GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

Naplóféle 18/2 (Elmeél 73).

regi_idok_focija.jpg

Láttunk egy 1975-ben készült filmet, amely Hernádi Gyula utópisztikus regénye nyomán készült, és középpontjában az idegenek gyűlöletének vagy befogadásának kérdése, valamint a hatalommal járó paranoia és ideológiai köntösbe burkolt manipulációk állnak. Csodálkoztunk, hogy ezt a filmet annak idején megcsinálhatták, de még jobban csodálkoznánk azon, hogy az a szerkesztő, aki ezt ma műsorra tűzte az egyik közcsatornán, sokáig a helyén maradna.

Két nap egymás után adták a Veszedelmes viszonyok új és régi változatát, amelyek közül a régi volt modernizált, Gérard Philipe-pel és Jeanne Moreauval, sőt, egy kis szerepben Boris Viannal. Mire a filmet bemutatták, az őrült költő-színész-zenész már nem élt, mindössze 39 éves volt, Gérard Philipe-nek pedig két hónapja volt hátra, és a forgatás idején még nem tudta, hogy gyógyíthatatlan beteg. Az orvosok csak akkor közölték vele, amikor hazatért Mexikóból, Luis Buñuel filmjéből, de arcán már Valmont-ként is ott vannak a megváltoztathatatlan jelei. Gyűlölni azonban mégsem lehetett úgy, mint John Malkovich-ot, nem is szólva Jeanne Moreauról Glenn Close-zal szemben. G.P. a 37-et sem érte meg. De legalább B.V.-nal együtt mély nyomot hagytak a 20. századi művészeten.

Eichmann egykori moszados elrablója a német szélsőjobbot dicséri antiiszlamista fellépése miatt. Erre mondta volna derék filmesztétika-tanárom, hogy „Kafka sültrealista ehhez képest”.

Mostanában sok híresség kergül meg öregkorára. Legutóbb Quincy Jones-on volt a sor. Pedig remek producer volt, és nagyszerű filmzenéket írt a Forró éjszakától a Gyökerekig. Erre most úgy döntött, hogy leleplez, de csak önmagát tette nevetségessé. Májkrém Zaksonról eddig is tudta mindenki, hogy nem volt ki a négy kereke – hogy mitől, az más kérdés – miként nincs hírértéke Marlon Brando extremitásainak sem (mesélhetne róla Coppola, Bertolucci és szegény Maria Schneider), ettől még mindketten nyomot hagytak a maguk műfaján. Ahogy a Led Zeppelinről sem arra fog emlékezni az utókor, hogy  - részegségükben vagy „turné-szindrómától” sújtottan – leamortizáltak néhány amerikai szállodát és szado-mazo játékokat űztek mindenre kész groupie-kkal. Azért a legszebb az, hogy a Beatlest a világ legrosszabb zenészeinek nevezte. Tény, hogy nem volt egyikük sem hangszeres virtuóz, nem volt eget zengető hangjuk – csupán zsenik voltak, akiknek dalai 50 év után sem ráncosodnak. Mint Bob Dylannek, Leonard Cohennek, de Cseh Tamásnak és Seress Rezsőnek sem. Mert tudtak valamit, amit más nem, és azóta sem.

De úgy látszik, még ezt is lehet fokozni: egy Londonban nevelkedett dzsihadista halálbrigád tagjai magukat „The Beatles”-nek nevezik. Címlapra is kerültek a brit lapokban. Charles Manson Helter Skelter-átka tovább él?

Kedvenc wellness-emben három hónapja képtelenek megcsinálni a jacuzzit. Állítólag alkatrészhiány. Közben az úszómedencék körüli zuhanyzóknak lejár a csapja, az öltözőbeliek percek alatt melegszenek csak fel. Mindezt egy négycsillagos, nagyforgalmú szállodában. És pontosan megfigyelhető, hogy akkor indult romlásnak, amikor a korábbi Aphrodité név helyett Aroniára keresztelték át…

Évtizedek óta ugatom, hogy az időrablást be kellene venni az ENSZ alapokmányába, az emberiség elleni bűntettek közé. És ennek legújabb és legidegesítőbb formáját, a felugró reklámokat, amelyeket csak akkor tudsz kitörölni, ha a szolgáltatót külön megkéred, de akkor is csak egyenként…

Vlagyimir Vlagyimiroviccsal utaztunk együtt egyik vasárnap a buszon. Hosszú kék kabátban volt, fejér kopaszra nyírta és teljes természetességgel szállt le a Szentlélek térnél. Biztos elege volt a nagy hűhókból, amit csaptak minden érkezésekor, de lehet, hogy nem akar felvágni  tüsténkedő vendéglátójával.

