Egyedül vagyok szüleim lakásában, amire utoljára 27 éve volt példa. Szilveszter előestéje van, a konyhában szól a tévé, pedig nem is ott tartják. Felhívom a szülőket, aztán Életemet, majd megmaradt barátaimat és elkezdek magamban pezsgőt inni.
Nem tudom, hogyan kerülök ki a városba, de már szilveszter napja van, és óriás a forgatag az utcákon. A Vígszínház közelében egy nagy teraszt teleraknak asztalokkal, székekkel, ott egymást követik különböző sanzonénekesek, magyarok, franciák, németek, amerikaiak. Bele is feledkeznék a zenébe, ha az egyik asztalnál nem ülne egy dagadt fiatal fickó, aki folyamatosan ordít fasisztoid szövegeket, és hiába szólok rá többször is, hogy vegye észre magát, nem hagyja abba. Végül behúzódom az egyik előadó mögötti sarokba, ahol egy három fős társaság megszólít: Te közülünk való vagy, gyere, meghívunk valamire.
Akkor döbbenek rá, hogy csak egy teljes nap kiesett az életemből. Mivel nem találom a telefonomat sem, amikor beülünk egy kávézóba, inkább azt kérem, hogy felhívhassam szeretteimet. Életem száma kicseng, de nem veszi fel. Apám felveszi és csak annyit hallok, hogy azt mondja Anyámnak: bevallotta…
Hazavánszorgok szüleim lakásába, hogy legalább rendet tegyek. Villanyt akarok gyújtani, de egyik lámpa sem ég. Csak botorkálok a sötétben, és mindenütt üres üvegeket, poharakat érz
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
