1.
A nagy szürrealista mester, S.D. személyesen hív fel, hogy felkérjen pápává választása ceremónia-mesterének. Utánozhatatlan franciaságával ad néhány szempontot a díszletekhez és a kórushoz, beszédét pedig emlékiratainak híres mondataiból kell összeállítanom. „De hol van ezekben a hit, a pápaság szentsége?” – kérdezem tőle. „Én magam vagyok a hit” – feleli S.D. magától értetődően.
2.
Egy képrabló bandához csatlakozom, amely kortárs galériák kiállítás-megnyitóin garázdálkodik. Mindenhonnan ellopják a legértékesebbnek vélt festményt, majd jól előkészített menekülő útvonalon távoznak. Néhány akcióba engem is bevesznek. Utoljára Életem kiállítását céloznák meg, itt azonban vitába keveredek a főnökkel. Nem akarom, hogy Életemtől lopjanak, a főnök viszont azzal érvel, hogy egy ellopott képnek fel lehet verni az értékét. Közben letelik az akcióra szánt idő, menekülni kell, csakhogy a vészkijárat zárva van. A bandát lekapcsolják, én pedig Életem oltalmába szaladok.
3.
Apám összeveszik Kisfiammal, aki barátaival a több mint 20 éve bezárt Fekete Lyukba akar menni. Apám szerint olyan komoly újságíró, mint ő, nem mehet drogosok közé bulizni. Próbálom Kisfiamat megvédeni azzal, hogy annak idején én is rengeteget jártam oda, mégsem drogoztam. Ami nem teljesen igaz, mivel elég sokat füveztem ott a közönség tagjaival. Mindenesetre akarok adni egy kis pénz a Srácnak a bulira a rejtett tartalékomból, de valaki valamennyi papírpénzemet vékony csíkokra tépte.
(Sopron, 2017. augusztus)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
