Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2017. január 14. 06:10 - Göbölyös N. László

Bogie jelenléte

humphrey-bogart-from-the--014.jpg

A legtöbbször fekete-fehérben láthattuk. Nem volt szép férfi, nem volt daliás alkat, ráadásul még orgánumával sem tudta lenyűgözni a közönséget: enyhe orrhangú beszédét még rejtélyes eredetű ajaksebe tovább súlyosbította. Mégis egyike a régi idők mozija nagy csillagainak, akinek alakja a mai napig jelen van a nézőkben.

Hatvan éve, 1957. január 14-én halt meg Humphrey Bogart.

Hogyan lesz egy zaklatott gyerekkorú, iskolakerülő fiatalemberből, akit a filmesek tíz éven át beskatulyáznak gyilkosok és gengszterek szerepébe, nem csupán a klasszikus „film noir” megkerülhetetlen egyénisége, hanem olyan színész, aki szerepétől függetlenül már megjelenése pillanatában bevonja aurájába a nézőket? Mi lehet a lényege a Bogie-titoknak, amely előtt olyan filmesek tisztelegnek, mint Jean-Luc Godard (Kifulladásig), vagy Woody Allen (Játszd újra, Sam)?

Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: Bogart figurái szinte soha nem egyértelműek, gonosztevői sem mentesek rokonszenves vonásoktól, és „pozitív hőseit” sem lehet maradéktalanul szeretni, mert vagy arrogánsak, vagy cinikusak, és többnyire van valami titkuk. A 30-as években a nagy amerikai gengszterfilmek idején remek színészek egész sora vált híressé alvilági figurákkal, de az 1930-ban bevezetett Hays-kódex miatt nem lehetett őket szimpatikusnak ábrázolni (pl. aligha ment volna át a cenzúrán a Johnny Depp-féle Dillinger…) és el is kellett, hogy nyerjék méltó büntetésüket. Bogartnak olyan nagyszerű pályatársai voltak, mint Edward G. Robinson (A kis cézár), James Cagney (A közellenség), vagy Paul Muni (A sebhelyesarcú). Bár első igazán nagy sikereit bűnözőként aratta (A kővé vált erdő, A villamosszék felé, Az alvilág alkonya), már 1939-ben rábíztak egy fontos szerepet a Sötét győzelem című filmben: ő játszotta a halálos beteg Bette Davis lovasedzőjét, aki arra biztatja tanítványát, hogy használja ki életét, amíg lehet. 1941-ben még eljátszotta egy börtönből szökött, újra gyilkossá vált férfi szerepét a Magas Sierrában, de a végzet felé menekülése közben már a néző neki szurkol, és ugyanebben az évben létrejött egy nagy hármas találkozás: az író Dashiel Hammetté, a rendező John Hustoné és Humphrey Bogartté, aki A máltai sólyomban megteremtette az érdes modorú, eszközeiben sem válogatós, a gengszterekkel szemben saját fegyvereiket bevető magándetektív prototípusát Sam Spade figurájával. Harmincöt évvel később a Meghívás egy gyilkos vacsorára című filmben megjelenik Sam Diamond nyomozó, aki egyértelműen Sam Spade-re veszi a figurát egy olyan színész, Peter Falk alakításában, akinek csavaros eszű nyomozója, Columbo hadnagy, ugyanolyan ikonná vált, mint Bogie detektívje.

1942 pedig a Casablanca éve lett.

