GNL911

1.

Együtt adnak el egy rabszolgapiacon a Terminátorral, mert ő ragaszkodik hozzá, hogy együtt vigyenek bennünket összeláncolva az új gazdához, de út közben megígéri, hogy megszökünk. A kísérlet azonban kudarcba fullad, és együtt kötünk ki egy börtönben, ahol a cellánkba alig férünk be ketten, és úgy összetapadunk, hogy rabtársaink rögtön azt hiszik, hogy melegek vagyunk, de látván a Terminátort, békén hagynak bennünket. Mi pedig előkészíthetjük a cella falaival együtt való szökést..

2.

Életemmel el akarunk vonulni a világ elől pihenni, és erre egy északi ország egyik legeldugottabb vidékét választjuk. Hamarosan rá kell jönnünk azonban, hogy itt is megtalálnak minket azok, akiknek nem kellene. Kapunk szállást, ellátást, wellnesst, kiránduló programokat, de csak azzal a feltétellel, ha összehozzuk a tulajdonosék lányát egy jó képű, biztos anyagi hátterű, intelligens és nem utolsósorban hitelképes fiatalemberrel. Így aztán minden napunk félig azzal telik, hogy a vendégek között keresgéljük a megfelelő vőlegényt. Végre megtaláljuk azt, aki kielégíti a lány igényeit, és elvonulhatunk egy utolsó nagy szaunázásra. Amikor azonban kijövünk egy szál törülközőben, látjuk, hogy már mindenki a lakodalom körül sürög-forog, minket meg már a szobánkból is kizártak, mert az is kell a násznépnek. Ott állunk ruha nélkül és azt is elfelejtjük, hogy hányas számú volt a szobánk…

3.

Kitör a forradalom és egykori humorista-country-és-blues-zenész kollégám vállalja a zászlóvivő szerepét. A forradalom zászlaja az egyik piros-kék aprókockás ingem, a himnusza pedig Az operaház fantomjának fő duettje…

Újra börtön, de ezúttal szabadon ki-be járhatok, sőt, napi 40 eurót is kapok a megélhetésemre. Azzal vádolnak, hogy én vagyok a felelőse néhány rejtélyes halálesetnek, amikor valahol minden előzmény nélkül tűz ütött ki, vagy robbanás keletkezett. A helyszínek egymástól sokszor több ezer kilométerre voltak egymástól, a legtöbbjén soha nem jártam, de várok türelemmel, amíg tart a vizsgálat. A bent töltött időmet is hasznosíthatom: be kell tanítanom egy süketnéma rabokból álló kórusnak jelnyelvvel a We Are The World-öt…

5.

Nyílt napot tart a szerkesztőségünk, én az idegenek beáramlása ellenére ugyanúgy kipakolok az asztalomra, mint máskor, sőt, még azt is kiveszem a hátizsákomból, amit korábban nem szoktam, és olyant is, amit máskor nem hordok magamnál, például értékes családi ékszereket. Érkezik két rajongóm, akik a találkozás örömére meghívatják magukat egy borzalmas koktélra, de mire kikérem az italokat, eltűnnek. Közben szólít valaki, hogy megérkezett egy hisztérikus művésznő, akit ugyan nem ismerek, de ő csakis akkor hajlandó megnyugodni, ha én készítek vele fél órán belül egy mélyinterjút. Ilyen feladatot még sosem kaptam, de tetszik a kihívás, és miközben próbálok eljutni a felső emeletre, összeállítok magamban egy kérdéssort számára, amiből nem derül ki, hogy azt sem tudom, ki ő, mégsem sablonos. Nem egyszerű az út, mert több folyosót tataroznak, és csak kerülő úton érkezem meg a megadott szobába, ott azonban közlik, hogy a művésznő közben rohamot kapott és elvitte a mentő. Közben beesteledik, zár az épület, nekem pedig minden holmim ott maradt kipakolva a szerkesztőségi asztalon. Rémülten rohanok vissza, szerencsére az ajtó még nyitva, és ott találom az összes cuccot az asztalon, csak a szemüvegemet vitték el. Ekkor veszem észre, hogy nincs is rajtam szemüveg, pedig anélkül már jó ideje alig látok. Benyúlok a zsebembe, előveszem a másikat, a Lennont, amelynek azonban mindkét üvege apróra töredezett, mintha rács lenne rajta….

6.

Egyedül vagyok otthon, amikor becsenget hozzám egy sosem látott nő, és minden további nélkül el kezd rendezkedni, megnézi a naptáramat, telefonál, szervezi az életemet, miközben ügyet sem vet rám. Dermedtem figyelem, egészen addig, amíg benyit a hálószobánkba, és meg akarja igazítani a takarókat. Ekkor egészen szorosan odalépek elé, megragadom a fejét, és síri hangon csak annyit mondok neki: „Még egy mozdulat és megöllek…”