Nagy izgalommal vártuk, hogy végre megnyíljon a Goldberger gyár régi épületében a Godot Kortárs Művészeti Intézet, hiszen alig 5 percre lakunk tőle, és újabb ok lesz arra, hogy továbbra is óbudai lakosok maradjunk, hiszen nem egyszer hetekig ki sem kell mozdulni kerületünkből, hogy izgalmas szellemi élményben legyen részünk.
Nem kellett csalódnunk azon az esős szombat délutánon, amikor ellátogattunk a még láthatóan nem végleges állapotú galériába. Először a bejárattól jobbra fekvő kis terembe néztünk be, ahol az elmúlt évtizedek néhány meghatározó alkotójának, feLugossy Lászlónak, El Kazovszkijnak, efZámbó Istvánnak, Gaál Józsefnek az alkotásait állították ki. Ők már végleg letették névjegyüket a magyar kortárs művészetben, az igazi meglepetést azonban ezúttal nem ők jelentették.
Remek kezdeményezés a Godot részéről, hogy két héten át azoknak a fiatal és/vagy ismeretlen alkotóknak a műveit mutatják be stlustól, műfajtól, anyagtól függetlenül, akik pályázatukra jelentkeztek. A művek névtelenül kerültek ki a falakra, még csak tematikus, vagy akár hangulati rendezést sem lehetett nagyon észrevenni. A nézőnek semmi más támpontja nincsen, mi maga a mű.
Nem eshet bele a név bűvöletébe, amely manapság sokszor a sokmilliós árverésekre rányomja a bélyegét, csupán az számít, hogy benne mit indít el, mire asszociál, el tudja-e képzelni az alkotást otthonában. És ha igen, akár rögtön meg is veheti, mint ahogyan erre ott tartózkodásunk során volt is példa.
Mivel a hatalmas teremben több tucatnyi egyedi kép volt látható - a beérkezetteket folyamatosan cserélik, de az éppen ki nem állítottakat is meg lehet nézni a nyitott raktárban - valóságos ihletáradat zúdult a nézőre. Számomra azért feltűnő volt, néhány modern csendélet, non-figuratív, vagy akt mellett, hogy ezeket az új alkotókat ugyancsak foglalkoztatja a jövő, a Föld sorsa - volt több olyan kép is, amelyet egy földi pokol tüzének, végítéletnek láttam, de akadtak rejtélyes terek, egy ollós kéz, amely egy képzeletbeli köldökzsinórt vág el, vagy egy hatalmas, rongyokból összevarrt szív. Miközben láttuk a különleges színes és formák látták ujjongó gyerekeket, akik egy asztalnál maguk is rajzolni próbáltak.
Biztosan még jó néhány napig kavarodnak bennünk ezek az alkotások, talán bennünk is születik belőlük több e hirtelen mondatoknál. De jó volt látni a legkülönbözőbb korosztályok képviselőt megállni, szemlélni, csodálkozni, és csodálni. Talán még van értelme a művészetnek a 21. században is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
