GNL911

"Mennyeknek méhe szült, vagy bús gyehenna téged,

óh, Szépség? A szemed egyként tud ontani

égi s pokoli fényt, jótéteményt és vétket,

s bízvást lehet a bor másának mondani"

(Himnusz a szépséghez - Tóth Árpád fordítása)

Charles Baudelaire halálának 150. évfordulója alkalmából jelent meg Franciaországban Marie-Christine Natta irodalomtörténésznek az „elátkozott költő” életrajza. Ez alkalomból a Le Figaro készített vele interjút.

-Baudelaire élete nagyon ismer, de néhány valótlanságot akartam cáfolni mostohaapját, Aupick tábornokot illetően, akit gyakran rossz színben tüntettek fel – mondta Marie-Christine Natta – Sokszor leírták, hogy a költő gyűlölte őt. Ezt árnyalni kell. Kapcsolatuk csak akkor kezdett romlani, amikor Baudelaire már érettségi előtt állt. Gyerek és  serdülőkorában jól megértették egymást, szerette és sohasem vitatta jogainak legitimitását.

Jobban ki akartam emelni környezetének egyes szereplőit is, például Alexandre Privat d’Anglemont-t, vagy Philoxéne Boyert, mert ezeknek a bohém figuráknak a bemutatása jobban behelyezi a költőt környezetébe és a maga korába. Auguste Poulet-Malassis-szel is többet foglalkozom, mint barátjával és nem mint kiadójával. Barátságuk kissé viharos volt, ugyanúgy, mint Barbey d’Aurevilly-vel. A két férfi kedvelte, tisztelte egymást, de sokszor összezördültek. Bővebben írtam Eugéne Delacroix-val való kapcsolatáról is. Kiemeltem dandyzmusát is, mert ez személyiségének, gondolkodásának, életművének lényeges aspektusa volt.

-Hogyan határozná meg a baudelaire-i dandyzmust? Morális vonásnak, esztétikának vagy életmódnak, életművészetnek?

-Az ő esetében gyakorlatnak, esztétikának, amely abban állt, hogy kereste a szépet a munkájában, az életben. 21-24 éves kora között rengeteget költött ruhákra, nyakkendőkre, mellényekre, kesztyűkre, valamint lakásai díszítésére is.

Baudelaire dandyzmusának morális dimenziója is van. Szerinte a dandy fensőbbséges hős, aki szemben áll korával, megveti annak értékeit, a hasznosságot, a pénzt és a haladásba vetett hitet.

-Gyerekként Baudeliare színész akar lenni. Milyen szerepe volt a képzeletében a színháznak?

-Fontos szerepe volt. Rendszeresen járt színházba, voltak színész barátai és színésznő, Marie Daubrun volt a szeretője. Arra is gondolt, hogy maga is ír darabokat, de végül nem tette, csak néző maradt. nem tudott alkalmazkodni a műfaj követelményeihez.  Képzeletéhez azonban tökéletesen illeszkedik egy mesterséges világ, amely közvetlen kapcsolatban áll a dandyzmusával. A színpadon nem tudott színész lenni, de az életben az volt. Állandóan szüksége volt közönségre, amelyet megpróbált hol meghódítani, hol megbotránkoztatni.

A színház, tágabb értelemben, kapcsolatban áll azzal a képpel is, amelyet Baudelaire a nőről alkot. Ezt illusztrálja a La Fanfarlo című novellája, amelyet 1847-ben publikált. La Fanfarlo táncosnő, akibe beleszeret egy ifjú költő. Amikor azonban a nő vetkőzni kezd, tiltakozik, mert csak olyannak szereti, ahogy a színpadon megjelent, fantázia-öltözékben. Baudelaire utálja a „természetes” nőt, szörnyűnek, közönségesnek tartja. Csak minden kellékével felszerelve szereti, ahogy ezt lefestette A modern élet festője című írásában.

-Baudelaire szíve az 1848-as felkelőkért dobod, majd csatlakozik a konzervatívokhoz, végül a császárság mellé áll. Volt-e politikai meggyőződése, vagy a politikai hűtlenség része volt a dandyzmusának?

-Igen, része volt. Még arra is gondolt, hogy ír egy esszét a dandyzmusról A meggyőződés nélküli nagyság címmel. Nem szabad azonban azt hinni, hogy őszintétlen lett volna. Amikor elkötelezi magát a forradalom mellett, hisze a republikánus és humanitárius eszmékben, ezért van ott a barikádokon. De nem hisz benne sokáig.

Az 1848-as forradalom és főként az 1851. decemberi államcsíny után véglegesen eltávolodott a forradalmi utópiáktól.

