GNL911

Amikor Salvador Dalít megkérdezték egyes, a földi halandó számára megfejthetetlennek tűnő festménye értelméről, és a katalán zseni azt felelte: magzatkori élmény, jót derültek rajta, jobb esetben azt gondolták, hogy ez amolyan „szürrealista poén”.

A következő gondolat szintén kapcsolódik Dalíhoz, lévén, hogy ő tervezte Hitchcock híres lélektani drámája, az Elbűvölve álomjelenetét. Ebben kiderül, hogy az ártatlanul gyilkossággal vádolt fiatal orvossal azért tudta a való tettes elhitetni, hogy ő ölte meg professzorát, mert bűntudata volt, amióta egy szerencsétlen játékban öccse halálát okozta.

A harmadik gondolatot egy minapi élmény szülte: egy nagyanyai örömök elé néző kedves barátnőnk büszkén mutatta a születendő unokájáról készült 4D-s képeket, amelyek sikeréhez az anyának mindenféle mozgásokat kellett végeznie. Az öthónapos magzat arcán világosan kirajzolódott, hogy unja ezt a cirkuszt.

A negyedik gondolat a nemrégiben a Duna TV-n vetített sorozat, a Kilenc hónap a világ körül nyomán született. Ezekben a filmekben Mexikótól a Fülöp-szigetekig járva bemutatták, hogy a természet törvényeihez való visszatéréssel, az anyáról lányra örökölt ősi módszerekkel, és mindenekelőtt az anyát és a születendő magzatot körülvevő végtelen szeretettel és egészséges féltéssel miként lehet megélni a születés semmihez sem hasonlító földi misztériumát és örömét.

Hogy mindezeknek mi közük van egymáshoz? Ezek az élmények szorosan kötődtek Franz Renggli svájci pszichoterapeuta Aranykapu az életbe című könyvéhez, amely gyógyulási módszereket és történeteket kínál a magzati lét és a születés traumáiból.

Letehetetlen a könyv: egy kalandregény izgalmával nyitja fel szemünket modern életünk számtalan elfojtására, a végletekig traumatizált külvilágra, amely már eleve arra ítéli a születendő gyermekeket, hogy bár látszólag „tökéletes biztonságú”, mégis rideg, már-már embertelen körülmények között jöjjenek a világra, egyre gyakrabban fosztják meg őket (és az anyákat) a természetes születés gyönyörétől, miközben a köldökzsinór gyors elvágása, és az anyától való elszakítás később nehezen helyrehozható lelki sérüléseket okozhat nekik.  Legalább ennyire fontosak azok az esetleírások, amelyek során kiderül, hogy egy baba, vagy egy kisgyermek nyugtalansága, „kezelhetetlensége”, szüleivel szembeni elutasító vagy ellenséges magatartása mögött nagyon gyakran húzódnak meg, még a szülők által sem bevallott sokkok: olyan traumák, amelyeket a pár, vagy annak valamelyik tagja élt meg a gyermekvárás hónapjai alatt, esetleg közvetlenül előtte, vagy olyan, mélyre eltemetett fájdalmak, sérülések, amelyet az anya vagy az apa élt át gyerekként, és miután ezeket soha nem tudták, vagy nem akarták feltárni, mintegy „átörökítették” őket utódaikra.    
Franz Renggli tapasztalatai nem csupán a leendő szülők számára hasznosak, akik általa szebb, békésebb otthont teremthetnek minden tekintetben gyermekük számára, de még azoknak is, akik már évtizedekkel túl vannak a gyermeknevelésen, és lehet, hogy most kapnak magyarázatot gyermekeik viselkedésére. De akár önmagukba is nézhetnek, önvizsgálatot tarthatnak, hogy mi az, amit kiskoruk óta képtelenek elengedni és sokszor már nem is veszik észre, hogy az a valami mennyire fogva tartja őket és mennyire nyomasztóan hat az életükre.

És itt jön az előző négy után az ötödik gondolat. Néhai nagyanyám mindig azzal indokolta, miért kell annyira vigyázni egy babára, vagy egy kisgyereknek, hogy „még nincs esze”. Renggli doktor nemcsak arra figyelmeztet bennünket, hogy a babák gyakorlatilag születésük pillanatától kezdve mindent megértenek, amit mondunk nekik, ezért is fontos már a magzattal való kommunikáció, nemcsak az apa, hanem az anya részéről is, hanem arra is, hogy „a babák tudata – mivel még közelebb van az őseredethez – magasabb szinten van, mint a miénk, felnőtteké. Ez a mindannyiunkban meglévő spirituális mag.”

Az Aranykapu az életbe, hogy a hasonlatot folytassuk, nagyszerű kulcs, amelyet szabadon használhatunk fel, de a mi dolgunk megtalálni hozzá a testre szabott zárunkat, ami csak a miénk. És ez sikerülni is fog, ha megszívleljük Franz Renggli intelmét: „Egész életünkben törekednünk kell arra, hogy felvegyük a kapcsolatot titkos és rejtett sérüléseinkkel és hogy átalakítsuk őket. Így szabadítjuk fel a kreativitásunkat és az emberségünket, s újra visszatérhet az erőnk, a szeretetképességünk. Ez az életünk értelme.”

(Franz Renggli: Aranykapu az életbe – gyógyulás a magzati lét és a születés traumáiból. Ursus Libris, 2016)