1918. november 9-én, két nappal az első világháború vége előtt spanyolnátha végzett a frontról súlyos fejsebbel hazatért Guillaume Apollinaire-rel, a 20. századi modern francia költészet megteremtőjével. Egyik híres ciklusa volt a Versek Lou-hoz. Szerelmének leveleit most, a költő halálának 100. évfordulóján tették közzé.
Korábbról ismertek voltak azok a levelek, amelyeket Apollinaire írt a lövészárokból Louise de Coligny-Châtillonnak, akihez nagy, szenvedélyes szerelem fűzte 1914-15-ben. A nő hozzá írt levelei azonban csak most bukkantak fel, az utolsó 1916 januárjában íródott. A levelek többsége melankolikus, aggodalmas hangvételű, a költő hiányáról tanúskodnak.
„A háború nagy magánya…a te imádott kis gyermeked egyre inkább egy túl komoly nagy gyerek lesz….Olyan, mintha a háborútól 30 évvel öregebb lennék. Bárcsak ismertél volna előbb, a féktelen kölyköt. Nem bírom tovább, elhagy az erőm, szomorú, szomorú vagyok…” – írta a szerelmes nő.
Lou 40 levelét a Gallimard kiadó jelentette meg. Le Figaro hosszabb részleteket közölt az egyikből, amelyben legvadabb vágyainak és fantáziáinak ad hangot.
„Drága kis imádottam, nem jön álom a szememre. Hamarosan elolvasom a kisfiú versét, aki olyan jól korbácsol. Lehunyom szememet, és ez lesz a teljes élvezet, mint ma éjjel kétszer…Ó, Guim, szükségem van rád, szükségem van a szerelmedre, a legédesebb és legrészegítőbb simogatásaidra, de még inkább legvadabb szigorúságodra….Őrülten szeretlek, minden a tiéd, a szívedben, a húsodban. Sosem izgultam még fel ennyire. Csókolni akarlak, magamhoz venni, meginni, végigsimogatni a nyelvemmel mindenütt…ott zubog a véremben minden malacság és minden bűn….
Egy kicsit rossz kislány voltam ma éjjel. Ha majd mindent bevallok neked a füledbe súgva, nagyon keményen megkorbácsolsz majd..addig büntetsz, amíg szigorú, megérdemelt ütéseid nyomán ki nem serken a vérem…már érzem azt a pillanatot, amely fájdalmas lesz, miközben én imádni foglak. Arra kényszerítesz, hogy jó magasra emeljem és széttárjam kicsiny fenekemet az engedelmesség jeleként, hogy uralhass tekinteteddel is, és még azért is büntetsz, mert engedetlen voltam neked azzal, hogy élveztem…kicsiny fenekem először tiszta piros lesz, irgalomért könyörgöm, de te csak szorítasz és hangod egyre dühösebb lesz…”
Lou, aki a félholtra verésről, az anális erőszakról és azt követő eszméletvesztéséről fantáziál, tudatja Apollinaire-rel, hogy van egy jó puskája, és ha a németek kezébe kerülne, végezne magával, mielőtt letepernék.
„Tiéd vagyok, rettenetesen vibrálok, szükségem van arra, hogy összetörj és legyőzz” – írja végezetül
A szerelem, a szenvedély a költő részéről barátsággá szelidült, 1915 augusztusában már egy másik nővel, Madelaine Pagés-szel jegyezte el magát. Ugyanakkor ez a szado-mazo világ íróként sem állt tőle távol, ennek legfőbb bizonyítéka a 11 ezer vessző című műve.
Az előkelő családból származó Louise de Coligny-Châtillon nemcsak az Apollinaire iránti szerelmével vált ismertté. Még az első világháború előtt egyike lett az első francia női pilótáknak. 1947-ben kiadta azokat a verstöredékeket, amelyeket a költő leveleiben küldött neki, de jogi vitába keveredett Apollinaire özvegyével, Jacqueline-nal és a kötetet végül bevonták. Louise 1963-ban halt meg Genfben, 82 éves korában.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.