GNL911

1.

Pereg egy film egy 19. századi messzevágyó magyar nemesről, akit kora érdekházasságba kényszerített, miközben a szomszédos birtokon ott él egy gyönyörű, vágyait fékezni nem tudó asszony, akiről mindenki tudja, hogy bárkit megkaphat szeretőnek a lovászfiúktól a hercegekig, akit csak akar hősünknek azonban nem szerető, hanem igaz szerelem kell, így hát addig őrlődik a kötelező házasság és a buja szenvedély között, mígnem hajóra száll és felfedez egy déltengeri szigetet, idehaza pedig nem a szépasszony, hanem az elhagyott felesége lesz a társaság szégyene. A filmet úgy látjuk, mintha mi magunk is benne lennénk a jelenetekben, sőt, még az is elképzelhető, hogy a nézők és a szereplők azonosak, és saját vágyaikat élhetik ki a filmben, mert belülről látják a figurákat.  Amikor vége lesz az előadásnak, a producerek végigvezetnek minket az egyik, már kiürült díszleten, egy mór stílusban épült fürdőn, és megnézhetünk egy női fürdőt, ahol a legkülönbözőbb korú nők lányok és asszonyok várnak szerelmük beteljesedésére. Mindegyikük kitárulkozik a látogatók előtt, és nem féltékenykednek egymásra, ha valaki megtalálja a párját. Valamennyi nőt jól ismerem, és mintha a nők is ismernék egymást. És engem az a nő választ ki, aki már évek óta halott….

2.

Egy ősi városban találkozunk egy rejtélyes asszonnyal, ahol már mindketten jártunk, de együtt még sohasem. Nem könnyen találunk szállást, mert ő ragaszkodik ahhoz, hogy ablakunkból az egész városra rálássunk. Végül találunk egy fából készült motelt, amelynek padlásterébe csigalépcsőn kell felmenni, odafent viszont minden csodálatosan világos és körpanorámás. Most már csak az ágyunkat kell összerakni, hogy halálunk előtt még egymás mellett alhassunk, de ez nem könnyű feladat, mert több tucatnyi darabból áll és az sem mindegy, hogy a színek hogyan illeszkednek. Az összerakás közben azonban egyre erősödik bennünk a vágy….Közben a távolból halljuk, hogy próbál a legrégibb magyar zenekar és egy mesés tengeröbölben építik fel a színpadjukra, amire szinte rálátunk…

3.

Unokánk iskolába megy, és millió papírt hozzá kitölteni, már az őrület határán vagyunk.  Még egy olyan követelmény is van, hogy a gyerek az iskola első napjára egy dallal érkezzen. Azonnal beugrik a Harmincéves vagyok-ból a Hány cédula egy élet, de egyszerűen nem jutnak eszembe a kezdő sorai. Felhívom a Költőnőt, talán csak emlékszik saját versére, de az első sorokat ő sem tudja már ennyi év után. Megpróbálom kikeresni a telefonomban netről, de a címre csupa pornóképet kínálnak, alig tudom őket elrejteni. Végül aztán mégis felrémlik:

„Sok vastag toll sok sorsot ír, sok könyvbe sok nevet,
kövér pecsétet ütnek rá különböző kezek,
még azt se mondod, hé, itt vagyok, vagy azt, hogy mi újság,
még meg se éltél egy napot, s már kapsz egy cédulát.”

A család persze leszavazza az ötletemet, én viszont ragaszkodom hozzá. Gondoljatok bele, mondom, Unokánk a maga elementáris derűjével, huncut mosolyával előadja ezt, egy perc alatt romba dönti ezt az egész rohadt bürokráciát…

4.

Házunkat idegenek lepik el, azt állítják, hogy ők családtagjaink, de egyetlen arc, egyetlen hang sem ismerős. Azt azonban egyértelműen értésünkre adják, hogy itt maradnak Karácsonyig. Erre végképp nem vagyunk felkészülve, még karácsonyfánk sincs, amit én az egész ünnepben a legszebbnek tartok, ajándékokról nem is beszélve. Rájövök, hogy valami istenhátamögötti helyen vagyunk, ahonnan senki nem tudja, mikor indul busz vagy vonat. Elhatározom, hogy nekivágok stoppal, mint ifjúkoromban, talán még most is felvesznek. Sikerül is bejutnom a nagyvárosba, mindjárt egy hatalmas piacra, amelyben mintha az óbudai és egy hozzá hasonló, de háromszor akkora fedett római piac egyesülne. Sejtelmem beigazolódik, amikor meglátok egy gyönyörű halaspultot, ahol legnagyobb meglepetésemre Életem segédkezik a halárusnak, és ékes római tájszólásban társalognak…

5.

Üzenetet kapok, hogy én leszek a következő, aki égi kinyilatkoztatást kap, amely több hullámban, hömpölygő viharral érkezik. Földi halandó számára érthető szavak nem lesznek benne, de én tudni fogom a jelentését, és éppen ezért nekem kell azt emberi nyelvre lefordítani, egyúttal egy ételt készíteni belőle. Az első parancs nem is érdekel, hiszen ha mások nem értik, úgyis csak puszta fecsegés lenne, hömpölygését azonban egy óriási fűszeres leveles tésztának látom, amellyel sok-sok éhező ember jóllakhat.