Felhívnak az egyik nagy kereskedelmi tv-től, hogy szereplőket keresnek egy délután show-ba, amelynek a címéről hallottam. Miután semmit nem tudok róla, a fiatalember elmondja, hogy olyan embereket várnak, akiknek van valami saját történetük, amire megoldást keresnek, amit esetleg ők orvosolni tudnak. Például azt, hogy régen találkoztam egy kedves családtagommal. Itt kérek megálljt, ilyen műsorba még milliókért sem mennék el, de azért megkérdezem, hogy jutott el hozzám. Van egy adatbázisuk, abból dolgoznak, mondja, biztosan jelentkeztem már a csatornánál. Én ugyan nem, de valóban egyszer meghívtak egy történelmi műsorba szakértőnek a 68-as mozgalmakról. Mit tagadjam, vállaltam már egy-két érdekes szereplést életemben a quiztól a reality-sorozatig, de azért odáig nem süllyedek. Így kerüljön be az ember egy adatbázisba…

Most már menetrendszerűen terjed a rémhír, hogy vissza akarják állítani a sorkatonaságot Magyarországon. És mindig akadnak ennek lelkes hívei. Egy hölgy így írt a FB-on: „Az már nagyon rá fog férni erre a mai elpuhányosodott fiatalságra...hogy végre igazi férfiak legyenek, ne pedig cicanadrágos, bulizós, munkakerülö, csak magának élö fiatalság...tisztelet a kevés kivételnek....”. Egyrészt kikérem magamnak az ilyen stílust az utánunk követketkező generáció nevében – mintha éppen egy hasonló kijelentés buktatta volna meg 2006-os választásokon a „nemzetinek” mondott kurzust – másrészt pedig még emlékszem arra, hogy miket mondtak a mi korosztályunkra a hasonlóan szűklátókörű „öregek” (szerencsére nem csak ők voltak…).  Harmadszor pedig, mint katonaviselt, pontosan tudom, hogy a katonaságnak az égvilágon semmi köze a férfivá váláshoz, inkább egy eszköz azoknak, akik hatalommániában szenvednek és meg akarják törni a szabad akaratú fiatalembereket. Egy dologra volt jó: leszámoltam az emberi jóságról való illúziómmal, mert ott mindenki megmutatta igazi arcát. Pedig béke volt és nem háborús körülmények…

„Nő a láb, csökken az ár” – hirdeti kizárólag nőknek szóló akcióját a Flórián olasz cipőboltja. Lassan már ritkaságszámba mennek a költők által megénekelt „kis női csukák” – no meg a bele való édes pici lábak is…

Megkaptuk az értesítést, hogy jegyzékbe vettek minket a választásokhoz. Milyen érdekes ez a magyar nyelv: abban a szóban, hogy „választás”, benne van, hogy van választék. Hát választék van, már csak azt kell eldöntenünk, hogy melyikkel járunk kevésbé rosszul…

Ismét nevet kapott egy ámokfutó tömeggyilkos diák, Nikolas Cruznak hívják. És pillanatokon belül mindent tudott a világ hátteréről, és már azt is megállapították róla, hogy teljesen előrelátható volt, hogy ide fog jutni.  Tavaly szeptemberben még aYouTube-ra is felkerült egy videó, amelyen kijelentette, hogy profi iskolai lövöldöző lesz és erről az FBI-nak is tudomása volt. Mégsem akadályozták meg.

Hová tűnt a nemzet veje? Damon Hillt keresi.