Erről a filmről már mindent leírtak és elmondtak, de talán nem mindenki tudja, hogy Jack Warner producer először George Raftot szerette volna Rick szerepére, de a szintén gengszterszerepekben híressé vált Raft elutasította azt. (Később megbánta..). Ilsa sem Ingrid Bergman lett volna eredetileg, hanem Michéle Morgan, de a francia színésznő túl magas gázsit kért. Az közismert, hogy Kertész Mihály rendező az utolsó pillanatig titokban tartotta főszereplői előtt, hogy mi lesz a történet vége, az viszont már kevésbé, hogy Bogie „tartózkodó” magatartása Bergmannal szemben nem csupán a forgatókönyvből eredt, hanem abból is, hogy a színész akkori, harmadik felesége, Mayo Methot, a korábban maga is színésznő volt, iszonyúan féltékeny volt a svéd sztárra, és folytonosan gyanúsítgatta férjét. Állítólag tényleg nem lettek volna egymásnak ellenére. „Ha egy arc úgy tekint rád, mint Ingrid Bergmané, elhiszed, hogy szeretetre méltó vagy, és akkor nem kell túl sokat játszanod” – mondta Bogart filmbeli szerelméről.

Bogie és Mayo házassága amúgy is maga volt a pokol, az alkoholista asszony többször társaságban pisztollyal fenyegette férjét, egyszer késsel meg is sebesítette. A feleséget végül nem Bergman, hanem az új csillag, Lauren Bacall ütötte ki a nyeregből két évvel később és Mayo 1951-re halálra itta magát.

 Bogart legendája a Casablancával vált teljessé: egy bizonytalan múltú férfi, akiről nem tudjuk biztosan, hogy hős volt-e, vagy csak kalandor, aki „nem kockáztatta a nyakát senkiért”, nem riad vissza illegális üzelmektől sem, de amikor kell, pontosan tudja, hol a helye, képes saját érzelmein is túllépni és „vesztesként” is emelt fővel távozni. Nincs benne semmi mesterkélt, sem a szerelmes, sem pedig az embermentő jelenetekben, minden mozdulatát, bánatát, cinizmusát és határozottságát is elhisszük neki.

És idézzük számos mondatát a filmből. „Mit csinálsz ma este?” – kérdező tőle a megunt szerető. „Ilyen hosszú távra nem tervezek”. „Milyen nemzetiségű Ön?” – kérdezi Strasser őrnagy (Conrad Veidt). „Korhely vagyok”. A krupié kétségbeesetten közli, hogy valaki nyert 20 ezer frankot. „Előfordul ilyen baleset”. „Ha ő kibírta, én is kibírom” – mondja az As Time Goes By-t játszó Samnek (Dooley Wilson). Az utolsó mondat, amint elvonulnak a ködben Renauld kapitánnyal (Claude Rains): „Louis, azt hiszem, ez egy szép barátság kezdete”. És persze a sokat emlegetett reptéri jelenet („Ha az a gép felszáll, és te nem leszel rajta vele, bánni fogod. Lehet, hogy nem ma, lehet, hogy nem holnap, de hamarosan és aztán egész életedben” -"If that plane leaves the ground and you're not with him, you'll regret it. Maybe not today. Maybe not tomorrow, but soon and for the rest of your life.") benne a még angol anyanyelvűeknek is nehezen értelmezhető mondattal: „Here’s looking at You, Kid”. (Mi „Emeld fel a fejed, Kölyök-nek ismerjük). Ezt a mondatot Bogart a párizsi jelenetben rögtönözte, és annyira megtetszett mindenkinek, hogy a befejezésbe is bekerült. No és „Párizs örökre a miénk marad.”  

Volt sok-sok évvel ezelőtt egy kollégám a hírügynökségnél, aki kívülről tudta az egészet, és amikor egyszer zárás után megnéztük egy angol nyelvű csatornán, szinte végig együtt mondta a dialógusokat a színészekkel. Woody Allen a Játszd újra, Samben azt mondja, hogy 17-szer látta a Casablancát. Én is biztosan 10 felett tartok, lehet, hogy néhai kollégám túltett mindkettőnkön.

Nekünk magyaroknak az eredeti szinkron is a szívünkhöz nőtt, még akkor is, ha Kálmán György hangja egyáltalán nem hasonlít Bogartéhoz. A magyar színész kulturált, meleg hangja, amelyben mindig ott bujkál egy kis lezserség és a külvilág megvetése, elválaszthatatlan Rick-től, miként Ilsát is nehéz lenne elképzelni Várady Hédi szomorúan szerelmes hangja nélkül.

