GNL911

Tanárnő volt, filozófus, munkásnő, anarchista és misztikus. Simone Weil száz éve, 1909 február 3-án született Párizsban az angliai Ashfordban halt meg alig 34 évesen szívelégtelenségben, miután Franciaország náci megszállása után a szigetországba menekült.

Albert Camus, aki összegyűjtötte írásait, mondta róla: „Számomra ő korunk egyetlen nagy szelleme.”

Simone Weil ereje éppen a sokféle tanulmány és személyes tapasztalat nyomán leszűrt egyéni gondolatokban van, amelyeket egybeszőtt Karl Marx kritikai olvasata, Szophoklész drámái, a Platón iránti nagy szeretet és a kereszténység iránti érdeklődés. Mindezek középpontjában az etikai szigorúság állt: ezért áll szemben korával, amely „arra szólít fel, hogy kiterjesszük egónkat, hatalmunkat.”

Éppen ezért érdemes újraolvasni Simone Weil azon gondolatait, amelyek a szabadság és a hatalom mindenlétéről szólnak.

„Nevezhetjük szabadságnak azt, ami más, mint amit minden erőfeszítés nélkül elnyerhetünk. De van a szabadságnak egy másik felfogása, egy hősies felfogás, amely a közös bölcsességből fakad. A valódi szabadságot nem a vágy és annak kielégítése közötti kapcsolat, hanem a gondolat és a tett közötti kapcsolat határozza meg.”

„Az, hogy urai vagyunk cselekedeteinknek, egyáltalán nem azt jelenti, hogy önkényesen cselekszünk: az önkényes cselekedetek nem megfontolásból erednek, és ha pontosak akarunk lenni, nem is lehet őket szabadnak nevezni. Minden döntés egy objektív helyzethez kötődik, és következésképpen a szükségszerűség táplálja. Az élő ember soha nem függetlenítheti magát e szükségszerűségektől. De mint gondolkodó lény, megvan a képessége arra, hogy válasszon: vagy vakon engedelmeskedik a külső ösztönzésnek, vagy pedig belső meggyőződését követi: ebben az áll a szolgaság és a szabadság közötti ellentét.”

„De van a szolgaságnak egy másik tényezője: a többi ember létezése. Csak az ember képes szolgaságra kényszeríteni a másik embert.”

„Mindent rá lehet kívülről kényszeríteni, beleértve mozdulatainkat, de a semmi nem kényszerítheti az embert arra, hogy megregulázza gondolatainak erejét, sem pedig arra, hogy kivonják saját gondolatainak ellenőrzése alól.”

„Több mint egy évszázada minden forradalmár nemzedék egy közelgő forradalomról álmodott: mára ez a reménység elvesztett mindent, ami táplálhatta. Ma elvileg egy forradalmi korszak közepén kellene lennünk, és közben azt látjuk, hogy a forradalmi mozgalom ugyanúgy hanyatlik, mint az a rezsim, amit el akar pusztítani.”

„Ott, ahol ésszerűtlen nézetek veszik át az eszmék helyét, az erő mindenre képes. Nagyon helytelen azt mondani, hogy a fasizmus megsemmisíti a szabad gondolkodást: valójában a szabad gondolkodás hiánya az, amely lehetővé teszi a minden értelemtől megfosztott hivatalos doktrinák erőszakkal való elfogadtatását.”