Amikor a könyvelőm közölte, hogy mennyi ÁFÁ-t kell visszafizetni, egy régi Hitchcock-film jutott eszembe, a Meggyónom, amelyben a sekrestyés megöli a feleségét, mert nem bírja nézni, hogy asszony agyondolgozza magát és teljesen tönkremegy. Én soha nem tennék ilyent, de nem vagyok biztos, hogy más fejében nem fordul meg ebben az egyre jobban teljesítő országban.

Csaknem 30 évvel ezelőtt még a jegyüzérek is sorban álltak, amikor bemutatták a Corvin moziban a Kék lagunát. Nekem egy maximum 8 év körüli kis cigány gyerek akart eladni két jegyet háromszoros árért, persze nem vettem meg tőle, és amikor azt mondtam neki, hogy korán kezdi a jegyüzérkedést, nagy kerek szemekkel megkérdezte: „Az mi?” Egyébként a fekete jegy vásárlása is kimarad az életemből…) A minap könnyű esti levezetésként meg akartuk nézni, és háromnegyed óra után elaludtunk rajta, annyira unalmas volt…

Ti még nem is éltetek akkor – mondja 56-ról mesélve S.P. a nagy Rendező nekem és a Iszákos Költő fiának. Ő valóban nem, én viszont mondom, hogy éppen 56-ban születtem. „Úgy kell Neked” – mondja a nagy Rendező. Aztán alig hogy hazaérek, idős házaspár hozza haza hároméves unokáját. A pici már elfáradt, ölben van. Dicsekszem, hogy nekünk is van egy háromhónapos Gáborkánk. „Jó egészséget Önöknek, hogy felnevelhessék” – mondják. Megköszönöm a jókívánságot, de azért illendőnek tartom megjegyezni, hogy ő az unokánk. Az idős házaspár mindkét tagja leghidal. Ezért már érdemes volt megérni ezt a mai napot is.

Szóval a nagy Rendező, akivel az egykori Bádogtetős helyén épült üvegfalú bisztró-kávézóban találkozunk. Hajdan itt beszéltük meg a még dobozban és már dobozban lévő filmeket a feljebb idézett Sz. Balázs tanár úrral, csapolt Kőbányai vagy Pilzeninek mondott sör kíséretében. A hely szelleme kisért, csak én nem vagyok formában. Lehet, hogy túl nagy tiszteletet érzek iránta? Pedig már a bemutatkozáskor letegez és oldott a beszélgetés. Vagy sok ez a hirtelen jött pörgés így, csaknem 62 évesen annyi év stagnálás után?

Aztán néhány nappal később, amikor az interjú írott változatát beszéltük meg, teljesen feloldódtunk. Még azt a történetet is elmeséltem neki, amikor ikonikus színészével életemben először és utoljára találkoztam az utcán, és ösztönösen kicsúszott a számon, hogy „Jó reggelt, Mosodás”. Mire a Nagy Színész szemrebbenés nélkül visszaköszönt…

Az Iszákos Költő fiáról pedig eszembe jutott az apja, aki egyszer odaült az asztalunkhoz az Iskola utcai kocsmában, ahová a Fuvolalovaggal ültünk be egy kis dumára, de már nem emlékszem, miket mondott, csak arra, hogy egy szürke kabátban volt és feje az alkohol minden pusztítása ellenére valami nemes bölcsességet sugárzott.

Úgy látszik, ez a találkozó nagyon mély nyomot hagyott bennem, mert néhány nappal később azt álmodtam, hogy a Mosodás meglátogatott minket hajdanvolt lágymányosi lakásunkon, és egy különleges koktélra tanított bennünket azokból az italokból, amelyeket Apám kapott különböző reprezentációs alkalmakra. Aztán egy különleges hegyi túrán vettem részt irdatlan nagy havas, de kopár hegyek között és amikor megérkeztem szállásomra, amely egy passzázsban volt, megjelent Kövesi, a tartalék, és közölte: mégis szeretné, ha könyvet írnék róla, de előbb csináljunk filmet abból a novellámból, amit a minap megtalált az egyik fiókjában.

Mivel az egyik nap nem volt időm ebédelni, az aluljárós pogácsástól vásároltam nem egész 500 forint értékben, és alig birtam mindent megenni. Az ilyen étrend havi 15 ezer forintba kerülne. De még így sem lehetne megélni, ahogy a bankelnök mondta, 47 ezerből…

Azok, akik mostanában homo sorosiensist vizionálnak, a homo sovieticus világnézeti alapjait hozták otthonról. De ez sem menti meg őket attól, hogy, mint mindenki, homo fossilisszá váljanak.

