeél 100.

85204526_564428820821398_48210191853813760_n.jpg

Az adatvédelem világnapja előtt egy nappal jelent meg egy cikkem arról, hogy egy szinte ismeretlen kis amerikai cég olyan arcfelismerő mesterséges intelligenciát fejlesztett ki, amellyel bárkit, bármikor, bárhol nyomon lehet követni és már alkalmazzák is rendőrök, hivatalok. Akkor mit is ünneplünk?

Amikor húsz évvel ezelőtt megtudtam, hogy egykori általános iskolai osztályfőnököm, aki egy hatalmi mániás őrült volt, MIÉP-es lett, holott egykor az úttörőcsapat vezetőjeként tépte a száját, úgy gondoltam, hogy ez pontosan belefér az ő lelkületébe. Amikor a minap megtudtam, hogy egykori gimnáziumi tanárnőm, akit valamennyien szerettünk, egy fasiszta-antiszemita nőegylet szóvivője lett, helyette is szégyelltem magam.

Kedvenc adóhatóságunk rendszerint éjfél után, de legkésőbb hajnali 4-ig küldi ügyfélkapus üzeneteit. Jó, hogy csak e-mailben jönnek, és nem fekete Pobedával.

„Van remény a jövőre. Amikor a világ készen áll majd egy új és jobb életre, egy napon el fog jönni, ha Isten is úgy akarja” – ezek Nemo kapitány utolsó szavai az 1954-es filmváltozatban, gyerekkorom egyik legnagyobb moziélményében, amelyet a 103 évesen eltávozott Kirk Douglasre emlékezve néztünk meg újra. A rejtélyes kapitány a film szerint az atomenergiát fedezte fel, amire még Jules Verne sem gondolt. A film születése idején az új és jobb életre készülő világ már a hidrogénbombánál tartott, erre utalt az utolsó jelenet hatalmas robbanása. És Nemo kapitány reménye azóta sem jött közelebb, sőt, most már az ő édenkertje, a tenger is életveszélyben van. Ha ma készülne el a film, inkább ideillenének azok az utolsó szavak, amelyek a regényben hangzanak el: „Hatalmas Isten, elég már, elég!”

Egy amerikai kutatás szerint azoknak, akik bizonyos zenék hallatán megborzonganak, több idegrost köti össze a hallókérgüket az érzelmeket irányító agyzónákkal. Ezáltal másképp élik meg az erős emóciókat, mint azok, akik nem így működnek. Ez magyarázat arra, hogy miért képes a zene ledönteni minden kulturális-etnikai korlátot, és arra is, hogy Életemmel miért vagyunk ennyire egy hullámhosszon, hiszen mindkettőnknek gyerekkora óta rendszeresen vannak ilyen élményei, sőt, néha elég, hogy csak megemlítünk egy zenedarabot, vagy rágondolunk, és máris jön a libabőr.

„Nothing is real” – énekelte John Lennon a Strawberry Fields Foreverben. Pedig neki és kortársainak még sejtelmük sem volt a virtuális valóságról. Jobb lett volna, ha megmaradunk az ő tudattágításuknál.

Az ember néha felülvizsgálja saját ízlését. Amikor a 70-es évek végén megjelent Travolta és az egész szombatestifrász-történet, köreinkben hivatalból üldözendő volt. Aztán a Grease fináléja új értelmet kapott számunkra, amikor Nagyfiamék bevették kissé poénra véve lakodalmi táncukba. És az idei ragtime-farsangon mi is roptuk rá, „kiköpöm a piköpöm” jeligére. Az est fináléja, a What A Wonderful World viszont rólunk szólt Életemmel. Miközben tőlünk balra egykori színjátszó körös társam táncolt párjával, tőlünk balra pedig egy olyan kettős, amelyből a férfi úgy nézett ki, mint Columbo egyik gyilkosa.

Hallom, hogy repülőgépről szórják le Magyarországra a koronavírust, hogy minél kevesebben maradjunk. Mint ahogyan azt is, hogy Erdélybe küldték a regatiból a medvéket ugyanezen célból…

Vannak emberek, helyzetek, amelyeken éveken át dühöngünk és/vagy röhögünk. Aztán eljön az a pillanat, amikor nem is dühöngünk, nem is röhögünk, mert már annyit sem ér. És akkor kezdődnek azoknak az embereknek, helyzeteknek a végnapjai.

Sosem hittem, hogy egyszer még diplomás kommunista leszek. Az első része oké, van 2 is, meg hozzá három felsőfokú nyelvvizsga, mindegyikért megdolgoztam - sem pénz, sem szülői kitüntetések nem segítettek - de az utóbbi mostanáig sosem voltam, még a pártállami időkben sem. Persze ilyent csak egy „prágai diák”-szindrómában szenvedő kikeresztelkedett kommunista mondhat.

A romantikus amerikai filmeknél a kötelező korhatáron túl ki kellene írni, hogy az egyik főszereplő rákban fog meghalni. Valószínűleg nem sok maradna ki a kínálatból.

