„Minden kornak megvan a maga művészete, és minden művészetnek megvan a maga kora” – ez a jelmondat díszeleg a bécsi Szecessziós Ház homlokzatán 1898 óta. A jelmondat pontosan fejezi ki azt a rövid, de intenzív korszakot, amelyet a császári főváros átélt a századfordulón, és amelynek kimagasló alakja Gustav Klimt volt.
A festő műveivel mesterien tudta ábrázolni a hanyatló Habsburg-birodalom nagyságát és korlátait. Ugyanaz a szellem hozta őt felszínre, mint a pszichoanalízis atyját, Sigmund Freudot, vagy Robert Musilt, A tulajdonságok nélküli ember íróját.
Képeinek végletes eleganciája megtévesztő. Energikus, nagy nyitásokra képes lázadó volt, aki merészségeivel meghódította, majd freskóival, amelyeket a bécsi egyetem aulájába szánt, megbotránkoztatta Bécset, végül mesterségbeli tudásával végleg megszerettette magát – írta a La Repubblica.
Klimt 1862. július 14-én született Bécs egyik külvárosában, hét testvére közül másodikként. Apja ötvösmester volt, fia örökölte tőle rendkívüli kézügyességét. Gustav az iparművészeti főiskolára járt, tanulmányozta a fémeket, a mozaikokat. Megtanult bánni mindenféle anyaggal. Ügyes keze sok ajtót megnyitott előtte, számos megbízást kapott középületek, köztük a Kunsthistorische Museum és Burgtheater díszítésére.
Szimbolistaként indult, de hamar megérezte az új idők szelét és maga köré gyűjtötte a legjobb művészeket, építészeket, köztük Egon Schielét, Koloman Mosert, Otto Wagnert. Sok támogatót szereztek, így meg tudták építeni a Szecessziós Házat, amely az új irányzat számtalan dekoratív és építészeti elemét tartalmazza.
A szecesszió képviselői nem voltak szektások, kiállításokat rendeztek minden avantgárd irányzatnak, a művészetek együttműködésére törekszenek. Bécs mai arculatát nekik is köszönheti.
Viszont azt, hogy tudjuk: milyen volt az akkori bécsi nő, kizárólag Klimtnek köszönhetjük. A képein a nő hol angyali, hol csábító, perverz, de mindig érzéki, még a legszűziesebbre festett is.
„Soha nem festettem önarcképet. A személyem, mint festmény tárgya, nem érdekel. A többi ember érdekel, főleg a nők” – vallotta. És bár ez nem teljesen igaz, mert a Burgtheater díszítései között ott van egy kicsi önarcképe, valóban, inkább a női arcok ábrázolása volt a szenvedélye.
Az életben „sorozatcsábító” volt, főleg a modelljeit környékezte meg. A legenda szerint 14 gyermeke volt (a fiúkat mind Gustavnak nevezte el), de soha nem nősült meg, anyjával és testvéreivel lakott. Nem vette el élete nagy szerelmét, Emile Floegét sem, holott a neki írt 400 levél intenzív lelki kapcsolatról árulkodik. Első szeretői egyike Alma Schindler volt, aki a századelő több nagy művészének, köztük Gustav Mahlernek, Oskar Kokoschkának és Franz Werfelnek is múzsája volt. Érdekes, hogy éppen Alma volt az, aki lekicsinylette Klimt festészetét, mondván, hogy a ragyogó kezdet után művészi víziója az aranymozaik és a dekoráció színvonalára süllyedt.
Lehet, hogy az apai örökség hatása volt, vagy a kor igénye, tény, hogy 1900-tól Klimt egyre több arannyal díszítette a női arcképeket. Példa erre az 1901-ben festett Judith, amelyen a nő inkább hasonlít egy álnok Saloméra, így lesz belőle a korszellem „végzetes asszonyainak” egyike.
1903-ban a festő Ravennába utazott, hogy a bizánci mozaikokat tanulmányozza. Ezek hatására még több aranyat használt festményeihez. Apránként a díszítések foglalták el a képek nagy részét, és a női portrék helyett arany kanyargós vonalak, mértani figurák, szimbólumok uralkodnak rajtuk. A leghíresebb példa rá talán Adele Bloch Bauer arcképe (1907), amelyet még ismertebbé tett a per, amelyben az osztrák állam kénytelen volt visszaadni a családnak a nácik által elrabolt festményt. Ennek az aranykornak másik példája a Csók, amely a bécsi Belvedere ikonja, manapság a selfizők kedvence.
Gustav Klimt nem kapott a sorstól hosszú életet: 55 évesen halt meg agyvérzésben 1918. február 6-án.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.