GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

Naplóféle 19/4 – Elmeél 90.

 56980650_392755061278982_7719255244047122432_n.jpg

Szlovákiában nő lett az államfő. A török elnök bukta a fővárost és a legnagyobb városokat. Az algériai diktátort lemondásra kényszerítették. Harminc év után ledőlt a szudáni kényúr trónja is. Senki többet, sokadszor?

Mick Jaggert szívműtétre ítélték. 76 évesen szólalt meg a biológiai órája, hogy lassítani kell. Mi már most, korai hatvanasok is ezt érezzük. Vajon nekünk mikor csengetnek?

Teásboltomba megérkezett az orvosi kannabisz. Egy kis adag 8000 forint. Nem tudom, jelenleg mennyi a fű szabadpiaci ára, de azt hiszem, ha kedvem szottyan rá, maradok a jól beváltnál.

ÖKU-nak immár programja van, amit támogatni kell. Nem az országnak, nem a kormánynak, hanem neki, személy szerint. Mint nagy elődjének, Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványának. Kezdek rájönni, hogy miért utálom CR7-et…

Egy éjjel tengerről álmodtam, ahol egy soha nem volt családdal voltam együtt. Állandóan követett bennünket egy kismadár, akinek olyan arca volt, mint gyermekkorom nagy szerelmének. Aztán egy szép napon elsodorták a hullámok, azt hittük, a tengerbe veszett, néhány órával később azonban leszállt a partra, lerázta magáról a vizet, és elrepült a végtelen felé.

-Jöjjön át, Főorvos úr! – szólt izgatottan az asszisztensnő, miközben az EKG-s ágyon feküdtem. Közben kérte, hogy nagyokat lélegezzem. Hallottam a főorvos lépteit. „Éppen határeset” – mondta, majd ő is kérte, hogy lélegezzek akkorát, amekkorát csak tudok, tartsam bent, aztán engedjem ki. „Igen, így jobb” – mondta. Mint később kiderült, ekkor zárták ki a koszorúér-problémát és csak hipertóniás mellkasi fájdalmat diagnosztizáltak…

Ex-Őszentsége szerint a papi pedofília 68 bűne, mert akkor kezdődött a világ erkölcsi hanyatlása. Ezek szerint azok, akik korábban voltak pedofilok, megelőzték korukat. Amúgy pedig éppen azokban az években indult el a papok között is egy nagyon erős kontesztációs mozgalom, többek között a cölibátus eltörlését követelve…

„Tűzszagod van” - mondta Életem, miután hazatértem az Élet Menetéről. Pedig csak körülöttem égtek a fáklyák.

Amikor ledőlt a Notre-Dame „nyílvessző-tornya”, ugyanúgy elszorult a torkunk, mint amikor láttuk az Ikertornyok ledőlését. Az előző csak megelőlegezte találkozásunkat és együttlétünket, a Notre-Dame viszont 15 évvel ezelőtti nászútunk egy első élménye volt, amikor a csodálatos szeptember eleji alkonyatban besétáltunk a világ egyik legszebb és legfenségesebb templomába.

És szinte hihetetlen: ugyanazon a napon kisebb tűz ütött ki a jeruzsálemi al-Aksza mecsetben is. Azok, akik a Notre-Dame tüzében a nyugati civilizáció hanyatlását látták, vajon mit mondanak erre?

„A boldogság akkor az igazi, ha megoszthatod valakivel” – ezt jegyezte be haldokolva naplójába Christopher McCandless, aki az abszolút szabadságban, a civilizációtól való teljes elszakadásban és magányban kereste  boldogságot. Csakhogy az ereje és a tudása hiányzott hozzá és belepusztult. Pedig álltak előtte lehetőségek, hogy ne kelljen neki a fogyasztói társadalom rabjának maradnia, de ezeket elszalasztotta, mint a keleti példázatban az árvíz elől menekülő ember, aki nem szállt be egyik érte küldött csónakba sem. Hogy ez a mondata mennyire igaz, mi tudjuk igazán Életemmel, hiszen még egy hétköznapi eseményt sem ugyanúgy élünk meg, ha éppen nem tudunk együtt lenni.

Tizenöt éves házassági évfordulónkon felidéztük régi írásainkat, egymásnak felelő ikerverseinket, és rájöttünk, hogy az utóbbi években elhanyagoltuk spirituális életünket, ezirányú útkereséseinket. Tényleg, hová is rohanunk?

