Négyszáz évvel ezelőtt egy holland hajó haladt át a Föld legdélibb fokán és nevet adott neki, amely idővel szimbólum lett.

A hajó utasai, akik kiszálltak a Magellán-szorosban, az Ainsworth-i öbölben, a Marinelli-gleccser lábánál, azt hitték, hogy a Paradicsomba jutottak. Sütött a nap, csicseregtek a madarak, illatoztak az erdei növények, egy sziklafalról csepegő víz frissítő hatású érzete mellett. A varázs azonban rövid ideig tartott. A Tűzföldön elég egy felhő ahhoz, hogy a táj komorrá váljon, így amikor a Stella Australis elhagyta pár órával később az öblöt, az ég áthatolhatatlan szürkévé vált, jeges szél támadt és  hajó ragadós sűrű ködben úszott tovább a sötét hegyek, a háború hullámok között, 130 km/órás széllökésekben, amelyek a Horn-fok közelében ugyancsak próbára tettek hajót és utast.

„A szép csupán a rettenetes első foka” – írta Rilke, és a természet ezen a tájon tökéletesen igazat ad neki. A hajó, amely a chilei Punta Arenas-ból indult 2 nappal korábban, a Horn-fokhoz tartott annak  400 éves felfedezése alkalmából. A felfedezés valójában túlzás – írta róla a Le Figaro – mivel sohasem hagyta magát igazán megismerni, és a tengerészek, akik keresztül jutnak rajta, csak arra vágynak, hogy mielőbb túllegyenek rajta.

A technika csodája segítségével már már ki lehet kötni Horn szigetén, ahol a chilei tengerészet egy tisztje és családja él pár éve. Kis háza a világító torony mellett lapul az orkánszerű szélben, amely a hajó utasainak nem engedte meg, hogy partra szálljanak. Így azok csak elképzelni tudták, hogy milyen kemény körülményekkel kell a családnak megküzdenie.

Stefan Zweig Magellánról szóló életrajzi könyvében meséli el, hogy a portugál hajós a Fűszer-szigetekhez vezető rövidebb utat keresve hogyan vette rá a leendő V. Károly spanyol királyt, majd német-római császárt, hogy bízza meg egy öt hajóból álló flota vezetésével. Magellán ugyanis meg volt győződve arról, hogy létezik egy átjáró valahol az amerikai kontinens déli részén, amely összeköti az Atlanti- és a Csendes-óceánt. A hajós 1519. augusztus 10-én indult Sevillából 203 emberével. Magellán küldetése teljesítése után 1521. április 27-én a Fülöp-szigetekhez tartozó Mactan szigetén esett el a bennszülöttekkel vívott harcban. Emberei közül csupán 18-an tértek vissza Sevillába 1522 szeptemberében. Az átjáró azonban máig őrzi a portugál felfedező nevét.

1578-ban Francis Drake portyázott a környéken, ő hajózott át először az átjárón. 1615-ben két holland hajó indul el azzal a céllal, hogy keressen egy új átjárót, amely elkerüli a Magellán-szorost, amelyet egy konkurens hajózási társaság tartott ellenőrzése alatt. Ők is megtalálták a Tűzföld utolsó szigetét, és városuk, Hoorn nyomán keresztelték el mai nevére.

A századok során végrehajtott expedíciók közül érdekes kiemelni Fitz Roy kapitányét, aki két alkalommal, 1826-ban, majd 1832-ben jutott át hajójával, a híres Beagle-lel a Tűzföldre. Utasa volt Charles Darwin, aki az ott élő yagan indiánok megfigyelésével erősítette meg a fajok fejlődéséről alkotott elméletét. Ugyanakkor Drake átjárója fontos kereskedelmi útovnal volt. Vitorlások ezrei haladtak át a Horn-fokon. 1892-ben például több mint 1200. De a hajózás továbbra is nagyon veszélyes maradt. 1905-ben 53 hajótörés volt itt. Ezért is fogadta nagy megkönnyebbülés 1914-ben a Panama-csatorna megnyitását. 1949-ben a német Pamir vitorláshajó volt az utolsó, amely áthaladt a rettegett szoroson.

A Horn-fok a továbbiakban az irodalomban kapott jelentős szerepet. Jean Raspail, aki az 50-es években a Magellán-szoros tájékán hajózott, egy fából készített csónakot pillantott meg a ködben. Három alak kuporgott benne, pislákoló parázs mellett. Az utolsó kaweskar indiánok lehettek, akik megrekedtek a kőkorszakban. Mára teljesen eltűntek, nem élték túl a modern emberrel való találkozást. Raspail az ő emlékükre írta a Ki emlékszik az emberekre? című könyvét.