Elutazunk Életemmel egy közeli nagyvárosba, ahol egy hatalmas épületben gyűlnek össze a szabadság szerelmesei. Egy több száz ezres, vagy akár milliós megmozdulásra készülnek, amelyhez a művészvilág legjobbjai adják nevüket és tehetségüket. Az előadás tervezett csúcspontja egy nagy közös éneklés lesz: Miért hagyjuk, hogy így legyen? (Igen, így, hagyjuk…) Az előénekes pedig D., a Három Tenor egyike lesz.
Amikor odaérünk, a zsúfolásig telt nagy színházteremben már folyik a próba, éppen T., a dal szerzője tanítja D.-t a magyar szövegre, aki akcentus nélkül énekel. Óriási lelkesedés fogadja a világhírű művészt.
Ezután szünet következik, beinvitálják az embereket egy másik széles terembe, ahol 5-6 személyes kis asztalok várnak mindenféle hidegtálakkal, italokkal megterítve. Mindegyikhez leül néhány értemiségi világmegváltó, és egyetértenek abban, hogy ne hagyjuk, csak az a kérdés, hogy miként ne hagyjuk. Közben néhányan eldicsekszenek azzal, hogy milyen szép és ízletes hidegtálat hoztak erre a nemes összejövetelre, de rögtön akadnak, akik tromfolnák a maguk készítményével, a befektetett munkával, a költségekkel. Életemmel értetlenül egymásra nézünk, de azért csipegetünk, mert megéheztünk az úton.
Egyszer csak odalép az asztalunkhoz egy rosszarcú alak, és közli velem, hogy már régóta leszámolnia valója van velem, mert elloptam élete legnagyobb ötletét és abból szereztem vagyonomat. Próbálom megőrizni hidegvéremet, magyaráznám neki, hogy nincsen vagyonom, és amúgy sem szokásom mások ötleteit ellopni, egyébként pedig fogalmam sincs, hogy kicsoda ő, még sosem láttam. A fickó azonban nem száll le rólam és az egész plénum előtt harsogja, hogy meg fog ölni. Életem felpattan, húz magával, én is megértem, hogy itt most a legjobb elmenekülni. Az egyik lépcsőfordulóban áll egy fal melletti italautomata, amögé bújok el, míg fenyegetőm elrohan mellettem és eltűnik a semmibe.
Hogy megnyugodjunk, teszünk egy kört a házban. Benézünk egy terembe, ahol éppen jóga-szeánsz kezdődik. A vezető hölgy kedvesen csatlakozásra biztat bennünket, a kedvünkért előlről is kezdik az egészet. Csakhogy annyira sűrűn ülnek, fekszenek bent az emberek, hogy csak úgy tudnánk elhelyezkedni, hogy másokat kilökdösünk a helyükről. Már pedig ez nem fér össze a jóga szellemével és a mi felfogásunkkal sem.
Szombat reggel. Életem halkan beoson a szobába, óvatosan leemeli rólam a takarót, és finom érintésekkel adja tudtomra, hogy kész a reggeli.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
