Gael Nofri francia történész Bonaparte Napóleon születésének 250. évfordulója alkalmából a régi rend és forradalmi Franciaország közötti folytonosság megtestesítőjének tekinti az uralkodót.
„Napóleon neve és emléke a cselekvés, a feljebb jutás, a hírnév szinonímája – írja Nofri – Huszonhárom évesen már tábornoki rangot ért el, 26 évesen győztes hadvezér Itáliában Hannibál és Nagy Károly nyomdokaiban, 29, amikor meghódítja Egyiptomot és 30, amikor hatalma csúcspontjára jut Franciaországban. Harmincöt évesen Császárrá koronáztatja magát, hamarosan a lábai előtt hever Európa. Negyvenhat évesen ér véget pályája a waterloo-i síkon. E rövid idő alatt esemény eseményt követett, újraosztották Európa és a világ kártyáit, szövetségek, szerződések köttettek, győzelmek, vereségek követték egymást. Se szeri, se száma nem volt a megdöntött uralkodóknak, és az annektált területeken létrehozott királyságoknak. Napóleon minden cselekedetével a francia államot akarta helyreállítani.”
A történész szerint a zűrzavarok mellett, amelyeket okozott, Napóleon a rend embere volt. Lényegi átalakításokat végzett a történelem egy fontos pillanatában. A forradalom, a felkelési hullámok után ő jelentette a nemzeti egyetértés visszatérését.
A forradalommal szemben, amely a vallás kérdésében megosztotta az országot, Napóleon megkötötte a konkordátumot VII. Pius pápával és összehozta az európai zsidóság Nagy Szanhedrinjét. A kivérzett gazdaságban létrehozta Banque de France-ot, bevezette a germinal frankot és kezdeményezte a kereskedelmi kamarák létrehozását. A széthulló, korrupt állami apparátus rendbe hozására létrehozta a prefektusi testületet és a számvevő széket. Helyreállította a forradalom által eltörölt egyetemeket, és bevezette a középfokú tanulmányokat lezáró érettségi vizsgát. Stabil jogi kereteket adott az országnak a polgári és büntető törvénykönyvvel. Mindezek lehetővé tették a modern állam létrejöttét.
Bonaparte Napóleonból a költők, a katonák és a nép legendát csináltak – állapította meg az egyik legelszántabb bírálója, René de Chateaubriand, aki végül csodálójává vált: „Élőként elvesztette a világot, halálában meghódította azt. „.
A civilizációknak szükségük van mítoszokra, hogy többek legyenek, mint politikai és gazdasági szervezet. A Gilgamestől a Mayflowerig a népekről szólnak, arról, hogy mit kaptak örökségként, a jelenükről, a jövő harcairól – írja Nofri, aki úgy véli: Napóleonra azért volt szüksége Franciaországnak, hogy meglegyen a folytonosság a régi és új világ között, hogy az újban se vesszen el semmi a régi korok örökségéből. Maga Napóleon mondta: „Klodvigtól a Közjóléti Bizottságig mindennel szolidáris vagyok”. Franciaország kijutott a forradalomból, de a forradalom Franciaország része lett.
Charles De Gaulle, aki 1958-ben 1799-hez hasonlóan kaotikus állapotú Franciaországot vett át és megteremtette a máig működő V.Köztársaságot, így méltatta elődét 50 évvel ezelőtt: „Kisebb Franciaországot hagyott maga után, mint amekkorát kapott, de egy nemzetet nem ez határoz meg. Franciaország érdekében léteznie kellett. Ne vitatkozzunk a nagyságáról”.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Control. 2019.09.07. 12:18:11
2019.09.07. 12:18:22
math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.09.07. 18:43:32
lpt1 2019.09.08. 08:17:03
Cuhavidéki 2019.09.08. 08:17:17
en.m.wikipedia.org/wiki/Territorial_evolution_of_France