A végzetes önhittség azzal kezdődik, amikor valaki úgy tekint magára, mintha vele kezdődött volna a világ, és nem ismer el semmi olyan értéket, amivel ő maga nem hozható összefüggésbe.

Szüleim rémhírterjesztő szomszédasszonya úgy értesült, hogy hamarosan 500 forint lesz egy kiló kenyér. El van maradva egy brosúrával. Az emberi fogyasztásra alkalmas kenyerek, amiket nem kell kidobni két nap után, már régen 600-700 forint/kilóba kerülnek, és áruk folyamatosan emelkedik. Miközben még mindig a rezsicsökkentést próbálják eladni nekünk a fentről irányított szolgáltatók.

A házunk melletti parkot szombat délután egy hatalmas kidőlt zsák ékteleníti. Papírzsebkendők, pelenkák, WC-papírok tömkelege. Tiltakozás-e a sok szar ellen vagy pedig a nemtörődömség végső stádiuma?

Valóság Nagybátyánk is csodálkozna, ha rájönne, hányféle valóság létezik manapság: van a virtuális valóság, van a nemzet önfelkent atyjának valósága és van az igazi valóság, amelynek a legkevesebben hisznek, holott a szemük előtt zajlik, de elhitetik velük, hogy rosszul látnak.

Egyik este jobb híján belenéztünk a Dalba, amelynek idegesítő ikon-beharangozóját egész héten élvezhetjük, még a legkomolyabb filmek közben is. A versenyzőknél csak a folyamatosan lelkendező zsűri volt elviselhetetlenebb. Lehet, hogy tényleg vészesen megöregedtem és mivel zenében is megértem maradandó értékek születését, a felszínes középszert már meghallgatnom sem érdemes?

Szörnyet halt az a fickó, aki saját gyártású rakétájával akarta bebizonyítani, hogy a Föld lapos. Hasonló jókat kívánok az összes többi népbutítónak.

Borsózik a hátam a nemzeti gyásznapoktól, és más önsirató emléknapoktól. Semmi mást nem szolgálnak, mint hogy erősítsék az istenadtában azt a bizonyos balsorsot, ami régen tépi a magyart, miközben elleplezik vele a jelen gazságait, addig sem kell azzal, meg a múltunkkal őszintén szembenézni.

Miközben elvesztettünk három olyan Embert, akik nemcsak a maguk területén alkottak maradandót, hanem emberségből is példát mutattak. Ez az igazi gyász, amikor elmegy a Kenukirály-Kocsmáros, aki legnagyobb ellenfelét segítette győzelemre, elmegy a manófejű Mesemondó, a legkedvesebb sárkány, a legszorgalmasabb plakátragasztó és a tévedésből elátkozott fagylaltos megálmodója, és Titi, a futball-pálya játékos professzora, akinek labdás intelligencia-hányadosát a mai szupercsillagok is csak messziről szemlélnék. Így lettünk megint szegényebbek…

Ellenben Jeremiás, a hajléktalan, mindenkit túlél. Éveken keresztül lehetett látni őt a Flórián téri aluljáró környékén, még télen is mezítláb járt. Aztán egy időre eltűnt, most újra felbukkant, immár cipőben, dzsekiben, a szokásos nagy bevásárló zacskóival. Már többször is belebotlottam, amint a télvégi napsütésben alszik. Közelebb mentem hozzá, szép egyenletesen lélegzett és örültem neki.

Jól öltözött fiatalember szólít meg az Astoriánál. „280 hiányzik ahhoz, hogy hazamenjek. De ha gazdag vagy, adhatsz többet is”. „Miből gondolod, hogy gazdag vagyok?” – kérdezem. „Mert olyan jól öltözött vagy. Egy középárú téli vízhatlan kabát, egy ingpullóver és egy szürke farmernadrág van rajtam. Ha ez a gazdaság jele, hát legyen. Kap egy ezrest, mert nincs nálam elég apró.

Még csak 1-2 magyar fertőzött van, de máris jelennek meg képek a FB-on, amelyek kifosztott áruházakról árulkodnak. Imádunk rettegni, pánikot kelteni. Főleg olyankor, amikor semmi szükség rá.

A legnagyobb bűnösök, akik ma és holnap születnek – harsogja egy fiatalember a villamoson vele szemben megszeppenten ülő kortársának. Már amennyiben bűn az ártatlanság…

„Csak a hitványnak, a rossznak van most itt az ideje, mindennek, ami sötétben, szellem nélkül tenyészik. A hitványok vannak felül, az értékesek lent. Ez most nem a nemes tervek megvalósításának ideje. Ne tégy most semmit – csak őrizd meg magad. Egyetlen feladatod most nem álmaid, terveid, elképzeléseid megvalósítása, hanem az, hogy megóvd magad. Mitől? A hited elvesztésétől, az erőd elvesztésétől, a lealacsonyodástól, a lezülléstől, a megvesztegetéstől, a megvehetőségtől” – írja Müller Péter a Jóskönyvben.

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr7115494682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai