GNL911

A történet szereplői és eseményei a maguk egészében a képzelet szülöttei. Ezzel együtt előfordulhat, hogy hőseink egyes vonásait és bizonyos történéseket a valóság ihlette.

Az Író őrzi az erősen vérző, sebesült embert, nem törődve a rá vetődő gyanakvó tekintetekkel és megvető megjegyzésekkel, próbál valamiféle kötést rakni rá és kihúzni belőle néhány érthető mondatot, vagy legalább egy nevet hogy megtudja, vagy kikövetkeztethesse, hogy mi történt a szerencsétlennel. De a férfi nincsen magánál. Mire a mentők és a rendőrök kiérnek, lassan ő is önkívületi állapotba kerül az idegességtől, be akarna szállni a mentőbe, mire kis híján őt is betegként akarják elszállítani. A kínos helyzetből furcsa módon az egyik rendőr menti ki, aki felismeri őt, ellenben beinvitálja az Írót a kapitányságra, vallomástételre.

Útközben az Író igyekszik összeszedni magát és amikor elérkezik a rendőrségi jegyzőkönyv felvételének ideje, önmagának is megdöbbentő pontossággal képes rekonstruálni az előző 48 órát, a kocsmával, a forgatókönyvírói munkával, a Doktornővel töltött estével és éjszakával együtt, de amikor a sérülttel való kapcsolatáról, annak történeteiről kezd el beszélni, a rendőrök ingerülten félbe szakítják, sőt, az egyik nyomozó még meg is fenyegeti. „Nem gondolja, hogy túlságosan sokszor keveredik bele mostanában mindenféle zavaros ügyekbe? Direkt csinálja vagy csak velünk szórakozik?” – kérdezi az Írót a nyomozó, majd figyelmezteti, hogy nem szeretné a közeljövőben még egyszer látni őt, mert akkor a kapcsolatai sem mentik meg egy több hónapos előzetestől. Még azt is hozzáteszi, hogy bár legutóbb kiengedték, egyáltalán nincsenek meggyőződve az ártatlanságától.

Az Író ijedtsége körülbelül addig tart, míg tisztes távolba nem kerül a kapitányságtól.  Esze ágában sincs letenni magánnyomozásáról. Ismét betér a kocsmába, ezúttal csak egy ásványvizet kér, de látja, hogy egyre ellenségesebb szemekkel méregetik őt. A pultoslány tűnik még a leginkább kommunikatívnak, neki meséli el, hogy mi történt. „Jobb lesz, ha más csehót keres magának a rémtörténeteihez. Amióta maga, meg az a ribanc itt jártak, átok ül ezen a helyen” – mondja a lány, aki szerint aznap megint nem jött be az egyik törzsvendég, aki három éve egyetlen nap sem hiányzott, a társaság az Írót és a Színésznőt gyanúsítja. És a legrosszabb az, hogy már rendőrök is szaglásznak, pedig korábban ezen a helyen minden látszat ellenére soha nem volt semmilyen balhé. Az Író tudja, hogy ezek az emberek nem viccelnek, egyszer már csaknem ráfizetett arra, hogy „mélyriportot” akart csinálni egy kocsmában. Gyorsan megissza ásványvizét, és csendben távozik. Visszanézni sem mer. Most kezd igazán félni.

Újra hazaindul, előbb még hívja a Doktornőt, aki azonban kinyomja a telefont, rá sem számíthat. Ebben az idegállapotban kellene dolgoznia, mert néhány óra múlva le kell adnia a javított forgatókönyvet, hogy másnap lehessen folytatni a forgatást. Elképzeli a hátralévő jeleneteket, de nem áll össze igazán a fejében. Abban bízik, hogy működik a régi módszere. Elkezd írni, és ettől önmagában beindul a történet.

Hazaérkezik, de a ház előtt körülnéz, mintha üldözőktől tartana. Felmegy a lakásáig, előveszi a kulcsát, de rögtön rájön, hogy nyitva az ajtó. Már csak ez hiányzott! Betörtek, vagy ő volt olyan feledékeny, hogy amikor elrohant a Doktornőhöz, nem zárta be az ajtót? Gyakran előfordul vele, hogy a lifttől, vagy akár a kapuból is visszamegy ellenőrizni a zárakat, de most nem rémlik neki, hogy ezt tette volna.

Belép és már az előszobában ütemes kopogásokat hall. Benyit a dolgozószobájába és a számítógépe előtt ott ül a Színésznő anyaszült meztelenül, és elmélyülten ír. Az Író dermedten megáll, a Színésznő viszont angyali nyugalommal néz fel rá, nemcsak a minimális szégyenérzet, hanem a legkisebb csodálkozás sem látszik rajta. „Egy kicsit javítottam a sztoridon, hogy hihetőbb legyen. Ha néhány percig békén hagysz, készen leszek vele és el is küldöm annak a szépfiúnak” – mondja a Színésznő.

Az Író szinte azt sem tudja, hogy ébren van-e vagy csak egy újabb rémálom szereplője. Tehetetlenül ácsorog, a falakat bámulja, ezzel láthatóan idegesíti a Színésznőt, aki azonban nem hagyja magát kizökkenteni. Eltelik néhány perc, és a Nő látványosan megnyom egy gombot. „Kész, most már a Tiéd vagyok” – sóhajtja erőltetetten kéjes hangon.

Az Író ekkor tér magához kábulatából. Egy irtózatos pofont ken le a Színésznőnek, aki székestől felborul, de nem kezd sem sírni, sem hisztériázni. Megigazítja a haját, aztán végighever az Író ágyán. „Ez igazi férfias előjáték volt” – mondja elégedetten. Az Írónak minden önuralmát össze kell szednie, hogy ne dőljön be a provokációnak és ne nyúljon még durvább eszközökhöz.

A Színésznő érzi, hogy kicsit túllőtt a célon, kezét nyújtja a Férfi felé, hogy heveredjen le melléje és mesélni kezd. Visszatér az első hajléktalan történetéhez, akit a kocsmában szedett fel egy rossz napján, amikor elhatározta, hogy azt a pasit viszi haza gondolkodás nélkül, aki elsőre megteszik neki. Később tudta meg, hogy hajléktalan, egy darabig pátyolgatta, de aztán rájött, hogy reménytelen eset, és elhatározta, hogy megöli, mert úgysem fog hiányozni senkinek. Utolsó együtt töltött éjszakájukat követően végzett vele, álmában ütötte agyon egy márvány asztali nehezékkel, amit még annak idején nászajándékba kaptak a férjével, de sohasem szerették, és most legalább valami haszna is lett ennek a tárgynak. Nem volt nehéz dolga, mert a pasi akkor is tökrészeg volt.  Ezután vitte a híd alá a tetemet, a nehezék azóta is ott áll otthonában az íróasztalon. Az Író nem árulja el, hogy tudja: a halotton semmilyen külsérelmi nyomot nem találtak, kíváncsian várja, hogy hová fog a Színésznő kilyukadni.

A történet azzal folytatódik, hogy a Színésznő jelentkezett a sorozatba, és szinte szexuális izgalmat érzett, amikor megtudta, hogy egy gyilkos nőt kell alakítania és azt is tudta, hogy senki nem fog hinni neki, hogy valóban ölt. Közben azonban megtalálta őt a kocsmából egy másik törzsvendég, aki zsarolni kezdte, miután olvasott a Színésznő viselkedési zavarairól a pletykalapokban. Egy darabig fizetett is neki kisebb összegeket, sőt, le is feküdt vele, és ettől csak erősödött benne a vágy, hogy megöli. Ekkor tört ki rajta a pánikbetegség, el kellett tünnie néhány napra, majd amikor magához tért, folytatni akarta a filmet, és miután megtudta, hogy a Rendező az Írót kéri meg a forgatókönyv átírására, hozzá sietett, hogy közösen dolgozzanak a sztorin, de egyúttal rávegye őt, hogy közösen tegyék el láb alól a zsarolót. De az élet másképpen írta a sztorit: amikor a Színésznő megérkezett az Íróhoz, annak lakása tárva-nyitva állt, de az Író helyett a törzsvendéget találta ott, aki éppen az egyik nagy bulvárlapnak készült levelet írni a félbehagyott forgatókönyv részleteivel színesítve azt. Dulakodni kezdtek, szerencsére a zsaroló erősen ittas volt, így úgy tűnt, könnyen elbánik vele.  Egy pillanatra azonban felülkerekedett, és a Színésznő csak úgy tudott kimenekülni a szorításából, hogy hajcsatjával többször is beleszúrt. A sebesült végül kivonszolta magát a lakásból, ő pedig törölhette a számítógépen az elküldésre szánt „leleplező” levelet, és végre befejezhette a sztorit.

Az Író türelmesen végighallgatja a Színésznő történetét. Aztán visszapergeti magában a reggeli eseményeket, az erősen vérző sebesültet, és nem emlékszik, hogy a lépcsőházban egyetlen vérnyomot is látott volna. Mint ahogyan a lakás előtt sem. Az sem világos előtte, hogy a Színésznő hogyan tudott belépni az ő programjába, hacsak nem hagyta úgy azt is, de nem emlékszik, hogy kikapcsolta-e a gépet, vagy csak otthagyta pihenő üzemmódban. De nincs ideje ezen elmélkedni, mert a Színésznő, aki továbbra is zavartalanul jár-kel a lakásban meztelenül, hívja, hogy elolvassák együtt a Rendezőnek elküldött sztorit. Már meg is érkezett a Rendező válasza, amelyben gratulál a történet meglepő fordulataihoz.

A Színésznő kinyitja gépben a történetet és amikor az Író eljut a befejezésig, úgy érzi, hogy eddig soha nem érzett gyilkos hajlamok kezdik őt hatalmukba keríteni.

(folyt.)

Az előző részekhez kattints ide:

http://elmehunyor.blog.hu/2016/05/11/az_igazsagugyi_szakerto_iii

http://elmehunyor.blog.hu/2016/04/25/az_igazsagugyi_szakerto_ii

http://elmehunyor.blog.hu/2016/03/31/az_igazsagugyi_szakerto_477