Kedvenc wellness-em, gőzkabin. Csicsergő pár jön be, főleg a lány csicsereg, a fiú kicsit aggódik, hogy a lány tüdejének nem tesz jót a meleg gőz. De a teltnél is teltebb, szemüveges lány vidáman viseli a körülményeket, jelentős domborulatait mutatja a fiúnak – „ez sajtburger, ez pipiburger” – nyilván nem látnak engem a kabin túlsó sarkában, vagy csak egyszerűen nem foglalkoznak velem. Végül ismét magamra hagynak gondolataimmal és izzadtság-cseppjeimmel. Néhány perc múlva odakint látom őket lebegni és szenvedélyesen csókolózni a termálmedencében, tucatnyi ember szeme láttára. Mernek örülni egymásnak.

Bár nem tettem újévi fogadalmat, mert ilyent soha nem teszek, 2018 beköszönte óta csak elvétve néztem meg olyan magyar hírportálokat, amelyekkel nincsen konkrét dolgom. Ha valami nagy durranás lenne, azt úgyis megtudom a FB-ról, bár ott is egyre többet szűrök. Valamikor csak szabadságom idején tartottam magamat médiatávolban. Most már itthon is bevezettem a részleges zárlatot. Belső békém ennél sokkal többet ér.

ÖKU huszadszor értékelte az országot. Megérjük-e valaha, hogy az ország értékeli őt – le?

Egy nap, amikor amúgy is rengeteg dolgom volt, ötször szólalt meg a vezetékes telefonom, „privát hívó” kiírással, ami azt jelenti, hogy vagy egészségügyi felmérést kínálnak vagy termékbemutatóra hívnak, vagy pedig valamelyik politikus halandzsázik. Aztán estefelé erőszakos csengetés zavart meg. „Ki az?” – kérdeztem ajtón keresztül. „F.- aktivisták vagyunk” – hangzott a válasz, és a kis lyukon át láttam, hogy legalább négyen téblábolnak a folyosón. Kettőre zártam az ajtót. Éppen csak visszamentem a szobába félbehagyott cikkemhez, amikor újra csengettek, ha lehet, még erőszakosabban. Most már ingerülten kérdeztem, hogy ki az. A válasz ugyanaz volt. Vettem egy nagy levegőt, majd közöltem velük, hogy menjenek a fenébe. „Miért nem ezzel kezdte?” – hallottam egy távolodó hangot. Lehet, hogy ki kellene írnom: kampánymentes övezet? Még akkor is, ha jól tudom, hogy a magánélethez való jogunkat már régen felszámolták az áttekinthetetlen hálózatok…

Több mint 50 évvel ezelőtt az Intert nevezték a futball sírásójának, a catenaccio uralmának végül a Celtic vetett véget. Most a Barcelonáé e títulus – no meg persze, más okokból, a Real Madridé. És a foci rajongói most is leginkább egy szigetországi csapatban bízhatnak a BL-ben. Ötből egynek csak sikerül megállítani őket.

A telefon-hibabejelentő, miután elmondta két percig tartó reklámját, Vandához, a mesterséges intelligenciához irányított, aki majd tovább kapcsol a megfelelő ügyintézőhöz, és kérte, hogy segítsem Vandát a tanulásban. Rá is fér, mert háromszor kérdezett rá a problémámra, majd az átirányításhoz csak igennel és nemmel felelhettem neki. Hangja átlagos női hang volt, de nem olyan, aki mögé egy arcot, egy tekintetet, vagy egy szép hajat képzelne az ember. Másról már nem is beszélve. De ő legalább nem próbálta az időmet rabolni, mint az igazi ügyintező, aki, miután közöltem vele, hogy nem óhajtok tv-s csomagot váltani, még legalább két percig próbált meggyőzni annak hasznosságáról, figyelmen kívül hagyva határozott elutasításomat. Amúgy pedig ez éppen két nappal azután történt, hogy nem vettem fel a „privát hívós” csengetéseket, és alig fél órával azután, hogy a szolgáltató embere kijött és megjavította a készüléket, máris jelentkezett egy újabb miniszterelnök-jelölt. Vajon honnan értesültek ilyen gyorsan?