A római Keresztúton szinte végig a megalázottakról, a megnyomorítottakra, a menekültekről és a fogyasztói társadalom rabszolgáiról beszéltek Krisztus szenvedése kapcsán. A magyar műsorvezető próbálta az utána folytatott beszélgetést abba az irányba terelni, hogy mindezek elsősorban Olaszországban gondok, de a teológus professzor félre nem érhetően hangsúlyozta: van mit söpörni saját házunk táján is.

Az ember nem biztos, hogy akkor találja meg a hitét, amikor azt igazán keresi, és várja a nagy kinyilatkoztatást, hanem a látszólag legcsendesebb pillanatban, amikor van ideje elgondolkodni „a vagyok, aki vagyok” neki szóló értelmezésén.

„A szabadság eredendően lelki hangoltság. Aki belül szabad, kockázatot mer vállalni azért, ami lényeges neki, aki felismeri életében Isten fontosságát – vagy bármi olyat, ami több, mint önmaga, legyen az a hazája, a családja, vagy éppen a közössége – csak az lehet igazán szabad. Merjetek szabadok lenni! Merjétek elengedni azt, ami visszahúz, merjetek szembeszállni a gonosszal, s bátran lépjetek ki saját lelketek Egyiptomából” (Heisler András Pészach bejövetelére)

Olaszországban nemcsak a hivatalos politika, hanem a tömegek is megünnepelték a nagyvárosok utcáira vonulva a felszabadulást a fasiszta uralom és a náci megszállás alól, egyúttal hangosan üzenve a mai neonáciknak. Tízezrek énekelték a „Bella, ciao-t”. Egy európai ország, európai néppel, ahol meg sem próbálják átírni a múltat, bármilyen kormány is van hatalmon.  

Egy jobb napokat látott, hajdan szellemes, testben-lélekben megnyomorodott humorista látta vendégül tv-műsorában kevés igazi nemzeti hőseink egyikét, aki már ugyancsak régóta árnyéka önmagának és azt tehetnek vele, amit akarnak. Ritkán éreztem ekkora undort és szánalmat egyszerre. És könyörgöm, ne írjunk mindent az ital számlájára…

A Margitszigeten sétánk során egy padon megpihentünk és Életem egy általam ismeretlen iskolai játékot tanított nekem, amelyben az első megoldás A hetedik pecsét volt. Felnéztünk, és előttünk a fűben ott állt Antonius Bloch lovag maga, amint nagy papírdobozokra ragasztott képek előtt lelkesen magyaráz egy csoport fiatalnak. Megszólítottam, és kiderült: svéd evangelista, aki tíz éve Magyarországon hirdeti az igét és éppen arról beszélt, hogy mi emberek folyton-folyvást falakat építünk: egymás közé, ember és Isten közé. A legnagyobb falakat azonban mi saját lelkünkben építjük – mondtam neki, és egyetértett velem…

„Társasutazáshoz partnernőt keresek, kölcsönös szimpátia esetén teljes költségtérítéssel 65 éves korig. Kalandornők ne kíméljenek” – olvasom egy boltban kitűzött hirdetésen. Úgy látszik, férfitársam még nem ütötte meg a bokáját…

„Aki karddal támad, kard által vész el” – olvashatjuk Máté Evangéliumában. És aki összeesküvés-elméleteket gyárt, összeesküvés által vész el?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr9714790706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) álmok (6) Álmok (3) Álom (1) álom (128) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) élet (2) Élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) Élmény (7) élmény (8) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) emlékek (22) Emlékek (1) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) fotó (12) Fotó (11) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) Gasztronómia (1) gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) gondolkodom (42) Gondolkodom (17) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) Híresség (1) híresség (2) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) Holokauszt (6) holokauszt (12) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) Jack Bruce (1) jack bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) Kollázs (6) kollázs (13) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) kultúrtörténet (48) Kultúrtörténet (1) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) Leonard Cohen (34) leonard Cohen (2) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarorszag (2) Magyarország (96) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) Művészet (1) művészet (3) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) Pillanatok (5) pillanatok (15) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) Purim (1) purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) Rock (18) rock (55) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római birodalom (1) Római Birodalom (3) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szoció (3) szocio (60) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szűrreális (1) szürreális (11) szürrealizmus (1) SZűrtreáll (2) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) történelem (72) Történelem (5) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) Tudomány (1) tudomány (12) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) világpoézis (73) Világpoézis (57) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) zene (7) Zene (68) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása