1987-ben kellett volna megjelennie, de Prince azt álmodta, hogy a lemez baljós természetű, ezért megsemmisítette az addig elkészült 300 kópiát. Később azonban kiderült, hogy a The Black Albumból fenn maradtak példányok.
Hatvan éves lenne Prince Roger Nelson, ha egy véletlen Fentanyl-túladagolás nem ölte volt meg 2016. április 21-én. (Ez egy szintetikus ópiumféle, amely 50-szer erősebb a heroinnál).
Az elmúlt két évben periodikusan előkerült Paisley Park-i archívumából egy-egy mű. És felbukkant Kanadában a The Black Album is, amely még 1994-ben megjelent The Funk Album címen, de csak audikazetta formájában, mint a zenész 16. hangfelvétele.
Prince meg volt győződve arról, hogy az összes lemezt megsemmisítette, de már tavaly is előkerült egy Amerikában. A kanadai példányt a Columbia Records volt alkalmazottja őrizete meg, aki 1987-ben éppen ott dolgozott, ahol bezúzták a lemezeket. Ezt a kópiát most 28 ezer dollárért árulják. Egy másik korábban megtalált kikiáltási ára 40 ezer dollár.
A The Black Album teljesen fekete borítóval, cím és fotó nélkül készült és visszatérést jelentett az afro-amerikai zenéhez, miután a muzsikust megvádolták azzal, hogy túlságosan közeledik a pophoz. A lemezen ugyanakkor van egy vidám tisztelgő dal Cindy Crawford felé, a Dead On It a hip-hop zenén ironizál, és itt hallható Prince egyik legexcentrikusabb dala, a Bob George is. Története a következő: egy férfi azzal gyanúsítja barátnőjét, hogy megcsalja egy Bob nevezetű személlyel, aki nem más, mint Prince menedzsere, aki pocskondiázza őt soványsága és éles hangja miatt. A vége azonban az, hogy a lányt megöli a párja, akit aztán elkap a rendőrség.
Az album eredetileg folytatása lett volna a szintén 1987-ben megjelent Sign O’ The Times-nak.
A lemez turnéjáról készült egy koncertfilm Prince új együttesével. Ebben játszott Sheila B. dobos, akinek a zenész éppen a turné alatt kérte meg a kezét. A filmben váltakoznak az örömzenélések a nagy elődők, köztük Charlie Parker iránti tisztelgéesekkel. Ezt a filmet mutatták be Prince 60. születésnapján Los Angeles-ben a New Beverly moziban.
Roger Nelson Minneapolisban született afro-amerikai szülőktől. Apja, John Lewis Nelson zongorista volt, anyja Mattie Della, jazz-énekesnő. Prince mindössze 7 éves volt, amikor megírta első dalát, a Funk Machine-t, húszévesen pedig már 27 hangszeren tudott játszani. A Warner szerződtette és meg is jelent első lemeze, a For You. Viharos gyorsasággal jelentek meg a következő albumok, az 1982-ben megjelent 1999-cel futott be végleg.
Legnagyobb sikere, a filmváltozatával is híressé vált Purple Rain volt. Az 1984-es album ma is a kritika által legjobban dicsért lemezek közé tartozik, 13-szor platinalemez. A címadó dalért még Oscar-díjat is kapott a szerző.
1987 fontos dátum volt az életében. Ekkor épült fel a minnesotai Paisley Park. Prince bezárkózott egyedül a stúdiójába és egy dupla lemezzel, a Sign O’ Times-szal jött ki. Ennek megírása és felvétele nagyon igénybe vette, mivel utazás volt mindazokban a műfajokban, amelyekből merített, a rock-tól a soul-ig, a funktól a spirituális balladáig. A szövegeiben sűrűsödtek fő témái, a szex, a hit, a féltékenység, a félelem, az együttérzés, háttérben a 80-as évek érzésvilágával. A Paisley Park nemcsak stúdiója, archívuma és házi koncertterme volt, ahol barátai előtt játszott, hanem az otthona is, amelyben külön teret biztosított a meditációnak. Itt találtak rá holtan 2016. április 21-én.
Az archívumból időnként más kincsek is előkerülnek. Például néhány nappal halálának 2. évfordulója előtt adta ki a hagyatékot gondozó Vault a Nothing Compares 2 U eredeti verzióját, amelyet még 1984-ben vett fel a Purple Rain-session idején, és amelyet 1990-ben Sinéad O’Connor vitt világsikerre.
A 90-es években kezdődött Prince harca a Warnerrel. „Úgy bánnak velünk, mint a rabszolgákkal” – panaszkodott a művész a kreativitása elé helyezett korlátokra és sorban alkotta a lemezeket, hogy minél előbb megszabaduljon a szerződésben vállalt kötelezettségeitől. 1996-ban vált meg végül a Warnertől, és megváltoztatta nevét Love Symbol-ra. Ezekben az években úgy emlegették, mint „a korábban Prince-ként ismert művészt”. Munkái ebben az időszakban nem érték el az első albumok színvonalát.
2000-ben Prince visszavette valódi nevét és 2004-ben a Musicology-val, 27. albumával hírneve egy részét is visszanyerte. 2015-ben levetette összes zenéjét a letöltő platformokról, és a Tidalra, Jay-Z rapper cégére bízta azokat, mondván, hogy a zene értékét csak akkor kaphatja vissza, ha a művészek tulajdonában lévő szolgáltatóra bízzák. a Warner viszont tavaly elérte, hogy az ő cimkéje alatt készült Prince-lemezek ismét fent legyenek a streamingeken.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.