Amerika főbunkója szerint az iskolai lövöldözéseknek legkönnyebb úgy elejét venni, hogy fegyvert ad a tanárok kezébe. A következő világfőcím ez lenne: idegösszeroppanást kapott fegyelmezetlen diákjaitól és halomra lőtte őket….

Azért még a világ legjobb lapjai sem mennek a szomszédba egy kis szenzáció-hajhászásért. Azt írja a La Repubblica, hogy a Russiagate-ben nyomozó ügyész adócsalással és pénzmosással gyanúsítja Gates-et. Csak az lett gyanús, hogy eme úriembert D.T. kulcsembereként emlegeti. Naná, hogy nem Billről, hanem Rick-ről van szó. Csakhogy ez a címlapról nem derült ki…

Elment a Tahi…Sokan biztosan a kabaréjelenetekből emlékeznek majd rá, nekem örökre József marad a Képzelt riportból. Negyvenöt éve láttam először, de ma is csak elszorult torokkal tudok még csak rágondolni is arra, hogy „Meg akarom találni Esztert…a hangszórók bömbölésében is meghallanám a suttogását és nevetését…” 2013 szilveszterén láttuk Életemmel a Vígszínházban a Popfesztivál 40-t, és bizony, erősen szorítottuk egymás kezét, amikor Almásival énekelték: „Hogyan mondjam el neked…” Másnap küldtem neki a FB-on egy üzenetet a FB-on, amelyben Józsefnek szólítottam, megköszöntem neki az élményt, és azt is megemlítettem, hogy a családban gyakran csak „Emberfiként” emlegetjük, az Adáshiba nem kevésbé felejthetetlen előadásából, amelyben a tv-mániás család fel sem fogja, hogy ki az albérlőjük. Ezt a választ kaptam tőle: „Kedves László! Köszönöm. Gondolom sejti, hogy egy színész az ilyen visszajelzésekért él. Csókolom Önöket!” Egyszer beszéltem vele, sok-sok évvel ezelőtt, amikor egy Beatles-összeállítást csináltunk egy színes magazinnak, és ő szinkronizálta az Egy nehéz nap éjszakájában John Lennont. Most kamaszkorom újabb darabja távozott el…

Közel 40 éve történt. Az egyetemen egy igazi francia tanárnőt kaptunk a stílusgyakorlathoz. Tudott magyarul, mert magyar volt a férje, de azért voltak szavak, nevek, amikkel nehezen boldogult. Már a bemutatkozásomra felkapta a fejét, azt, amikor elmondtam, hogy Hódmezővásárhelyen jártam iskolába, megkérdezte: "Mondja, maga ezt direkt csinálja?" Ez jutott eszembe, amikor a vásárhelyi polgármester-választás után megjelent Városunk neve a világsajtóban. Lehet, hogy megtanulják még kiejteni is?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr3013697698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) Álmok (3) álmok (6) álom (128) Álom (1) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) élet (2) Élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) Élmény (7) élmény (8) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) emlékek (22) Emlékek (1) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) Fotó (11) fotó (12) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) Gasztronómia (1) gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) gondolkodom (42) Gondolkodom (17) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) Híresség (1) híresség (2) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) holokauszt (12) Holokauszt (6) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) jack bruce (1) Jack Bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) Kollázs (6) kollázs (13) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) Kultúrtörténet (1) kultúrtörténet (48) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) leonard Cohen (2) Leonard Cohen (34) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarország (96) Magyarorszag (2) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) Művészet (1) művészet (3) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) Pillanatok (5) pillanatok (15) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) Purim (1) purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) Rock (18) rock (55) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római birodalom (1) Római Birodalom (3) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szoció (3) szocio (60) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szűrreális (1) szürreális (11) szürrealizmus (1) SZűrtreáll (2) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) történelem (72) Történelem (5) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) tudomány (12) Tudomány (1) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) világpoézis (73) Világpoézis (57) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) Zene (68) zene (7) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása