GNL911

A házunkban két hétre hirdetett (lásd még Pénznyelő), de már hatodik hete folyó felújítás egyik szakija megnyugtatott, hogy innentől kezdve nem lesznek olyan embertelen zajok, mint eddig, mert falzsiráfot használnak. Mindig tanul az ember. Eddig csak csőgörényről hallottam…

„Sokkal tisztább volt az a kor, bár szerettünk volna kilépni belőle” – mondta a 70-es évekről egy művészettörténész egy kiállítás-megnyitón. Ennél pontosabban aligha lehetne meghatározni népünk jelenlegi lelkiállapotát.

Az újabban Döbrögi néven is emlegetett személy felavatta „a szovjet megszállás áldozatainak emlékművét”. Szeretném megérni, amikor felavatják „a szovjet megszállás alatt kinevelt  káderek áldozatainak” fekete obeliszkét. Nem tudom, melyiken lesz több név. Csak azt tudom, hogy dolgos népünk mindegyiket akkor siratja, amikor erre kifejezett parancsot kap. Olvastam az avatásról, hogy D. a helyi, határozott arcélű és tekintetű képviselő-asszonnyal karöltve alig tudták lecibálni a leplet az obeliszkről. Erről Chaplin Nagyvárosi fények című műve jutott eszembe, amikor felavatnak egy lovasszobrot, a szónok beszéd helyett állathangokat ad ki, majd amikor leomlik a lepel, látjuk, hogy ott alszik a csavargó a szobor ló hátán. Mekkora meglepetés lett volna, ha itt is felbukkant volna a lepel alól egy hajléktalan, aki kalapját udvariasan megemelve köszönt volna D.-nek és udvartartásának. Vagy esetleg egy remete, aki fent csücsült volna földig érő szakállal, mozdulatlan meditációban az emlékmű csúcsán, mint Oszlopos Simeon.

És egy másik klasszikus film is eszembe jutott a napokban: A Hindu síremlék című Fritz Lang-műben a főhős véletlenül betör egy, a város alatti földalatti barlangba és iszonyodva tapasztalja, hogy ott csupa leprás él. Mert oda száműzték őket, hogy ne rontsák a maharadzsa városának összképét és mondhassák az oda látogató hatalmasságoknak: mi megoldottuk a leprás-kérdést.

Az Operaház engedett a nyomásnak, és levette nyári műsoráról a boksz helyett balettot választó fiú történetét, hogy a magyar gyermekek egészségesen nőhessenek fel. A következő lépés a fehér nőt gyilkoló migráns Othello betiltása lesz, majd pedig az életvitelszerűen hajléktalan cigányok kórusának törlése a Trubadúrból.

„Egyre drágább a tv-műsorújság, miközben a csatornák egyre szarabbak” – mondom az újságárusnak. „A szar előállítása igen sok pénzbe kerül” – kapom a rezignált választ.

Lassan már nap mint nap látok olyan jelenetet a postától a boltokig, hogy a pult mögöttiek lassított felvételben mozognak, jóízűen tereferélnek, a hülye vevő csak várjon nyugodtan. „Ugye nem kell egyedül ebédelnem?” - kérdezte az üzletközpont gyógyszertárában az egyetlen kiszolgáló lánytól a kolléganője, miközben a háttérben még legalább hárman tébláboltak. Minek is ez a rohanás, úgyis van időnk, úgysem változik semmi – mondták ezt a létező szocializmus korában. Aztán egyszer csak mégis megváltozott, pedig szinte senki sem akarta…

-Retro-buli. A virsli idő előtt elfogy, sem Bambi, sem Utasüdítő nem kapható, de még szénsavmentes víz sem. Ezzel szemben árulnak kenyérlángost, amiről a nagyközönség  tíz évvel ezelőtt még azt sem tudta, hogy mi az…Még szerencse, hogy a házi nosztalgia-zenekar nagyon jól nyomja a Shadows-tól az Illésig, és Életemmel alaposan megmozgatjuk ülőmunkában elgémberedett alsó végtagjainkat…

Egyre másra jelennek meg az elrettentő fotók a cigaretta-csomagokon: a dohányzás impotenciát okoz, súlyosan károsítja a magzatokat, érszűkülethez vezet. Erőnek erejével akarja leszoktatni a világ az embereket a füstölésről. Érdekes módon senkinek nem jut eszébe, hogy a szeszes italok üvegeire kitegyen hasonló fotókat…

„Az akarat diadala” – harsogta több ízben a magyar kommentátor, amikor a 95. percben Toni Kroos irgalmatlanul bevarrta a németek győzelmet jelentő gólját. Nincs ezekkel a szavakkal semmi baj, sem külön, sem együtt. Azaz nem lenne, ha ennek a szóösszetételnek nem lenne múltja. És éppen – egészen más összefüggésben – a németekkel kapcsolatban. Igaz, jó néhány szót, kifejezést kellene törölni az emberiség nyelveiből, ha soha többé nem használhatnánk azokat, amelyekhez így vagy úgy vér tapad…

És még mindig a retró-buli. Eljátszották Zorántól a 40 éves Mi kéne még? című dalt. „Sok használt szöveg kellene, mely kifordítható/És ráhúzható minden rosszra, hogy lássuk milyen jó….Sok futballmeccs, meg vetélkedő, nagyon kéne még/Hogy legyen amit önfeledten élvezhet a nép…” – írta Dusán a 70-es évek végén….

Sok-sok év után láttam újra a Hiúságok máglyáját. A nemrég elhunyt Tom Wolfe kíméletlen képet festett nemcsak saját szakmájáról, hanem mindazokról, akik a közéletben, a társasági életben, a politikai és az üzleti szférában mozognak, hiszen senkit nem érdekel más, csak a pénz és a hírnév. Biztosak lehetünk abban, hogy a végén a bölcs bíró szózata a hallgatóságnak az egyik fülén be, a másikon ki, hiszen érdekeiket egy cseppet sem szolgálja, hogy tisztességesek legyenek. Balzac elégedett mosollyal forog a sírjában, mi pedig homokba dugjuk a fejünket és megállapítjuk: „Íme a velejéig romlott Amerika.”

A filmben különben a magyar szöveg megint "szomszédunknak" fordította a "felebarátunkat". Miközben társasházunk megmutatta, hogyan kell e kettős értelmet egybeolvasztani, ha utálni kell valakit...