És megmaradnak a filmből Bogie mozdulatai: a sakktábla előtt (saját levelező sakkpartijának állását szemlélte, kitűnő játékos volt, fiatal színészként gyakran sakkozott pénzben, ha elfogyott a gázsija), ahogyan eltöri a poharat, ahogyan biccent a zenekarvezetőnek a Marseillaise-re, ahogy fegyvert fog előbb Renault kapitányra, majd Strasser őrnagyra, ahogyan megpillantja Ilsát a bárban, ahogyan visszanéz a repülőtéren, az összetéveszthetetlen járása… Mindezek ugyanúgy filmtörténeti fogalmakká váltak,, mint Burberry ballonkabátja és Fedora kalapja.

De Bogarthoz hozzánőtt Chesterfield cigarettája – napi 40-et szívott el belőle, ez okozta korai halálát – és a whisky is. A dohányzásról még azután sem mondott le, hogy 1956 januárjában diagnosztizálták nála a gégerákot – innentől kezdve „csak” füstszűrős cigarettát szívott. Az amerikai szlengben még ige is született: „to bogart” annyit jelent: tövig szívni a cigarettát. Az Easy Rider egyik betétdalában, a Don’t bogart-ban arra kérik a barátot, hogy ne szívja végig a marihuánás cigarettát, hanem adja tovább. („Don’t bogart that joint, my friend, pass it over to me”). Egyik életrajzírója szerint Bogie „kordában tartott alkoholista” volt, és két mondása is elhíresült az itallal kapcsolatban. 1950-ben, a hidegháború kellős közepén jelentette ki, hogy „A világ mindig le van maradva néhány itallal. Ha Sztálin, Truman és mindenki más meginna három pohárral, a világ nem itt tartana.” A másik állítólag utolsó mondata volt: „Soha nem lett volna szabad átállnom a Scotch-ról a Martinira.” Feljegyezték viszont azt is, hogy amikor az Afrika királynője forgatásán az egész stábot elkapta a vérhas, csak Bogie és a rendező John Huston úszta meg a betegséget: őket fertőtlenítette a whisky.

Népszerűségéhez hozzátartozott az is, hogy sosem voltak sztárallűrjei. Jól kifejezi a puccparádékhoz való viszonyát a következő mondata: „Egy hot dog mindig jobb, mint egy steak a Ritz-ben”.

1944 fordulópontot hozott Humphrey Bogart életében. Több II.világháborús témájú film (Át a Csendes-óceánon, Ütközet az Atlanti óceánon, Átkelés Marseille-be) után ismét a nácikkal szembeni ellenállás volt a témája Ernest Hemingway Szegények és gazdagok (To Have Or To Have Not) című regényének adaptációjában. A sztoriban eredetileg Bogart „zűrös” figurája a francia ellenállás egyik vezetőjét és feleségét készül Martinique szigetére menekíteni és beleszeret a gyönyörű asszonyba. Csakhogy bejön a képbe egy fiatal színésznő, aki egy énekesnőt játszik -  és Bogie-nak „annyi”: a filmben és az életben is. Ez a 20 éves csoda volt Lauren Bacall.

