Stieg Larsson, svéd író-újságíró, aki a Millenium-trilógia szerzőjeként vált világhírűvé, 33 évvel ezelőtt figyelemmel kísérte az Olof Palme svéd kormányfő 1986. február 23-i meggyilkolása utáni nyomozást, három héttel a  merényletet után levelet írt Gerry Gable-nek, a Searchlight című brit lap főszerkesztőjének, amelyben leírta a gyilkosság körülményeit, a nyomozás eredményeit, illetve addigi sikertelenségét, feltételezve, hogy a rasszizmussal szembeni elkötelezettségéről ismert lapot érdekli a téma.

Ezt a levelet találta meg a 2004-ben mindössze 50 évesen elhunyt Larsson titkos archivumában Jan Stocklassa volt diplomata, író, aki a levélben leírtakból kiindulva nyolc évig tartó nyomozás után írta meg Az ember, aki a tűzzel játszott című könyvét.

Stieg Larsson levelét a La Repubblica tette most közzé.

A szerző a gyilkosságot az egyik leghihetetlenebb és legmegdöbbentőbb bűnténynek nevezte. Hihetetlennek, mivel újabb és újabb fordulatokat produkál, és mert a történelemben most fordult elő először, hogy egy miniszterelnököt úgy ölnek meg, hogy a legkisebb elképzelés sincs arról, hogy ki lehet vagy kik lehetnek az elkövetők. A gyilkosság híre általános megdöbbenést keltett világszerte, mert Palmét mindenki tisztelte.

A levélíró a továbbiakban részletezte a gyilkosság ismert körülményeit:

Február 23-án este néhány perccel 11 óra után a miniszterelnök felesége és nagyobbik fia kíséretében lépett ki egy moziból. A mozilátogatásról csak egy újságírónak tett említést délután 2 órakor, de programjukról nem adtak hírt a lapok. Palme, ahogy gyakran előfordult, nem tartott igényt testőrségére. Mindenki tudta, hogy szeret éjszaka egyedül sétálgatni. Az azonban nem világos, hogy a biztonsági szolgálat tudott-e programjáról.

Mozi után a házaspár elbúcsúzott fiúktól és mivel az ég tiszta volt, a hőmérséklet a szokásos, gyalog indultak haza.  Néhány perccel később, hogy különváltak, a fiú visszanézett és meglátott egy embert szülei mögött. Az arcot nem látta, de az öltözékéről ugyanazt a leírást adta, mint több más tanú.

Két perccel később a házaspár találkozott egy tanúval, aki megállt, amikor elhaladtak mellette, és észrevette, hogy egy férfi megy utánuk, és két férfi előttük. Az volt a benyomása, hogy összetartoznak, és a politikus kíséretének tagjai.

A házaspár megállt rövid időre egy kirakat előtt, aztán folytatták útjukat. Egy adott ponton, egy utcakereszteződésben a gyilkos közelebb ment hozzájuk és hátba lőtte a miniszterelnököt egy 357-es Magnummal.  „A rendőrség arra gyanakszik, hogy a tettet profi bérgyilkos követte el, a sajtó ezt némi kétkedéssel fogadja” – írta Larsson.

A gyilkos egyetlen lövést adott le, de a Manum a könnyű tűzfegyverek közül a legerősebb. A töltény áthatolt az áldozat hátgerincén, tüdején, a halál azonnal, vagy néhány másodperc alatt következett be. Ez a fajta töltény nem robban szét, úgy tervezték meg, hogy még a golyóálló mellényen is át tudjon hatolni.

A gyilkos ezután leadott egy újabb lövést a feleségre, de a töltény az asszonynak csak a vállát érte és felületi sérülést okozott. Ebből kétfajta következtetést vontak le.

Egyesek szerint a gyilkos csak meg akarta félemlíteni Lisbeth Palmét, mások szerint rosszul célzott, és ez azt bizonyítja, hogy nem profi volt.

A tett elkövetése után a gyilkos menekülési útvonala előre megtervezettnek látszik – írja Larsson – Egy lépcsőhöz szaladt, ahová kocsival nem lehetett követni. Mindezek a tények a rendőrségi hivatalos változatával megegyeznek. A problémák innentől kezdődnek:

A tanúk pontatlan, sokszor egymásnak ellentmondó leírást adtak az elkövetőről. A legkorrektebb valószínűleg ez volt: fehér ember, 30-40 év közötti, középtermetű, széles vállú. Öltözete szürke, fülre húzható sapkát, sötét, csípőig erő dzsekit, sötét nadrágot viselt. Az egyik tanú látott nála egy szíjon függő kis táskát, amelyben általában pénzüket és irataikat tartják az emberek.