GNL911

A színhely Ostia, Lido Castelfusano. 60-as évek vége, nyáron. Családommal rendszeresen kijárunk a tengerpartra, a fürdés és a foci mellett két állandó örömben van részem: az egyik egy dobozos vaniliás-csokoládés fagyi, a másik pedig egy 100 lírás érme, amelyet a partmenti bárban költök el – zenére.

Az érme bepottyant a nyíláson, hallani, sőt, nemegyszer látni lehetett a lemezek felhelyezését a lejátszó korongra, majd felhangzott a varázsszekrényből a zene, amely betöltötte a bárt, az ivót az időt múlató ifjúság számára. Nyolcvan évvel ezelőtt született meg a könnyű zene és a 20. század ifjúsági kultúrájának nélkülözhetetlen kelléke, a Juke-Box, vagy ahogy nálunk ismerték: a wurlitzer, amely természetesen nem volt azonos a „boldog békeidők” verklijével/kintornájával.

A Juke-Box még a II.világháború évei alatt sem tűnt el egészen, de az 50-es évek elején – vagyis egyidőben a rock and roll születésével – visszatért a borzalmak után a vidámságra, zenére vágyó fiatal generáció egyik kedvelt szórakoztató eszközeként. A társadalmi szerepén kívül zenei vonatkozása sem volt elhanyagolható. Először lehet választani, meghallgatni egy lemezt számos nyilvános helyen egy kis pénzérme ellenében, sőt, sok helyen táncolni is lehetett rá a kiszemelt partnerrel. Ezáltal a Juke-Box valósággal forradalmasító hatással volt a fiatalok szabadidejének alakításában.

Jelentős hatása volt ezen kívül a lemeziparra is, gyakran privilegizált csatornái voltak az új kislemezek terjesztésének, megismertetésének, és ezáltal a slágergyártásnak. Mindig idők legsikeresebb „juke-box slágerének” Elvis Presley Hound Dogját tartják, de benne volt a Top 10-ben Doris Day Que Sera, Sera című dala, amely Alfred Hitchcock Az ember, aki túl sokat tudott című filmjének 1956-os változatában hangzott fel, Bill Haley and The Comets Rock Around The Clockja, a Beatles Hey Jude-ja és 1967-ben repülőgép-balesetben szörnyet halt Otis Redding The Dock of The Bay-je is.

A Wurlitzer, a Seeburg, a Rock-Ola és az Ami voltak azok a nagy gyártó cégek, amelyek 1936-tól a 60-as évekig az amerikai piacot elárasztották. Az első készülékek fából voltak, és 12 darab 78-as fordulatszámú lemez fért beléjük. Az első prototípust azonban  jóvbal korábban, 1890-ben találta fel Louis Glass és William S. Arnold. Egy fonográf volt, amelybe érmét kjellett betenni és zenét közvetített egy csőfélén. 1906-ban a John Gabel Company mutatta be a szintén érmével működő, automatikus lemezcserélő lemezjátszót, amelyet Gabel Automatic Entertainernek neveztek. Ezt, mint az összes korabeli gramofont, úgy kellett felkurblizni, és a hang egy tölcséralakú hangszórón jött ki. A Wurlitzer 1933-ban mutatta be a maga modelljét, és három évvel később robbant be a piacra: csak abban az évben 40 ezer Juke-Box-ot adtak el. Nemsokára azonban a szektor két másik kolosszusa, a Seeburg és a Rock-Ola is felsorakozott mellé. A csúcsot a 40-es, 50-es években érte el a színes-fényes szekrény, amely része lett az „American Way of Life”-nak.

Nem tisztázott, hogy miből alakult ki a Juke-Box elnevezés. Egyesek szerint a „jook” szóból, amely az amerikai feketék szlengjében táncot jelent. Mások szerint viszont a „jook” szexet jelent, és a bordélyházakban hangulatfestőnek szánt zenére utal. De vannak hívei a „jute joints” kifejezésnek is, mint ősnek, amely azokat a helyeket jelenti, ahol a jutaszedő idénymunkások megpihenhettek.

A „dobozzene” egyszerre volt imádat és gyűlölet tárgyal. Bár kivitték a legegyszerűbb szórakozóhelyekre a legnépszerűbb slágereket,  de sok zenész ellenségének tekintette, mondván, elveszi az ő munkájuk, hanem a közönség túlságosan rászokik a „zenegépre” az élő zene helyett.

A különböző modellek között, amelyek a Juke-Box mítoszát felépítették, ott van a Wurlitzer 1015-ös modellje, amelyet azonnal a II.világháborút követően vezettek be hatalmas reklámkampány kíséretében. Fokozatosan korszerűsítették, a 78-as fordulatszámú lemezekről áttértek a 45-ös, klasszikus „kislemezre”, és hála a mikrobarázdáknak, a vinil lemezek sokat javítottak a Juke-Box-ok hangzásán.  Ugyancsak fontos mérföldkő volt a Seeburg M 100A modellje, amely lehetővé tette 50 kislemez mindkét oldalának meghallgatását.

A 60-as évek végéig ádáz konkurenciaharc folyt a gyártók között. Az utóbbi 40 évben túlélte hanyatlását új technológiák és stílusok segítségével, alkalmazkodott az időkhöz, az új hangzási igényekhez.

Bár napjainkra Juke-Box fénye megfakult, a nosztalgiának köszönhetően újra és újra népszerűvé válik, mert volt abban valami báj, hogy bárki összeállíthatta egy bárban vagy egy menő fürdőhelyen a maga „slágerlistáját” és e néhány perces, akár többször megismételhető dalok által egyfajta spontán közösségi életformát alakíthatott ki.

A Juke-Box jelentőségét mutatja az is, hogy számos híres filmben jelent meg. George Lucas American Graffitijében (1973) szinte szereplőnek tekinthető, Mike Nichols-Edward Albee Nem félünk a farkastól című drámájában (1966) a Richard Burton és Elisabeth Taylor alakította, széthullás szélére került házaspár  pótcselekvését jelenti, míg a Született gyilkosokban (1994, r: Oliver Stone) a hősnő egy Leonard Cohen-dal beindításával adja meg a jeladást a film első mészárlásához.

Hogy visszatérjek személyes emlékeimhez: 100 líráért három dalt lehetett lejátszani. Voltak állandó kedvenceim, pl. a The Doors-tól a Touch Me, a Procol Harumtól a Fortuna (eredeti címén a Repent Walpurgis),  az olasz Equipe 84 együttestől több szám is, később pedig a Led Zeppelintől a Whole Lotta Love (az egész Zep-rajongásom ott kezdődött az ostiai tengerparton). Életemben utoljára 1973-ban wurltizereztem, méghozzá Balatonföldváron: az Osibisa Woyayáját és a Pink Floyd Money-ját kértem. Úgy bő 15 évvel ezelőtt egy közeli ivóban szólt mellettem a régi kedvenc zenegép, a Deep Purple Child In Time-ja, de mire belefeledkeztem volna, már jött valami rémes lakodalmas és gyorsan távoztam…