 „Csábító, mint Éva, hideg, mint a kígyó” – mondták irigyei a lengyelországi és romániai zsidó szülőktől származó Laurenről (állítólag távoli rokonságban volt a későbbi izraeli államfővel, Simon Peresszel). De Bacall nemcsak macskaszemeivel, és érzéki mély hangjával hódított, hanem tehetségével is. Még 80 évesen is emlékezetes alakításokat nyújtott, például Lars von Trier Dogville-jében. Négy filmben játszottak együtt Bogarttal, és ebből három, A nagy álom, a Sötét átjáró és a Key Largo a „film noir” alapművei közé tartozik. És Lauren Bacall volt az, aki végre meghozta magánéleti boldogságot is Bogartnak a köztük lévő 25 év különbség ellenére. Ő ajándékozta meg két gyermekkel, Stephennel, aki könyvet írt és filmet is készített apjáról, valamint Leslie-vel, aki lány létére arról a Leslie Howardról kapta a nevét, aki annak idején ragaszkodott Bogarthoz A kővé vált erdőben. Mi magyarok is büszkék lehetünk arra, hogy két honfitársunknak, Leslie Howardnak (Steiner László) és Kertész Mihálynak ilyen fontos szerep jutott Bogie pályáján…

A Szegények és gazdagokban hangzik el Bacall szájából a híressé vált mondat: „Tudod, hogyan kell sípolni?” A színésznő 13 évvel később megismerkedésük emlékére egy sípot helyezett el Bogart koporsójában.   

Bogart és Bacall második közös filmje, a Nagy álom inkább rémálom volt. Egyrészt Howard Hawks rendező szinte folyamatosan átírta William Faulkner közreműködésével Raymond Chandler regényét, amely így, a gyilkosságok, zsarolások, szerelmi háromszögek szövevénye révén helyenként szinte követhetetlenné vált. Mi több, még Bogart is belebeszélt, mert szövegét túlságosan „szelídnek” tartotta „kemény” figurájához. Másrészt Bogie még nem tudott megszabadulni Mayótól, hogy Laurent feleségül vehesse. Ezért a szokásosnál is többet ivott, időnként teljesen használhatatlan állapotban jelent meg a forgatásokon, Hawks emiatt még profizmusát is megkérdőjelezte. Ettől Bacall is kiborult, a filmen látható idegessége, amikor remegő kézzel gyújt rá, valóságos volt. Végül a felvételek több mint egy hónappal tovább tartottak a tervezettnél, de megérte. Megszületett egy újabb legendás Bogart-alak Philip Marlowe detektív személyében, és három hónappal a film befejezése után, 1945 májusában az „álompár” egybekelt.

012-lauren-bacall-humphrey-bogart-theredlist.jpg

Az 1947-es Sötét átjáró a maga korában nem volt túl sikeres: a nézőknek nem tetszett, hogy Bogart csak a 106 perces film 62. percében jelent meg a maga arcával. Egy olyan börtönből szökött, felesége meggyilkolásával vádolt férfit játszik, aki plasztikai műtétet hajtat végre az arcán, hogy így elrejtőzve bosszút állhasson. Így a film első felében Bogie-t csak bepólyázott arccal látjuk, vagy pedig az ő szemével látjuk az eseményeket. A film bemutatója ezen kívül egybeesett Bogart és Bacall kritikus állásfoglalásával az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottsággal szemben, és emiatt a konzervatív amerikai sajtó erősen támadta a művészházaspárt. Utolsó közös filmjük, a Key Largo (1948) tipikus gengsztersztori volt, és sorozatban a második, amelyet Bogart John Hustonnal forgatott.

Nem sokkal a Key Largo készült a Sierra Madre kincse, B.Traven regénye nyomán. Egy mesés aranybánya körül forgó, western-szerű, groteszk jelenetekben is bővelkedő történet később a műfaj több mesterét is megihlette. Bogart egyik partnere a filmben a rendező apja, Walter Huston volt. Bogie így kommentálta „két tűz közötti” helyzetét: „Egy Huston is elég rossz önmagában, de kettő már bűntény.” És bár fárasztónak tartotta John perfekcionizmusát, három évvel később mégis újra együtt dolgoztak az Afrika királynőjében. Igazi jutalomjáték volt Bogartnak a roskatag folyami gőzhajó iszákos, faragatlan kapitányának szerepe szemben a misszionárius szentfazék Katherine Hepburn-nel. Az I. világháborúban játszódó kalandfilmet folyamatosan átszőtték ellentéteik, majd egymásra találásuk és összefogásuk humorával. Közben a valóságban Bogie szenvedett az afrikai körülményektől (Ugandában és Kongóban forgattak), míg Hepburn imádta a „visszatérést a természethez” ám kevésbé értékelte partnere és rendezője ivászatait. Nyilván ezért is sikerült olyan hitelesre az a jelenet, amikor a folyóba önti a hajó gin-szállítmányát…Némiképp meglepő, hogy Bogart egyetlen Oscar-díját éppen az Afrika királynőjéért kapta. Korábban csak a Casablancáért kapott egy jelölést.

