GNL911

Száz évvel ezelőtt, 1919 január 1-én született Jerome David Salinger, a 20. század egyik leghíresebb írója, aki hírnevét nemcsak műveinek köszönhette, hanem  annak a titokzatosságnak is, ami egész életében körülvette.

A 2010. január 27-én elhunyt író a 50-as évek végétől visszavonultan élt Cornish-ban, egy New Hampshire-i kis településen, és alig-alig adott interjút. Mindössze néhányszor tett kivételt, 1953-ban a helyi Daily Eagle-nek, 1974-ben pedig a New York Times-nak.

Salinger legmaradandóbb műve, amely immár több nemzedék olvasott ronggyá és tekintette egyfajta „kézikönyvének, az 1951-ben megjelent Zabhegyező. Ennek a könyvnek hatása a század második felének „ellenkultúrájára” legfeljebb Jack Kerouac Úton című regényéhez fogható.

Holden Cauldfield 16 éves diákot kizárják az iskolából. A fiú kritikus szemmel figyeli, ítéli meg az embereket, szorong, felháborodik. Annak a fiatalnak a prototípusa, aki elsőként jeleníti meg az 50-es évek nyugtalan nemzedékét. Pedig látszólag minden adott ahhoz, hogy „normális” legyen, utál mindenkit a környezetében diáktársaitól tanáraiig, elutasítja azt az erkölcsi rendet, amit rá akarnak erőltetni. Mert kétségtelen, hogy a „rendszer” előbb-utóbb mindenkit megtanít arra, hogy beilleszkedjen, de Salinger megmutatja, hogy milyen a világ egy kamasz szemüvegén keresztül, annak értékrendjében.

Érdemes megjegyezni, hogy a Zabhegyező négy évvel előzte meg a James Dean főszereplésével készült Ok nélküli lázadó című filmet, öttel Allen Ginsberg Üvöltésének publikálását és Elvis Presley feltűnését, és hattal az Úton megjelenését.

Hogy miből ered Holden magatartása, elégedetlensége abban az Amerikában, amely győztesen került ki a II.világháborúból és elkezdte meghódítani a világot a konzumista életstílusával, nem fedi fel a könyv, de nincs is jelentősége. Aki volt már kamasz, és mindannyian voltunk, pontosan tisztában van ezzel az életérzéssel.

Salingert 1942-ben sorozták be, résztvevője volt a normandiai partaszállásnak, dolgozott az amerikai kémelhárításban és a háború végén egy ideig a megszállt Németországban maradt. Állandó szorongásban szenvedett, és így született meg egy híres figurája, Seymour Glass, a volt katona, aki öngyilkosságot követ el A tökéletes nap egy banánhalnak című novellájában, amely 1948-ban jelent meg a New Yorkerben. Korábban már volt egy írása, amelynek Holden volt a főszereplője, de ezt nem közölte le a lap, amikor az Egyesült Államok belépett a háborúba.  De a fiatalember néhány évvel később színre lépett, amikor Salingert már sokkolta a borzalmak utáni amerikai élet. Úgy gondolta, hogy egy kamasz beilleszkedési problémáiról írva kifejezheti mindazt, amit nem akar közvetlenül megírni, amelyben, akárcsak hőse, nem akart részt venni.