-Modern, antimodern, reakciós? Hová lehet sorolni?

-Baudelaire-nek nagyon ellentmondásos kapcsolatai vannak korával. Együtt él vele, városi ember, sőt, nagyvárosi. Költészetében, esztétikai kritikájában leírja annak szépségét, nagyságát. 1845-ben arra biztatja a művészeket, hogy mint ő, ünnepeljék az új eljövetelét, ábrázolják az őket körülvevő világot, mert „létezik hősiesség a modern életben.”

Baudelaire a modernséget emberi, irodalmi, művészeti kategóriájává mélyítette, azt a kifejezést, amelyet Balzac használt előtte. Ugyanakkor kora legnagyobb bírálója is, olyan barbárnak tartja, mint a legprimitívebb korokat. Ezért nem hisz a fejlődésben, tévedésnek tartja, hogy jobbá teszi az embereket.

Ellentmondásaira jó példa a sajtóhoz való viszonya. Minden rosszat elmond róla, mégsem tudja nélkülözni. Bírálja a lapok középszerűségét, tartalmukat kétségbeejtőnek, minden sorukat a legrémítóőbb emberi perverziónak tartja. Ugyanakkor nemcsak újságolvasó. Szüksége van a sajtóra, hogy megéljen. A lapokban jelenik meg verseinek, kritikáinak nagy része, de nagyon viharos a kapcsolata a lapigazgatókkal, akiket irodalmi gazembereknek nevez. Azt hányja a szemükre, hogy belenyúlnak az írásaiba.

-A romlás virágai a legismertebb verseskötete. Miért publikált olyan művet, amely botrányt okozott?

-Ez a mű főleg realizmusa miatt okozott botrányt. Az ellene hozott ítéletben használt kifejezések ezt világosan mutatják. A közerkölcs megsértése címén ítélik el, a durva, szeméremsértő realizmusért.

A realizmusnak a 19. században általában rossz volt a sajtója. Az igazságszolgáltatás szemében az erkölcstelenség hordozója volt. A francia akadémia egyik tagja a per előtt néhány hónappal egy széles körben ismertté vált beszédében azzal vádolta a realizmust, mint műfajt, hogy megfertőzi az embereket, elfordítja őket a vallástól és az anyagi érdek kizárólagos kultusza felé vezeti őket. Emlékezzünk arra, hogy ugyanabban az évben, 1857-ben a Bovaryné is bíróság elő került, de míg Gustave Flaubert-t felmentették, Baudelaire-t elítélték.

-Kortársai rendkívüli költőnek tartották?

-Igen is, meg nem is. Költő barátai hamar felismerték, hogy felettük áll. De nem mérték fel, hogy mekkora zseni. Baudelaire nem kereste mindenáron az elismerést, a sikert. De tudatában volt a zsenialitásának. Azt mondja, amit mondani kell és ebből nem enged.

-Ön is ír arról, hogy pénzügyi problémái voltak. Ezek megmérgezték az életét és hatással voltak a műveire?

-Tönkretették az életét, ez kiderül a levelezéséből. Állandóan pénz után szaladgált, ez sok idején és energiáját elvette, de nem ártott magának az alkotásnak.

-Milyen volt Baudelaire viszonya a valláshoz?

-Ez a kérdés problematikus maradt. Már a barátai is felvetették. Halála közeledtével felvette az utolsó kenetet. Volt, aki csodálkozott ezen és gyenge fizikai és mentális állapotával magyarázta. Bárhogy legyen is, biztos, hogy nem volt ateista. Például többször is kemény szavakkal támadta a szabadgondolkodókat.  Gyakran imádkozott, mert erőt merített belőle. Az ima számára sokkal inkább spirituális higiénia volt, mint vallási gyakorlat. Nem járt misére, nem járt gyónni, taszították a kollektív rítusok.

Ezzel együtt a katolikus nevelés és az eredendő bűn fogalma hatással volt rá. Azt is hangoztatta, hogy A romlás virágai egy katolikus gondolatból eredtek. Az azonban bizonyos, hogy az ő katolicizmusa kevéssé ortodox, és nagyon sötét, főleg az eredendő bűn és az elkárhozás gondolata dominál nála. Nem hiszi, hogy a vétkezőnek a legkisebb esélye lenne a megváltásra.

 "De az igaz utazók azok csupán, kik mennek,

hogy menjenek s szívük, mint léggömb ring odább,

kik bolygó végzetük sodrától nem pihennek,

s ezt hajtják egyre csak, nem tudva miért: Tovább!"

(Az utazás - Tóth Árpád fordítása)