africa_queen.jpg

Bár az 50-es évek sajnos már rövidnek bizonyultak számára, azért újabb szerepkörökben tudta megcsillogtatni tehetségét. Ilyen filmje volt a Zendülés a Caine hadihajón (1954), amelyet Edward Dmytryk rendezett Herman Wouk híres regénye nyomán. Bogart játszotta benne döbbenetes erővel az első tisztje által leváltott idegbeteg kapitányt. Amikor a filmbeli bírósági tárgyalás jelenetét forgatták, a stáb előbb csak döbbenten állt, majd óriási tapsviharral jutalmazta Bogart alakítását. Ezért kapta meg második Oscar-jelölését.Kevesen tudták róla, hogy akkor már súlyos beteg volt. E film nyomán változtatta meg egy Bogart-rajongó fiatal angol színész, bizonyos Maurice Micklewhite művésznevét Michael Caine-re…

1954-ben készült Billy Wilder Sabrinája, amelyben Bogie bebizonyította, hogy romantikus komédiában is megállja a helyét, még olyan csillag mellett is, mint Audrey Hepburn. Ez is tartós siker lett, pedig Bogart az utolsó pillanatban kapta meg a szerepet Cary Grant helyett, a testvérét játszó William Holdennel ki nem állhatták egymást, ezenkívül ő Laurent szerette volna Audrey helyett, akibe viszont Holden szeretett bele a forgatás során. Bogart rosszul érezte magát a felvételek közben, meg volt győződve róla, hogy pocsék ebben a szerepben és ezért Wilderrel is állandóan kötözködött. Ennek ellenére nagyon jó kritikákat kapott, végül bocsánatot kért a rendezőtől a viselkedéséért.

Utolsó éveiben még egyszer találkozott Kertész Mihállyal, aki a Nem vagyunk angyalok című krimikomédiában egy szökött fegyenc szerepét osztotta rá. Utoljára 1955 végén állt kamera elé az Annál súlyosabb a bukásuk című filmben. Ebben egy lecsúszott sportújságírót játszik, aki belekeveredik a boksz alvilágába. Akkor már alig tudott beszélni. El is terjedt, hogy valaki szinkronizálta őt, de ez nem igaz. Az alábbi jelenetben Bogart szembesíti az elcsalt meccsekkel sztárrá vált bunyóst, hogy soha nem lesz belőle igazi bajnok.

„Elég régóta vagyok a színen. Talán szeretnek az emberek” – mondta élete vége felé Humphrey Bogart, aki amúgy meg volt győződve arról, hogy „nála több rossz filmet egyetlen színész sem csinált.”  Alighanem túlzott volt részéről ez az önkritika, mert az általa eljátszott 85 filmszerepnek többsége ma is nézhető, és nem sokan mondhatják el magukról, hogy legalább egy tucatnyi filmtörténeti jelentőségű alkotásban szerepelt. 1999-ben az Amerikai Filmakadémia minden idők legnagyobb férfi mozicsillagának választotta. Bár fizikai eltűnése keserves volt, a mozi szerelmeseinek, amíg lesznek, soha nem hal meg. Talán a legtöbb mond máig tartó hatására, hogy bár sokszor „idézik” őt, igazi epigonja egy sem lett.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr2912101085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai